A pizza évtizedek óta közkedvelt ételnek számít és nemcsak Olaszországban, hanem Európában és Észak-Amerikában is előszeretettel fogyasztják.
Az igazi gourmetek akár otthon is készíthetnek maguknak hamisítatlan olasz pizzát. Ehhez mindössze néhány dologra kell figyelni. Az ausztrál konyhai gépeket gyártó Sage összeszedte a legfontosabb tudnivalókat.
A ma mindenki által ismert pizza az 1800-as évek végén, Nápolyban született meg és a paradicsomon, fűszereken, valamint a fokhagymán kívül semmilyen más feltét nem volt rajta. „Ugyan a tésztája csak alapvető hozzávalókból áll, mint például lisztből, vízből, sóból, élesztőből, de nagyon nehéz eltalálni a megfelelő egyensúlyt, amitől a pizzatészta pontosan olyan lesz, amilyennek lennie kell” – hívta fel a figyelmet Simon László, a Sage termékmenedzsere.
Már az sem mindegy, hogy milyen típusú lisztet használunk hozzá. A helyzet azonban az, hogy Magyarországon a sütéshez használt BL55 jelölésű liszttel sohasem lehet tökéletes pizzatésztát készíteni. Az olaszok a 00-ás lisztet használják, amit sokan egyszerűen pizzalisztnek is neveznek. „Ez annyiban más, mint a hagyományos fehérliszt, hogy a finomabbra van őrölve, többször van átszitálva és magasabb a gluténtartalma is, mint annak a lisztnek, amiből péksütemények készülnek” – tette hozzá a Sage termékmenedzsere. Ez a liszt ugyanis lehetővé teszi, hogy könnyebb legyen vele dolgozni, mivel nem fog a kézre ragadni.
A feltéthez:
· 40 dkg mozzarella · 50 dkg friss meghámozott áttört paradicsom · olívaolaj · bazsalikom |
Ha valakit izgat az otthon elkészített pizzák világa, akkor érdemes először egy könnyebb változattal, így például egy Margheritával kezdeni. Ehhez az alábbi hozzávalókra van szükség.
A tésztához
- 50 dkg liszt
- 300 ml langyos víz
- 12 g élesztő
- 2 lapos evőkanál só
- 0,5 kávéskanálnyi cukor
Az elkészítéséhez először is egy kevés langyos vízbe bele kell tenni a cukrot és fel kell benne futtatni az élesztőt. „Ezután az átszitált liszthez hozzáadjuk a sót, az élesztős vizet, valamint a maradék langyos vizet. Következő lépésben pedig jól összedolgozzuk, addig ameddig a tészta el nem nyeri a szép, sima, nem ragacsos állapotát” – emelte ki Simon László.
Ezután a tésztát le kell takarni egy nedves konyharuhával és langyos helyen legalább két órán keresztül kell keleszteni. Amennyiben megkelt, akkor fel kell osztani 25 dkg-os cipókra, majd ezeket egyenként be kell csomagolni folpak fóliába. Egy fogpiszkálóval néhány lyukat lehet rájuk szúrni és ezután három órán keresztül szükséges keleszteni.
„Amennyiben letelt a három óra, akkor kinyújtjuk a tésztát a kezünkkel, lehetőleg úgy, hogy a közepe vékonyabb legyen, a széle pedig egy kicsit vastagabb” – hangsúlyozta a Sage termékmenedzsere. A feltéthez a paradicsomot bazsalikommal fűszerezzük, majd rákenjük a pizzatésztára. Ezután szeletelünk rá mozzarellát, illetve megöntözzük egy kevés olíviaolajjal. Végül előmelegített sütőben, körülbelül 250 fokon 15 percen keresztül sütjük. Miután a pizza jól átsült még frissen melegében érdemes felszeletelni és elfogyasztani!
Ha valaki egyszer rákap a pizza otthoni sütésére, akkor örökre rabul ejti. A Sage éppen ezért a pizza rajongók számára elkészítette a Smart Oven Pizzaiolo pizzasütőt, amely első otthoni sütő, amely eléri a 400 ° C-ot, ennek köszönhetően mindössze két perc alatt képes megsütni autentikus olasz pizzát, mindezt úgy, mint a hagyományos fa tüzelésű kemence. „A Pizzaiolo öt előre beállított pizza sütési programmal rendelkezik, köztük az eredeti Wood Fired sütési stílus, az ikonikus New York-i stílusú pizza, a serpenyőben sült, a vékony és ropogós pizza speciális programja, sőt egy speciális program fagyasztott pizzákhoz” – árulta el a Sage termékmenedzsere. A gourmetek és a kísérletező kedvű pizzakedvelők fantáziájának tehát semmi sem szabhat határt.