Közeleg a nagy nap! Sirha Kiállítás

-

A Sirha egyértelműen a gasztronómia ünnepe. A Bocuse d’Or európai döntőjének színtere és a kulináris élmények, eszközök, emberek, gyűjtőhelye. Kétévente kihagyhatatlan kiállítás, ami jóval többet jelent,mint gondolnánk.

Nemsokára Sirha

Március 22-24. között ismét megnyílik a Sirha Budapest, Közép-Kelet-Európa legjelentősebb élelmiszeripari és HoReCa szakkiállítása. A megújult HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban, 16 ország 300 kiállítója, három pavilonban, 20 ezer négyzetméteren mutatja be termékeit, szolgáltatásait, fejlesztéseit. Ebben az éven újra a Sirha Budapesten rendezik a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsverseny európai döntőjét. A HoReCa szektor legnagyobb hazai ünnepén mindenki részt vesz, aki mérvadó a vendéglátás, a turisztika, vagy éppen az élelmiszeripar területén.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Akit kicsit és érdekelnek ezek a területek, azoknak ritkán (két évente) adódó lehetőség arra, hogy felvegyék a ritmust a világ gasztronómiájával. Megélhessenek csodálatos versenyeket, eseményeket, ételeket, technológiákat, és láthassák hazánk, illetve a világ trendjeit. Egyszerűen COOL részt venni ezen az eseményen, mert nem csak hasznos, hanem meghatározó élmény is lehet.

Sirha– nem csak kiállítás

A HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén megrendezett eseménysorozat, több szektor munkáját fogja össze. A kiállítók egész Európából érkeznek, bemutatva termékeiket, szolgáltatásaikat. Ezen felül rengeteg szakmai szervezet által rendezett konferenciának ad lehetőséget, nem beszélve a különféle gasztronómiai versenyekről, melyek színesítik a programot. Lehetőség adódik üzleti tevékenységre, szakmai párbeszédre és hazánk kulináris ismertségének növelésére. A kiállítás nem csak egy széles (európai) körben ismert rendezvénysorozat, hanem lehetőség. Lehetőség termékek, szolgáltatások megismertetésére, partnerek szerzésére, és a nemzetközi piacra való belépésre is.

Fotó: Flickr

Kiállítás, konferencia, verseny

Kiállítás, konferencia, verseny. Ezt mind képviseli a Sirha. Ez a tökéletes nemzetközi rendezvény lehetőséget ad akár a cégek, akár a magánszemélyek számára, hogy szélesebb körben ismertté tegyék magukat, vagy arra, hogy megismerhessék más cégek tevékenységeit. Nem árt már jó előre tájékozódni a kiállítás programjai által elénk tárt lehetősége közül, hiszen nem csak termékekkel, szolágtatatásokkal, de konferenciákkal, érdekes eseményekkel és versenyekkel is találkozhatunk. Ha valaki kedvet kap a kiállítás megtekintésére, vagy érdeklődési körébe belepasszol az, amit képvisel, már jó előre tervezze meg mit is akar látni, mire is kíváncsi.
Több mint 300 kiállító mutatja be termékeit, szolgáltatásait: Az élelmiszer gyártók, a vendéglátósok, az alapanyagok, technológiák széles tárházával ismerkedhetünk meg, széles körben.
Szakmai konferenciákon, ismerhetjük meg a vendéglátás, a kereskedelem, és az élelmiszeripart érintő problémákat, megoldásokat. Többek közt Csomagolóipari és Anyagmozgatási Országos Szövetség tarja meg az immáron már hagyományossá vált konferenciáját, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI), a Pannon Gasztro Akadémia (PGA) a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH), Magyar Marketing Szövetség HoReCa és Event tagozata, HALAL KONFERENCIA, Fenntarthatósági Konferencia a Felelős Gasztrohős szervezésében.

Szakmai versenyek vehetünk részt: A versenyek egyedülálló látványt, érdekességet kínálnak minden résztvevő számára. Felemelő pillanatokat, fantasztikus teljesítményeket élhetünk át, amelyek meghatározóak a hazai gasztronómia szempontjából. Közétkeztetési Szakácsverseny, a ’KÖSZ’ napjainkra egy színvonalas szakmai mozgalommá fejlődött, amely milliók étkezését határozza meg. Sirha Budapest Desszert Verseny, mely Ötödik alkalommal kerül megrendezésre. Magyarország Tortája 2022. verseny, ahol csodálatos édes műremekeket lehet megtekinteni. Sirha COFFEE CHALLENGE, a kávék világába belátást egyedi különlegességekkel. KSE XIV. NEMZETKÖZI SÖRVERSENY, több, mint nyolc országból érkeznek különlegességek.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Kiemelt fontossággal bír a Bocuse d’Or európai döntője

A Bocuse d’Or nem csak egy verseny, hanem A Verseny! A világ legfontosabb szakácsversenye, melynek európai döntőjét a Sirha rendezése alatt a HUNGEXPON tartják! Egyrészt hazán számára felmérhetetlen megtiszteltetés, másrészt rendkívüli lehetőség, hogy nemzetközi szinten bemutathassuk a magyarországi gasztronómiát. Akit egy kicsit is érdekel a vendéglátás művészete, annak ott a helye!

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Találkozni lehet a versenyzőinkkel. Egy ritmusra járhat a szívünk- miközben drukkolunk nekik. A csapat: Dalnoki Bence, Commis pozícióban a Debrecenből érkezett Nyikos Patrik, Széll Tamás a csapat coach-a. Szulló Szabina pedig a magyar csapat elnöke. Természetesen a hazai gasztronómiai élet apraja-nagyja ott lesz a rendezvényen. Vomberg Frigyes, Sárközi Ákos, Rácz Jenő, Tiago Sabarigo, Tóth Szilárd, Bíró Lajos, és számost ismert séf fog kezeskedni a verseny sikeréért.
Amit látni fogunk: A hústál kötelező elemei: kacsamáj, őzgerinc és comb, tejföl és túró. A tányértéma a „tavaszi tányér” fantázianevet viseli. Vegetáriánus melegétel a feladat, amelynek fő alkotóeleme a burgonya. A csapatok három féle burgonyát használhatnak, ezek a Coronada, az Anuschka és a Madison.

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Kétségtelenül nem csak a hazai, hanem a nemzetközi porondon is mértékadó események részesei lehetünk! Itt most a HUNGEXPON, március 22-24. között. Ott a helye mindenkinek!

Szerző: Budafoki Tamás

Fotó: Magyar Bocuse d’Or Akadémia

Magyar Cukrászsiker! A világ élmezőnyében vagyunk

Tavaszi étlapváltás, tavaszi alapanyagok

Fölényes magyar siker a pálinkakészítés Oscar-díján

 

 

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!