Szacsvay Gergely és Tóth Attila fiatal koruk óta zenélnek együtt. A Meztelen diplomaták után megalapították a Péter és Pál nevű zenekarukat, és rövidesen megszületett a Virágfejek című nagylemezük. A covid miatt az akkori lemezbemutató koncert elmaradt, majd a közben eltelt három év alatt fenekestül felfordult az életük, és mindketten apukák lettek. Idén novemberben került sor a lemezbemutató koncertre – Gerivel és Attilával többek között a koncertről, apaságról és zenéről beszélgettünk.
Az apaság fontos szerepet játszik az életetekben. Mennyire jelenik meg a zenétekben is?
SZG: A lemezfelvétel idején született meg az első gyermekem, Péter, és bár a dalaink még akkor születtek, amikor nem voltunk apukák, talán már ott voltak a gondolatainkban. Viszont amióta megvannak, mindent felülírnak, teljesen átszőtte az életünket az apaság. Sokszor úgy dolgoztunk a lemezen, hogy közben a párhónapos kisfiamra vigyáztunk (nevet).
TA: Emlékszem, csináltuk a demo felvételeket amikor Peti éppen, hogy megszületett és hallani a felvételen, ahogy sír. De annyira autentikus lett, hogy benne hagytuk.
Változtatott rajtatok az apaság?
TA: Szerintem nyitottabbak lettünk. Én például régen szűkebb keretek között gondolkoztam, most viszont zeneileg is sokszor úgy vagyok, hogy ne vessünk el semmilyen új ötletet, hanem nézzük meg, mi lesz belőle. Apának lenni egy más létállapot, ami a gyakorlatban sokszor úgy nyilvánul meg, hogy amikor próbálunk gyakran ott vannak a gyerekek is. A koncertjeinkre is családostul jönnek az emberek, a felnőttek hozzák a gyerekeiket.
Van összefüggés a kisfiad és az együttes neve között?
SZG: A Péter és Pál nevet még azelőtt kitaláltuk, hogy megszületett volna a kisfiam. Attilával egy nagyon egyszerű névpárt szerettünk volna. Többször kérdezték, hogy miért nem Gergő és Attila, de nekünk jobban tetszett a Péter és Pál, mert ebben van valami játékosság és bár többször használták már, mégis egy közös kincs.
A zenélés mellett mindkettőtöknek van munkája. Hogyan tudjátok összeegyeztetni a zenéléssel és az apasággal?
TA: Geri építészmérnök, én pedig bölcsészkaron végeztem, de egy rövid átképzéssel áttértem az informatikai pályára és jelenleg szoftverteszteléssel foglalkozom. Gerivel már korábban is volt egy zenekarunk, a Meztelen diplomaták, ezért a váltásnál fontos szempont volt, hogy könnyen összeegyeztethető legyen a zenével és rugalmasan el tudjak indulni délután kettőkör egy vidéki koncertre. Most, hogy mindkettőnknél még kicsik a gyerekek, nem könnyű összeegyeztetni a próbákat. Próbálok minél többet besegíteni a feleségemnek, és általában csak fektetés után tudok elindulni, és az sokszor már kicsit késő. Ez most egy ilyen élethelyzet, később biztosan egyszerűbb lesz. Ugyanakkor nagyon lelkesek vagyunk és mindig nagyon várjuk a próbákat: feltöltenek és inspirálnak minket, néha úgy felvillanyoz minket egy-egy próba, hogy utána még újabb és újabb dalötleteink támadnak.
SZG: Korábban hosszú évekig egyéni vállalkozóként dolgoztam, de szeptembertől újra alkalmazott lettem. Annak idején több szabadidőm volt, mégis nehezebb volt összeegyeztetni a munkát minden mással. Építészként nekem most ez könnyebb. Novemberben szuper koncertünk volt az A38 hajón, de a zenélésben egyelőre félprofi státuszban vagyunk, még nincs olyan sok leszervezett koncertünk, ami meghatározná a napi menetrendünket. De nagyon szeretnénk – ha mindig csak egy lépéssel is – folyamatosan előre lépni. Most ez a nagy előttünk álló feladat, hogy tegyünk ezekért a vágyainkért, ami egyszerre küzdelmes és örömteli. A koncerteken a közönségtől nagy örömöket kapunk, csodálatos volt a solymári és a legutóbbi lemezbemutató koncert is.
Mióta zenéltek együtt?
TA: Pesthidegkúton nőttem fel, Geri pedig a közeli Solymáron. Gyerekkorunkban a szüleink egy helyre jártak misére, és az ottani családokból nagyon klassz közösség alakult ki. Egyik alkalommal az ismerőseink csináltak egy nyári fesztivált, ahová zenekarral lehetett jelentkezni. Megalapítottuk a Meztelen diplomatákat, megírtuk a dalokat és elindult a történet. Sokáig zenéltünk együtt, de amikor Gergő kiment dolgozni Svájcba, nem tudtuk összeegyeztetni a személyes találkozókat. Egy idő után elkezdtem szóló dalokat írni, amelyek Gerinek is nagyon tetszettek és nagyon lelkes volt, úgyhogy amikor hazaköltözött újra elindult a közös munka. Már csak egy jó név kellett meg a dalok (nevetnek).
