spot_img
spot_img
spot_img

Saját készítésű kerámiákat árverez el a Quimby

-

Article Top Ad (AdSense)

Egyedi kerámiatányérokat bocsát árverésre a Quimby együttes, hogy így segítse a Vadaskert Gyermekpszichiátria munkáját. Az aukción 12 darab, a zenekar tagjai által készített, dedikált és sorszámozott alkotásra lehet licitálni. A bevétel teljes összege a Vadaskertet támogatja, ahol a koronavírus-járvány kitörése óta ugrásszerűen megnőtt a mentális problémákkal küzdő gyermekek száma.

Kiss Tibi, Varga Lívius, Kárpáti József (Dódi), Balanyi Szilárd, Geredits Ferenc és Mikuli Ferenc (Fefe) bevonultak a műhelybe és mindenki a saját ízlésvilágának megfelelően készítette el az egyedi kerámiákat. A csapatot megérintették azok a hírek, amelyek a gyerekek mentális állapotának rohamos romlásáról és a szakemberek heroikus küzdelméről szóltak, ezért úgy döntöttek, hogy karácsonykor az Apacuka kerámiával közösen jótékonysági árverést hirdetnek. A rajongók így teljesen egyedi Quimby kreációkat szerezhetnek a fa alá, miközben egy jó ügyet is támogatnak.

„Nem szakemberek vagyunk, hanem érzékeny művészek és édesapák” – mondta Kiss Tibor arról, hogy miért érzik fontosnak a gyermekek ügyét. „A közelmúlt, a jelen és előreláthatólag sajnos a jövő eseményei is rendkívüli nyomást gyakorolnak nemcsak ránk, felnőttekre, hanem az érzékeny korban lévő gyerekekre egyaránt. Ha idejében elcsípik a szakemberek a bajt, akkor sokkal nagyobb eséllyel lehet kezelni ezeket a pszichés állapotokat” – nyilatkozta a Quimby énekese.

Kreatív emberként az agyagozás is nagy hatással volt a zenészekre. „Teljesen belefeledkeztünk. A szabad lelkű gyermeki, kreatív énünk indult el azonnal, amikor kezünkbe vettük az agyagot. Egymás után jöttek az újabb és újabb ötletek” – mondta Kiss Tibi. „Az agyag olyan, mint az agyad. Nemcsak halmazállapotra, hanem komoly figyelmet is igényel a szürkeállományodtól, hogy úgy alakuljon a készített tárgy, ahogy szeretnéd!” – tette hozzá Fefe, a csapat basszusgitárosa.

„Őszintén meghatott bennünket a Quimby kreatív és önzetlen felajánlása. Hihetetlenül jó fejek, hogy ennyire szívükön viselik a gyermekek mentális egészségének ügyét. A kórház dolgozói között sok a Quimby rajongó, így átérezzük, hogy micsoda öröm lehet megkaparintani egy ilyen személyes ereklyét” – mondta el Tárnok Zsanett, a Vadaskert Alapítvány vezetője. A zenészek felajánlása a lehető legjobb pillanatban érkezett, mert a Vadaskertben drámai küzdelmet folytatnak a megnövekedett esetszámokkal.

A Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia immáron évek óta teltházzal működik, a személyzet megfeszített munkában és új terápiás megoldásokkal igyekszik ellátni az ország különböző részeiből érkező, pszichés gondokkal küzdő gyermekeket és fiatalokat. A COVID-járvány kezdete óta a szorongásos és depressziós esetek száma az ötszörösére nőtt, a sürgősségi esetszám pedig 40%-kal emelkedett. Kiemelkedően sok az önsértő fiatal.

„A helyzet normalizálódására nem számíthatunk, ezért svéd mintára átalakítjuk a működésünket. Új dialektikus viselkedésterápiás részleget alakítunk ki a kórházban, egy terápiás központot. A cél az, hogy a gyerekeknek és a szüleiknek is segíteni tudjunk és így jelentősen visszaszoríthassuk az önsértések számát. Az aukción befolyt összeget ezekre a fejlesztésekre, a kapacitásunk növelésére költjük” – mondta el Tárnok Zsanett.

Az online aukció december 1-én indul és 15-ig tart. Licitálni itt lehet majd december 1-től: https://axioart.com/partner/vadaskert-alapitvany-a-gyermekek-lelki-egeszsegeert

Facebook esemény: https://www.facebook.com/events/532017808797255

Fotókredit: Bátori Gábor (Sinco)

A pókerasztaltól érkezik a segítség a szegénységben élő gyermekekhez

Téli varázsvilág és város feletti koripálya a Westend Tetőkertben

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!