A Mesterjátszma című film lebilincselő és nagyon rafinált alkotás. Az első percben rabul ejt és fogva tart az utolsó pillanatig. Pedig nem egy könnyed történet. A Péterfy Bori által megformált Piros karaktere nem éppen szimpatikus személyiség, de ahogy Bori később elmeséli, neki éppen ez volt az izgalmas.
Piros egészen különleges női karakter. Milyen volt vele az első találkozásod?
Nagyon szeretem Barna (Tóth Barnabás, rendező-szerk.) filmjeit, úgyhogy nagyon örültem, amikor elhívott a castingra. Egyből megfogott az ötlet és a gondolat, és már akkor izgalmasnak tartottam a figura kétféle megjelenését. Színészileg hálás feladat negatív karaktert játszani és persze kihívás is. Sajnos a magyar filmekben ritka, hogy az ember a személyiségétől távolabb álló karaktert játszhat, mert általában egy az egyben használják a színészeket, ezért még egy kisebb fajta átalakulásért is nagyon hálás a színész.
Ha már az átalakulásnál tartunk… Váradi Gergellyel volt egy kemény verekedésetek a filmben, amelyről később egy interjúban azt mondta, hogy veled még bunyózni is élmény volt…
Nagyon szerettük forgatni a filmet és abszolút magaménak éreztem az akciójelenetet, amit Gerivel csináltunk (Váradi Gergely, színművész – szerk.). Külön izgalmas volt, hogy egy kaszkadőr iskolában tanultunk meg, mit és hogyan kell csinálni egy verekedés során, így aztán az egész jelenetet mi csináltuk meg, nem kellett dublőr. Tök jó dolog, amikor két színész annyira passzol és annyira bíznak egymásban, hogy be mernek vállalni kemény jeleneteket. Nem mondom, hogy nem voltunk tele másnap kék-lila foltokkal, de meg tudtuk úgy csinálni, hogy ne okozzunk egymásnak maradandó sérülést és a jelenet is jó legyen.
Tavaly évvégén jelent meg Borikönyv címmel az életrajzi könyved, amelyből kiderül, hogy a családodban is van’56-os élmény. Mi történt akkor?
A legnyomasztóbb történet a családunkban, amikor a nagynénémet Romániában a Secirutate elvitte és tíz évet kapott egy Illyés Gyula vers elszavalásáért. Gyakorlatilag ő is végig élte a kihallgatásokat és a börtönéveket.
A film olyan kérdéseket feszeget mint, hogy hogyan lehet megőrizni a józan eszünket egy ilyen szituációban. Manapság szerencsére más a helyzet, de most is sokszor kihívást jelent pszichésen egészséges maradni.
Bár épp nincsenek itt orosz tankok, most is fenyegetettségben élünk. Ugyanakkor szerencsések vagyunk, hogy nálunk még béke van. Ennek ellenére nagyon sok más probléma van, ami szorongásra ad okot és mindenkinek a személyiségétől, a pszichéjétől és a magánéleti helyzetétől függ hogyan éli meg ezeket. A filmben szereplő korszak a történelem borzalmas pillanatait eleveníti fel. Tőlem a valóságban nagyon messze van Piros karaktere,soha nem álltam volna arra az oldalra és sose lennék képes kínozni, vallatni valakit. Mindig kedvességgel és szeretettel próbálok megközelíteni mindenkit, de nem könnyű független művészként megmaradni és ép ésszel létezni ebben a rettenetesen működő társadalomban, nőként és egyedülálló anyaként helytállni és megteremteni a pénzt, amiből meg tudsz élni. A mi társadalmunk, felülről gerjesztve, eléggé kultúra és nőellenes – sőt emberellenes – és nehéz megélni, hogy az élet szép. Valamiféle szuperképesség kell, hogy élvezni tudd az életet és úgy neveld fel a gyerekedet, hogy úgy érezze jó élni, tanulni, és érdemes küzdeni. Szerencsére csupa csodálatos emberrel dolgozhatok a színházban és a forgatáson is fantasztikus volt az egész stáb, miközben az is csoda, hogy egy ilyen film le tudott forogni ilyen áldatlanul rövid idő alatt. Mindenesetre az jó, hogy sok hasonlóan gondolkozó, jóízlésű és jót akaró ember van, akiket meg lehet találni és akikben kapaszkodni lehet.
Színművész, énekes, anya vagy… Hogyan egyezteted össze életednek ezt a sok szerepét?
Borzasztóan nehéz, sokszor összeomlok, hogy nem megy, de aztán mindig megoldom valahogy. Szerintem minden nőnek szüksége van valamilyen szuperképességre, akik család mellett dolgoznak és akiknek vannak álmaik, amelyeket szeretnének valóra váltani. Darabokra kell szakadni és nagyon nehéz megtalálni a megfelelő társat, aki egyenrangú félként van mellettünk és támogat. Tisztelet annak a néhány férfinak, akik kivételt képeznek ez alól, mert Magyarországon a férfiak nagy része még mindig nehezen viseli ha egy nő sikeresebb nála. Ez nekem nagyon furcsa…
Van egy kisfiad. Hogyan neveled őt, hogy felnőttként máshogy álljon majd ezekhez a dolgokhoz?
Próbálom afelé terelgetni, hogy olyan férfi legyen, akivel én is szívesen megismerkedtem volna. Sokszor beszélgetünk arról, hogy mit próbáljon elkerülni és szerencsére nagyon érzékeny gyerek. Sajnos ez az ősi iskolarendszer nem segít. Az oktatás rettenetesen gyerekellenes, a megalázott és kimerült tanárokkal már a gyökereiben rosszul indul a gyerekek élete. Emellett meg ott az online tér, ahol rengeteg időt töltenek, és ami ugyan tele van fantasztikus dolgokkal, de olyanokkal is, amelyektől meg kell óvni őket és megadni számukra a szükséges információkat, hogy tudatosan tudják használni.
Alkotó emberként sok emberre vagy hatással a legfiatalabbaktól kezdve egészen az idősebb korosztályig. Mennyire érzed a kor jelentőségét?
A művészet és az alkotás kortalan, és ezek befogadása is. Ebből a szempontból semmit nem számít az életkor. Egy alkotó ember a zenén és a színházon keresztül mindig találkozik befogadó közönséggel. Az igazán időtálló személyiségek számomra mindig is kortól függetlenek voltak és már kiskamaszként is bármilyen korú előadóért tudtam rajongani. Az ember és a személyiség a lényeg, és jó lenne, ha nem a kor határozná meg az embereket. A színházban mi is kortalan gyerekként játszunk. Persze van olyan, hogy valaki elfárad, de ez nem korfüggő. Nagyon igazságtalan a nőkkel szemben, hogy bizonyos kor után leírják őket. Bennem is van szorongás emiatt, miközben a kor bölcsességet, okosságot, szakmai tudást, példakészséget kellene jelentsen, amihez lehet kapcsolódni és amit el lehet tanulni.
