spot_img
spot_img
spot_img

Magyar találmányt kap ajándékba a pápa

-

Article Top Ad (AdSense)

Egy év után nemrég többek között egy speciális lágylézer technológiának köszönhetően állhatott fel a kerekesszékből Ferenc pápa.

A szentatyának súlyos ízületi kopás és az ezzel járó gyulladás miatt akadtak gondjai a mozgással, amit kórházban kezeltek lágylézerrel, ám egy magyar kutató-fejlesztő cégnek köszönhetően a pápa immár a saját rezidenciáján folytathatja a kezelést.

A lágylézerek orvosi alkalmazását az 1970-es években kezdte el fejleszteni Dr. Mester Endre és Dr. Rózsa Károly, mára pedig igazi hungarikummá nőtte ki magát az a találmány, amit az évek során tökéletesítettek.

„A lágylézert régóta alkalmazzák a gyógyításban, ám sokáig problémát okozott a használatánál, hogy a lézerfény nagyon veszélyes a szemre. Dr. Mester Endre és édesapám, Dr. Rózsa Károly azonban az évekig tartó kutatásoknak és fejlesztéseknek köszönhetően sikeresen kiküszöbölte ezt a problémát. 2012 óta gyártunk olyan lágylézer-készülékeket, amelyek otthon is biztonsággal alkalmazhatóak, ebből visz most Dr. Mester Endre fia, Dr. Mester Ádám egy készüléket a szentatyának” – tájékoztatott a Safe Laser kutató-fejlesztő cég tulajdonosa, Rózsa Tamás villamosmérnök.


Ha nem megoldás a műtét, sokat segíthet a terápia

Rózsa Tamás arra is kitért, hogy a lágylézer-terápia rengeteget segít az olyan mozgásszervi problémák enyhítésében, mint amellyel a pápa is küzd.

„Sok porckopással küzdő betegnek, főleg, ha valamilyen társ betegsége is van, nem megoldás a műtét, mert nem végezhetik el az operációt a kockázatok miatt. Ezekben az esetekben kulcsfontosságú, hogy hosszútávon is biztonságosan alkalmazható módszerrel csökkentsék a fájdalmukat, ebben nyújt segítséget ez a lézertechnika. Sajnos ez a betegség magától nem gyógyul meg és a pápa esetében is valószínűleg az volt a cél, hogy minél kevesebb legyen a fájdalom és a mozgás se okozzon problémát” – tette hozzá a szakember.


A sejtek szintjén hat

A lágylézer technológia azért egyedülálló, mert a sejtek szintjén hat, emiatt számos egészségügyi problémára jelenthet hatékony megoldást.

„Dr. Mester Endre a lágylézert először a cukorbetegek lábszárfekélyére alkalmazta nagy hatékonysággal, és ezen a területen ma is csodás eredményeket lehet elérni ezzel a kezelési módszerrel. De ugyanígy az egyes bőrproblémák, felfekvések vagy épp a fogászati gyulladások, fájdalmak kezelésének terén is hihetetlenül hatékony, nem beszélve a mozgásszervi problémákról. Számos élvonalbeli sportoló sérülésből való felépülését könnyítette és gyorsította már meg a lágylézer technológia.

Meglepetés lesz a pápának

A pápa magyarországi látogatása alkalmával fogadja Dr. Mester Ádámot, aki a Safe Laser egyik csúcstechnológiás készülékét viszi ajándékba a szentatyának.

„Ez az az eszköz, ami az élvonalbeli sportolók kezelésében is nagyon fontos szerepet játszik egy-egy sportsérülés után. A Safe Laser technológiás eszköz előnye, hogy otthon is lehet alkalmazni, míg egy kórházi lézeres kezelésre jó esetben is 5-6 hetet kell várni. A mozgásszervi sérüléseknél nagyon fontos, hogy a kezelés időben elkezdődjön és a javuló állapot fenntartásához rendszeres kezelések szükségesek, ezért Ferenc pápa esetében is nagy könnyebbség lehet, hogy nem kell a kórházba látogatnia a kezelésekre. Ha jól tudom egyébként, a pápa nem tud az ajándékról, a készülék meglepetés lesz majd a számára” – tette hozzá Rózsa Tamás.

képek: Safe Lase

főkép: pinterest

Ilyen lett a Ferenc pápa figura

Kiadott egy rock albumot: 8 érdekesség Ferenc pápáról

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Mi teszi különlegessé az Eau de Parfumöt?

Az Eau de Parfum egyik legfontosabb jellemzője a magas parfümolaj-koncentráció, amely általában 15-20 százalék között mozog. Ez az összetevő garantálja, hogy az illat hosszabb ideig marad a bőrön, mint más illatok, például az Eau de Toilette. Az Eau de Parfum illatok mélysége és komplexitása egyedülálló, mivel több rétegben bontakoznak ki, és az idő múlásával változnak.

Mindenki a mesterséges intelligenciát akarja a társkeresőknél

Versenyt futnak az online randialkalmazások a mesterséges intelligencia-alapú asszisztensek fejlesztésében, amely a Z-generáció frusztált tagjait segítené a romantikus beszélgetésekben.

Brutálisan jó funkciót kap a mobilos Gmail

Első körben az Android felhasználók kapják meg a mobilos Gmail újítást, ami igazán nagy segítség lesz a levelek kezelésében.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!