TECH
Mit rejt a hűtőd? Titkos funkciók, képességek, amelyekről nem is tudtál
A hűtő minden konyha kötelező tartozéka, ennek ellenére bőven akadnak olyanok, akik nem tudják igazán hatékonyan és jól használni készüléküket, mert nincsenek tisztában annak általános, ám „titkos” funkcióival, képességeivel.
Klímaosztály besorolás, visszamelegedési idő, SuperCool...
6 kiváló alkalmazás a közlekedéshez és időtöltéshez
Hellyel-közzel ugyan befigyel még egy kis eső, de végre mégis megérkezett a jó idő. Ilyenkor szívesebben járunk több programra, eseményre, ehhez pedig még a télen autóval közlekedők is könnyebben állnak át a tömegközlekedésre –...
Ikonikus óra született két svájci márka összefogásából
Két svájci legenda, az exkluzív óráiról ismert Hublot és a Nespresso egy különleges projektben egyesítette erőit, hogy az újrahasznosítás és a körforgásos szemlélet jegyében megalkossanak egy új Big Bang karórát. Ez az első olyan...
Az MI terjedésével emberek tömegei veszíthetik el az állásukat
A mesterséges intelligencia már most is fontos szerepet játszik az élet szinte minden területén, térhódítása várhatóan még nagyobb méreteket ölt majd az elkövetkezendő években.
Ez a dinamikus fejlődés megállíthatatlan, tudatosan azonban előnyt kovácsolhatunk a...
Új élmények várnak az Óriáskerekén
Az egyik cégóriás május 25-26 és 27-én átalakítja Budapest Óriáskerekét, alkonyattól különleges kabinokban emelkedhetünk a város fölé.
A különböző tematikájú fülkékben egy közös: a résztvevők a Samsung csúcskészülékével, a Galaxy S23 Ultrával örökíthetik meg...
Hogyan legyünk jó házigazdák?
Vajon mennyire szeretünk házigazdák lenni? Belevetjük magunkat a szervezésbe, vagy inkább csak a megúszásra játszunk?
A MediaMarkt többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ legfrissebb kutatásában*, melyből kiderült, hogy ha egy mód van...
Megjelent az OperApp
A Szláv szezon jegyértékesítésének indulásával egy napon megjelent az OperApp, amely a Magyar Állami Operaház hűségprogramjának személyre szabott alkalmazásaként számos extra szolgáltatást és kedvezményt is kínál felhasználóinak.
Az egyelőre iOS-es platformokon elérhető, várhatóan néhány...
4+1 tipp, ha szeretnénk biztonságban tudni a kütyüinket
Nincs olyan nap, hogy ne használnánk valamilyen kütyüt – legyen szó a reggeli kávénk vagy az ebédünk elkészítéséről, munkánk és egyéb feladataink elvégzéséről, vagy az esti kikapcsolódásunkról.
Mondhatni minden programunk kapcsolódik valamilyen formában egy...
A Korda házaspár tech-guruként is remekel
Magyarország egyik legnépszerűbb párosa, Korda György és Balázs Klári lettek az arcai az egyik háztartási gép-áruház legújabb, mobiltelefonokra szabott szolgáltatását népszerűsítő kampányának.
A kampányfilmben Gyuri bácsi egy MediaMarktos szaktanácsadó segítségével igyekszik telefonguru képességeivel lenyűgözni...
Adattudomány segíti a jövő női bűnüldözőit
A globális analitikai vállalatként ismert SAS képzéssel és technológiával támogatja a 30x30 Initiative elnevezésű kezdeményezést, amely azt a célt tűzte zászlójára, hogy növelni fogja a nők arányát a rendőri szerveknél.
A SAS az elmúlt években...