Honnan merítetek ötletet egy-egy új dalhoz?
SZG: Mindig van egy konkrét élmény, amit aztán papírra vetünk. Később előszedjük és abból bontakozik ki a dal. Lehet, hogy az a pár sor, amit felírtunk bele se kerül a dalba, de mégis az indította el. De olyan is van, hogy csak elkezdünk gitározni és felépül a fejünkben valami.
TA: Engem legjobban a titkok inspirálnak vagy azok a dolgok, amelyekről keveset tudok.
Mint a nőiség három szakasza, amelyről a Körhinta című dalotok szól?
TA: Az az egyetlen olyan dalunk, ami úgy született, hogy nem is akartam dalt írni, hanem magától megtörtént. Egyik sor jött a másik után. Soha nem gondolkoztam azon, hogy de jó lenne ezt megfogalmazni, egyszer csak megszületett bennem. Persze az embernek sok minden beleivódik a tudatalattijába. Van egy szuper dokumentumfilm, a Szerelempatak, ami az idős emberek szerelmi és szexuális életével foglalkozik. Nagyon megkapó alkotás és megdöbbentő vallomások vannak benne. Van egy rész, amikor az idős asszonyok kimennek a domboldalra és a délutáni napsütésben beszélgetnek, majd olyan felszabadultan, mint a gyerekek legurulnak. Egy rövid időre hirtelen újra gyerekek lesznek. Ez is bekerült a dalszövegbe, ahogy például az is, amikor a nagymamám mesélte, hogy fáj a metszőfoga…
Érzékenyek vagytok a körülöttetek lévő világra?
SZG: Szerintem sokan így vannak ezzel, de amikor leírod vagy hangosan kimondod, akkor tudatosabbá válik benned, és elkezdesz többet gondolkozni rajta.
TA: Szerintem ez egy belső vágy, hogy ki akarod fejezni és el akarod mondani az élményeket. Mindegy, hogy vers, festmény vagy dal formájában… ez egy késztetés, hogy megosszuk másokkal. Emlékszem, amikor megírtam az első dalomat, tudtam, hogy nem világsláger, de mégis egy másik világba csöppentem. Aztán gyakorolsz, gyakorolsz, egyre több dalt írsz, és ez lesz a természetes állapot.
Van olyan visszatérő motívum vagy üzenet, ami foglalkoztat benneteket?
SZG: Egyelőre a legtöbb dalunk a szerelemről szól, de őszintén szólva örülnék neki, ha a szerelem mindig ott maradna a témák között. Szerintem nagyon izgalmas egy házaspár élete is, és az ahogyan az érzelmi kapcsolatuk alakul. Még ha vannak is nehezebb periódusok, mégis csak szereted azt a másik embert, és ettől lesz nagyon izgalmas az egész.
TA: A természet is egy állandóan visszatérő motívum nálunk, mert mindketten nagy kirándulók és kertmániások vagyunk. Amikor felvettük a lemezt, az egyik művészi koncepciónk az volt, hogy ne egy steril stúdióban vegyük fel a dalokat, hanem ahol megszülettek. Úgyhogy kimentünk a szabad ég alá. Szerencsére Ambrus (Tövisházi Ambrus, producer) szereti az olyan zenéket, amelyek nem teljesen tiszták vagy ahogyan ő nevezi: „kacat pop”. A hordozható stúdiójával meg tudtuk valósítani, hogy a háttérben ott legyenek a természet hangjai is.
Nagyon sokszínű zenét játszotok, nem könnyű bekategorizálni. Ti hogyan jellemeznétek a saját zenéteket?
SZG: Mi folkpopnak hívjuk. Alapvetően popdalokat írunk, de egy egyszerűbb, letisztultabb hangzásvilággal. Nem népzenei hagyományokra épülő zene, de a népzene kétségtelenül inspirál minket. Úgy rakjuk össze a zenét, hogy bármikor és bárhol meg tudjon szólalni, akár elektronika nélkül is az utcasarkon.
Néhány hónapja megszületett a Virágfejek című lemezetek, amelynek novemberben volt a lemezbemutató koncertje. Milyen terveitek vannak még?
SZG: Szeretünk nagy célokat belőni, de sokszor azt tapasztaltuk, hogy a vágyaink sokkal messzebb vannak, mint amit meg tudunk csinálni. Úgyhogy most mindig csak egy picit szeretnénk előre tekinteni, és kisebb célokat tűzünk ki magunk elé. 2024-ben szeretnénk eljutni néhány nyári fesztiválra és két-három koncertet adni Budapesten.
TA: Nemrég egy zentai fesztiválra jelentkezve írtunk néhány versfeldolgozást, és most ezeket a dalainkat szeretnénk felvenni és klipet forgatni hozzájuk. Szeretnénk a környékbeli helyeken, például Szentendrén vagy a Dunakanyarban is egyre népszerűbbek lenni. Olyanok vagyunk, mint a kisgyerek, aki járni tanul: mi is próbáljuk tenni egyik lábunkat a másik után.
