spot_img
spot_img
spot_img

6 kiváló alkalmazás a közlekedéshez és időtöltéshez

-

Article Top Ad (AdSense)

Hellyel-közzel ugyan befigyel még egy kis eső, de végre mégis megérkezett a jó idő.  Ilyenkor szívesebben járunk több programra, eseményre, ehhez pedig még a télen autóval közlekedők is könnyebben állnak át a tömegközlekedésre – az okostelefonunk pedig kiválóan asszisztál ebben, akár a legjobb útvonal meglelésével, akár a tömegközelekedés menetrendjeinek naprakész adataival, akár alternatív közlekedési megoldásokkal.

Alább 6 olyan applikációt ajánl a HONOR, amik kiváló útitársak lehetnek.

🎥 Pont, ahogy a filmekben

Budapest nem csak a magyar filmek közkedvelt forgatási helyszíne, és sokunkkal előfordult már, hogy egy hollywoodi produkció Párizsában fedeztünk fel ismerős helyszíneket.  A Film Destination Budapest olyan helyeket jelenít meg a térképen, ahol filmet forgattak a fővárosban. Lehet szűrni színészekre is, így ellátogathatunk oda, ahol a sztárokkal vettek fel jeleneteket, és természetesen a filmek szerint is rendezhetjük a helyszíneket.

🗺️ Hiába ismerjük, rejtegethet titkokat

A PocketGuide amellett, hogy térképet kínál, meg is mutatja a közeli látványosságokat. Sőt, elérhetőek rajta vezetett túrák, amiket végighallgatva akár újabb érdekességeket is megtudhatunk az elérhető településekről. Megtekinthetünk különlegességeket, olvashatunk róluk plusz infókat, és hallgathatunk is vezetéseket. Létrehozhatunk saját útvonalakat, megtekinthetjük másokét és még kincskereső túrákba is belevethetjük magunkat. Az alkalmazás több erőforrást is igénybe vesz, ezért célszerű olyan okostelefont választani, ami bírja a strapát egész nap: ilyen például a vadonatúj HONOR Magic5 Pro, amely 5100mAh-s akkumulátorával akár két napig is használható, mielőtt tölteni kellene.

🚌 Jegyek, bérletek, menetrend egy helyen

Akár a fővárosban lakunk, akár oda utazunk, a BudapestGO már-már megkerülhetetlen része a közlekedésnek. Egyrészt nem kell bajlódnunk a jegyekkel és bérletekkel, ugyanis készülékünk tárolja ezeket, és itt intézhetjük a megújításukat is. Másrészt egy speciális, az adott megálló ellenőrei által ismert, folyton változó ikon felmutatásával még a QR-kóddal sem kell bíbelődnünk – azonnal átengednek minket. Sőt, a város összes járatának menetrendjét is megtaláljuk benne, naprakész formában. Ha ennyi mindent tárolunk a telefonunkon, nagyon fontos, hogy ne merüljön le. Ha esetleg a nap végére kifulladna az eszközünk, a HONOR Magic5 Pro 66W-os gyorstöltéssel rövid idő alatt ismét bevethetővé válik, hogy másnap újult erővel vessük bele magunkat a városba.

🚲 Az útvonalon múlhat minden

A Balaton nem véletlenül népszerű a belturizmusban is, és kifejezetten sokan szeretik bejárni biciklivel. A BalatonBike365 egy olyan alkalmazás, amely segít megtervezni a túrákat, figyelembe véve a bringázásra kijelölt részeket. A személyre szabott út érinthet specifikus pontokat, az app pedig megmutatja azt is, hogy milyen látnivalók lesznek ott, és mennyit kell nem kerékpárúton tekerni.

🚗 A közösségi tudósítás igen hasznos

A Google Maps alternatívájaként lehet kiváló a Waze, amely ugyan az autósoknak van elsősorban kitalálva, de igazából bárki más igénybe veheti. Legnagyobb erőssége, hogy az élő forgalmat tükrözi, ugyanis a felhasználók járulnak hozzá a működéséhez. Lehet jelezni, ha valahol baleset történt vagy épp óriási dugó van, így mások elkerülhetik ezeket az útvonalakat. Az egész app a közösségi szellemre épít, ezzel együtt pedig hozzájárul ahhoz, hogy a forgalom is gördülékenyebb legyen, csomópontok kialakulása nélkül.

💦 Csak ki ne száradjunk!

A szép idő és a rengeteg program között nagyon figyeljünk arra, hogy ki ne száradjunk. A hatalmas hőség mellett folyton vizet kell innunk. Célszerű, hogy vigyünk magunkkal egy üveget – bár az nagy eséllyel hamar ki fog ürülni. Ilyenkor jön jól a Közkutak app, ami az ország egész területén megmutatja, hogy hol lelhetünk ivó- és közkutakra, valamint ivócsapként használható tűzcsapokra – sőt, azok a vendéglátó helyek is rajta vannak, ahol ingyen tölthetünk vizet a palackunkban. Az egész ráadásul folyamatosan bővül, ahogy egyre többen osztják meg az új pontokat.

További információért látogasson el a HONOR weboldalára.

https://www.facebook.com/honormagyarorszag

https://www.tiktok.com/@honorhungary

https://www.instagram.com/honorhungary/

https://www.youtube.com/channel/UCKYJpnweKKt-IrSQRDu41eQ

https://twitter.com/Honorglobal

https://www.instagram.com/honorglobal/

https://www.youtube.com/c/HonorOfficial

4+1 tipp, ha szeretnénk biztonságban tudni a kütyüinket

Megjelent az OperApp

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!