Színház
Bemutatják a 21. század első magyar operettjét!
Évadbejelentő sajtótájékoztatót tartottak a Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában. Az eseményen Kiss-B. Atilla főigazgató ismertette a 2023/2024-es színházi évad új bemutatóit.
Kiss-B. Atilla elmondta, hogy a Budapesti Operettszínház sikeres évadjának végéhez közeledik. A közönség érdeklődése...
Óriási sikere volt a Monte Cristo grófja bemutatójának
Bemutatták Alexandre Dumas – Szomor György – Pozsgai Zsolt Monte Cristo grófja című új magyar musicaljét a Budapesti Operettszínházban.
A varázslatosan misztikus látványvilággal és lehengerlőn sokszínű jelmezekkel színpadra állított zenés darabot parádés, hármas szereposztásban láthatta...
Legendás művészek lépnek fel a VII. Nagy Iván Balettgálán
Jacopo Tissi és Alejandro Virelles is bemutatkozik a Magyar Nemzeti Balett művészeivel 2023. május 27-én a VII. Nagy Iván Nemzetközi Balettgálán a Magyar Állami Operaházban.
A világhírű magyar balettművész, balettigazgató és táncpedagógus, az OPERA...
A tánc veszélyes “fegyver”, de segíthet a béke megteremtésében is
Május 21-én ugyan a Magyar honvédelem napját ünnepeljük, de talán ezen a napon érdemes elgondolkodni azon is, vannak e békésebb lehetőségek a fegyvereknél.
A Litván Nemzeti Operaház magyar táncosa szerint: az emberek befolyásolásának egyik leghatásosabb eszköze...
Ősbemutatók, igazi nagyágyúk és különlegességek a Thália Színház következő évadában
Mindenki találhat kedvére valót a Thália Színház következő évadában – ismét nem lesz hiány a nevetésben, hiszen a kínálatban megtalálhatók a klasszikus és fekete komédiák, egy tipikus angol bohózat és egy bulvárbotrányról szóló vígjáték is.
A...
Igó Éva kapta idén az Iglódi István-emlékgyűrűt
Iglódiné Fábry Zsuzsa és Rudolf Péter ünnepélyesen bejelentette, hogy idén Igó Éva Jászai Mari-díjas színművésznő, érdemes és kiváló művész kapja az Iglódi István-emlékgyűrűt.
Iglódi Istvánról, a Pesti Magyar Színház – korábbi Nemzeti Színház –2009-ben...
Vastapssal ünnepelte a 6SZIN közönsége A Kódfejtő című előadást
Horváth Patrícia, a darab rendezője Párizs egyik magánszínházában látta az eredeti, 4 Molière díjas előadást még a pandémia előtt, aztán pont a Covid kényszerű bezártsága alatt fordította le a darab szövegét.
„Megkértük a jogokat a...
Két új kiadvány jelent meg a Vígszínházról
Illyés Ákos, a színház főmérnökének szerkesztésében A Vígszínház 125 éves épületének története címmel megjelent kiadvány archív fotókkal, eredeti építész- és látványtervekkel, a színház régi iratainak segítségével vezet végig a színház alapításának ötletétől az épület...
Érkezik a Monte Cristo grófja musical
„J’aime qui m’aime”, vagyis: „Szeretem, aki engem szeret” – ezzel az Alexandre Dumas idézettel köszöntötte a sajtó képviselőit és a közönséget Kiss-B. Atilla, a Budapesti Operettszínház főigazgatója 2023. május 4-én csütörtökön, a Zsófia rendezvényhajón,...
Színházi kulisszatitkok – így készülnek a jelmezek és a díszletek
A színház varázslat. Tér, ami kiszakít a mindennapokból, a valóságból. A színház világokat teremt, mely világokhoz a látványtervezők, díszlettervezők munkája is szükséges. A Pesti Vigadóban jártunk, ahol Látványtér - 15 év címmel látható kiállítást...