spot_img
spot_img
spot_img

Téli varázsvilág és város feletti koripálya a Westend Tetőkertben

-

Article Top Ad (AdSense)

Az ajándékvásárlás mellett egy igazi téli kikapcsolódásért is érdemes elmenni a Westendbe.

Jégpáya a Winter Wonderlandben

A Tetőkertben kialakított Winter Wonderland különleges elhelyezkedéséből adódó hangulatával és színes programjaival egészen az év végéig várja az érdeklődőket. Állandó elemként lesz jégpálya, a gyerekeknek körhinta, valamint a téli varázs elmaradhatatlan kellékei: fűtött sátor, sült gesztenye és forralt bor, meg persze mindenféle finomságokat áruló fabódék és food truckok. Az aktuális programokat a Westend Facebook oldalán rendszeresen frissülő rendezvénynaptárban lehet nyomon követni, amelyeken a részvétel a Westend applikációból letölthető kuponokkal ingyenes.

A Westend tetején felépített, téli csodaországban hétvégenként gazdag programkínálattal várnak kicsiket és nagyokat, családokat, baráti társaságokat és az üzletközpontban vásárlókat. Ezen a hétvégén például bábelőadással, Pál Dénes koncerttel és adventi koszorúkészítéssel, december 4-én pedig gyerekkoncerttel, kézműves foglalkozásokkal és persze a Mikulással készül a helyszín. A decemberben lesz még grincsfa-készítés, további koncertek, sőt jégtánc is. A foci szerelmesei pedig a labdarúgó vb mérkőzéseit is végig szurkolhatják a különleges helyszínen.

Folyamatos nyitvatartás

A város feletti korcsolyapálya folyamatosan nyitva lesz hétköznap és hétvégén is déltől este tízig a 15-16 óra közötti karbantartást kivéve. 10 év felett ugyan kell fizetni egy 1500 forintos belépőt, de ez aztán Westend ajándékkártyával levásárolható az üzletközpontban. A pálya használata a 6. és 13. kerületi lakosoknak lakcímkártyájuk felmutatásával ingyenes. Természetesen, akinek nincs, korcsolyát is tud bérelni.

Körhinta nélkül talán nem is lenne igazi a varázslat, ezért a közkedvelt játékra szülői felügyelet mellett ingyenesen felülhetnek a három és tizenkét év közötti gyerekek. A többi rendezvényre sem kell jegyet venni, ezeken a Westend applikációból ingyenesen letölthető kuponokkal lehet részt venni.

A Winter Wonderland a látogatóknak szánt programokon túl cégeknek is új és különleges helyszínül szolgálhat az év végi csapatépítéshez vagy közös ünnepléshez. Akinek még nincs ötlete, idén hol legyen a karácsonyi céges összejövetel, miért ne rendezhetné meg egy fantasztikus és központi elhelyezkedésű szabadtéri helyszínen a főváros felett? Egy ilyen évzáró program garantáltan emlékezetes élmény lehet a munkavállalóknak, de akár a céges partnereknek is.

Ettől a karácsonyi reklámtól tényleg összeszorul a szíved

Karácsonyi mesevilággal vár mindenkit az Etele Plaza

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!