Pozitív lett Galambos Péter Európa-bajnok, Világbajnoki helyezett magyar válogatott váci evezős koronavírus tesztje október végén. A sportoló szerencsére jól van, mindössze enyhe tünetei voltak, azonban még néhány hét kényszerszünetre ítélték az orvosok. Addig is otthoni edzésre készül, s erre buzdít mindenkit, aki az edzőtermek bezárása miatt nehéz helyzetbe került.
„Jelenleg már teljesen tünetmentes vagyok és jól érzem magam. Október végén kaptam el a vírust. Szerencsére viszonylag enyhe tüneteim voltak. Két napig volt lázam, hidegrázás, bőrérzékenység, fej- és derékfájás – ezek voltak a legkellemetlenebb dolgok ez idő alatt. A szaglásom pár napra elment, az ízérzékelésem szinte végig megmaradt” – mondta Galambos Péter Európa-bajnok, Világbajnoki helyezett magyar válogatott váci evezős.
A sportoló egy alapos orvosi vizsgálatot követően tud majd újra nekikezdeni a munkának egy-két hét múlva. Addig is módjával, de megkezdte az otthoni edzéseket – és mindenkit arra buzdít, hogy tegyen hasonlóan.
Nem csak a testért, hanem a lélekért is megéri otthon edzeni
„Szomorú tény, hogy a sportolni vágyók most nem látogathatják az edzőtermeket. Ugyanakkor mindenkit arra biztatnék, hogy ne hagyja abba a mozgást. A hideg ellenére ki lehet menni a szabadba futni, vagy egy nagyot túrázni. Illetve otthon is meg lehet találni a módját, hogy fizikálisan elfáradjunk. Saját testsúlyos gyakorlatok végtelen variációit lehet odahaza elvégezni. Ez egy nehéz időszak ilyen szempontból is, de fontosnak tartom, hogy ne álljunk le sportolással, mert általános közérzetünket is javíthatjuk vele. Nehéz lesz nekikezdeni, nehéz lesz rendszert kialakítani. De magunk mentális és fizikális egészsége érdekében tegyük meg ezeket a -kezdetben- nehéz lépéseket, aztán napról napra jobb lesz” – mondta Galambos Péter.
A váci válogatott evezős számára a legnehezebb az volt, hogy rávegye magát az otthoni edzésre. De erre is vannak módszerek.
„Az otthon kényelme és az egyéb teendők lehetnek akadályozó tényezők. Nincs meg a környezetváltás, ami átkapcsolja az agyunkat, hogy most feladat van. Viszont úgy gondolom ez is csak megszokás kérdése és rendszerbe illeszthető. Szerintem az ideális az lenne, ha minden nap 30-60 percet tudnánk sportolni. Az, hogy mit, az nagyon egyéni. Az internetnek köszönhetően számtalan gyakorlatot vagy sémát találunk, hogy fitten tartsuk magunkat. Én személy szerint a kardio és állóképességi gyakorlatokat helyezném előtérbe, és emellé erősítő gyakorlatokat végeznék otthon” – tette hozzá Péter.
Az Európa-bajnok azt tervezi, hogy amint zöld lámpát kap az orvosoktól, visszatér edzeni az egyesületébe.