Csínyként cseperedik, majd ízlelőbimbóink ékessége lészen. Kegyes velünk, hisz kényes kényeztetéseként kepeszti kulináris kedélyünk. Provokálja elménket, midőn várjuk szánkba olvadásának tökéletességgel egyenlő pillanatát. Élvezzük édesen, mint az életet, sósan, mint a tengert, s vágyjunk rá, hiszen éltünk része, Ő a csintalan palacsinta.
Mi lenne velünk nélküle
Egyszerűen csak kevesebb lenne a világ palacsinta, illetve palacsinta tészta nélkül. Annyi formában találkozhatunk vele a világ gasztronómiájában, mint égen a csillag. Naná, hogy van neki is napja! Még ki sem sül, de már sündörgünk körülötte, még meg sem töltöttük, de már faljuk élvezettel. Hát még ha a megspékeljük a nagymama lekvárjával, porcukorral hintve incselkedő felszínét. Megtöltve pörkölttel, nyakon öntve tejföllel, pedig egyszerű áhitattal adózunk a hortobágyi palacsintának. Persze amilyen egyszerű, annyira is bonyolult. Nincs két egyforma recept, pedig megszámlálhatatlan a tárháza a palacsinta, s az étkezés által megkapható élményeknek. Abban biztosak lehetünk, bárhová sodor minket az élet, ha palacsinta van az asztalon, nem lesz ott sokáig. Legyünk szemfülesek! Palacsintázzuk magunkat degeszre mielőbb, mert tuti el fog fogyni!
A palacsinta titkos tudománya szerint soha nem lehet eleget készíteni belőle. Frissen, vagy pihentetve, magában vagy kenve, töltve, édesen és sósan, ez pontosan az, ami mindig elfogy.
Ami palacsinta, az mi az
Keletkezése az emberiség hajnalára tehető. Nem is gondolnánk, hogy már 1439-ből fennmaradtak receptek hozzá. Vannak legendák, melyek alapján még a serpenyő feltalálása előtt harci pajzsokat tettek a tűz fölé, és azon sütötték meg a maguk palacsintáját, amit akkoriban inkább lepényként tituláltak. A palacsinta, vagy inkább elődjének titka az egyszerűség volt. Nem kellett hozzá más, csak víz, ami bármelyik patakban csordogált, liszt, amit mindenhova magukkal vittek az emberek, és egy kevés só. Persze a palacsinta elődjének nem sok köze volt a mostani édes élvezethez. A gyorsan kisült tésztát zöldségekkel és hússal töltötték meg. Emígyen viszont a római légiók egyik alapeledelévé is vált. Persze a birodalommal és a seregek vonulásával el is terjedt gyorsan egész Európában. Az kétségtelen tény, hogy egyszerre több helyen is felfedezték a víz-liszt-só keveréket a világban, és mint tészta, több módon is kisütötték.
Amit ma palacsintának nevezünk
Mára finomodtak a palacsintatészta alapvető alapanyagai. Bár nem történt óriási változás, mégis ezek által lett más az állaga. Liszt, plusz tojás, só és egy kis cukor, víz helyett pedig szódavíz és tej. Nem csak Európában, hanem az egész világon az egyik legismertebb meleg tészta lett belőle. Oly rengeteg variánsa létezik, hogy a receptek száma szinte végtelen. No de nem a tészta elkészítésében rejlik a változatosság, hanem a hozzáadott értékben. Ez pedig szinte bármilyen alapanyag lehet.
Az első magyar említése a 16. századból származik, egy erdélyi fejedelemség udvari szakácskönyvében található. A palacsinta latin neve placenta, vagyis lepény. A placentából pedig az idők folyamán kialakult a palacsinta szó. Magyar tradicionális palacsinták a tipikus házi baracklekváros, túrós, kakaós, de büszkélkedhetünk néhány világraszóló titkos recepttel, mint a Hortobágyi palacsinta, vagy a Gundel-palacsinta.
Különleges palacsinták
Az az érdekes, hogy palacsinta fronton egyszerűen nincs különlegesség, mert ahány alapanyag létezik a világon, nagyjából annyiféleképpen készítik el. Éhes szájnak mindegy, csak palacsinta legyen. Ha valaki megkérdezi vajon mivel lehet ízesíteni a palacsintát, a válasz roppant egyszerű. Mindennel! Nutellás, almás, joghurtos, és mindenféle alapváltozat megtalálható a palacsinta receptek palettáján. Persze vannak extrémebb változtatok is, mint a tojásos, a halas, gombás, garnélás, vadhúsos. Nem meglepő a gyrosos, a lecsós, a sajtos – tejfölös, a chilis, zöldséges. A felsorolásnak egyszerűen nincs vége. Mára lehet kapni már gluténérzékenyek számára és vegánoknak készített palacsintákat is.
