spot_img

Nagy érdeklődés övezi az újabb virtuális múzeumpedagógiai élménynapot

-

Article Top Ad (AdSense)

Nagy érdeklődés övezi a Mozaik Múzeumtúra és a Felelős Szülők Iskolája közös szervezésében megvalósuló DEMÓ 3 online eseményt, vagyis a Digitális Edukációs Múzeumi Órák sorozat harmadik virtuális állomását. A digitális múzeumpedagógiai esemény november 23-án debütál majd az online térben, Híres magyarok tematikával a 3-12. évfolyamos diákok számára, ahol közel 40 múzeum feladatait és játékait gyűjtik össze a szervezők korosztályi bontásban.

A májusban és júniusban létrehozott DEMÓ 1 és DEMÓ 2 projektek során 16.000 látogató, több, mint 120.000 oldalletöltéssel vett részt a virtuális rendezvénysorozaton – ezúttal következik a folytatás, a DEMÓ 3 esetében eddig néhány nap alatt több, mint 200 pedagógus jelezte részvételét, tervezetten több, mint 7500 diák bevonásával országosan és határon túlról is.

A változatos múzeumpedagógiai tartalmak és játékok korosztályi bontásban, egy rövid regisztrációt követően minden pedagógus számára ingyenesen elérhetőek lesznek virtuális feladatsorok formájában november 23-án a DEMÓ 3 napon, illetve a későbbiek folyamán is szabadon használhatóak majd oktatási célból. Azok a tanárok, akik november 19-én estig regisztrálnak, az esemény előtt minden tartalomhoz hozzáférést kapnak, így előre megtervezhetik és megszervezhetik a november 23-i Digitális Edukációs Múzeumi Órákat a saját diákjaik számára, bárhol is tanítanak határon innen vagy túl. 

„Amikor tavasszal először létrehoztuk a DEMÓ napokat, akkor nagyon pozitív fogadtatást kapott mind a tanárok, mind a diákok, de még a szülők részéről is, ezért gondoltuk úgy, hogy folytatjuk. Nagy örömmel tölt el, hogy néhány nap alatt a DEMÓ 3 eseményre is ekkora érdeklődés mutatkozik és még a következő napokban is hasonlóra számítunk. Ez is azt mutatja számunkra és egy jó megerősítés az eddigi munkánkat illetően, hogy ezekre a virtuális múzeumpedagógiai tartalmakra igenis van igény, integrálható mind az általános, mind a középiskolai oktatásba.” – fogalmaz Makranczi Zsolt, az Örökség Kultúrpolitikai Intézet igazgatója, a Mozaik Múzeumtúra vezetője.

A játékos feladatokat az újonnan induló www.virtualismozaikmuzeumtura.hu oldalon strukturáltan, összegyűjtve tekinthetik meg, ahol a Mozaik Múzeumtúra korábbi virtuális programjait és a hazai múzeumok digitális tartalmait is elérhetik.

„Nagyon fontosnak tartom kiemelni, hogy a programunk a maga nemében unikális és sokrétűen felhasználhatóak majd az általunk összegyűjtött virtuális múzeumpedagógiai játékok, feladatok, edukációs kisfilmek, tankockák, kvízek és online fejtörők. Akár hagyományos oktatásról van szó, ahol a diákok az osztályteremben ülve egy digitális tábla, vagy projektoros kivetítés segítségével, csoportmunka keretein belül tudnak csatlakozni hozzánk, akár a középiskolások esetében otthoni digitális oktatásról és egyéni feladatmegoldásokról beszélünk. Örömmel várjuk azon pedagógusok regisztrációját, akik 3-12. évfolyamos diákjaik számára szeretnének egy virtuális múzeumi élményekkel teli oktatási napot szerezni.”  – részletezi Vargacz Alexandra, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője, a DEMÓ 3 program főszervezője.

 

FRISS CIKKEINK

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!