Az adventi hangulat, az ünnepi időszak fényei minket is lázba hoznak, így kimentünk az Advent Bazilika helyszínére, amit tavaly másodjára is Európa legjobb karácsonyi vásárának választottak. Sétáltunk a Szent István téren, a Vörösmarty téren, és a Fashion Street díszeit is megnéztük.
Látványos fényfestés
Ahol a szeretet kézen fog szlogennel nyitotta meg kapuit pár napja (immár tizenkettedik alkalommal) az Advent Bazilika. A Szent István téren rendezett karácsonyi vásár nem csupán a magyar főváros, de az európai régió egyik legszebb ünnepi rendezvénye is egyben. A népszerű és kedvelt turisztikai célpont két alkalommal, 2019-ben és 2021-ben is elnyerte az Európa legjobb karácsonyi vására címet. Budapest megelőzte ezzel többek között Bécs, Gdansk, Bázel, Prága és Brüsszel hasonló ünnepi rendezvényeit.

A vásár egyik éke kétségtelenül maga a Bazilika és a rá kivetített fényfestés. Mikor ott jártunk, bizony rengeteg embert varázsolt el kivetítés, aminek kezdetét egy visszaszámláló is jelzi. Minden nap 17:30-tól félóránként gyönyörködhetünk a Szent István–bazilika homlokzatára vetített fényfestésben, a 3D vetítések szünetében pedig elérhető a rendezvény különleges szelfipontja, ahol egyedi mintát álmodhatunk. A szakrális épületre kitett óriási képek, képkockák kétségtelenül a vásár slágerei.
12 méteres karácsonyfa
12 méteres karácsonyfa vár mindenkit talpig díszben a Szent István-bazilikával szemben. Ott áll délcegen a folyamatosan fotózó helyiek és turisták feje fölé magasodva, a kézműves és gasztronómiai árusok pavilojai közt. A friss sült gesztenye és más ínycsiklandó, helyben készült finomságok illatától megmámorosodva is érdemes megnézni, megtudakolni az árakat.


A Fashion Street díszei
Ha tovább sétálunk a Bazilikától a Vörösmarty térre, akkor érdemes az ezüst és arany színkombinációjú pazar karácsonyfánál is megállni kicsit a Deák palota környékén. A Fashion Street fényeiből egy kis ízelítő:

Vörösmarty tér ünneplőben
November 18-án, péntek reggel nyíltak meg a látogatók előtt a Vörösmarty tér pavilonjai is. A kézzel készült, egyedi termékek közt színvonalas karácsonyi ajándékokra lelhetünk. Ha megéhezünk, akkor viszont érdemes jól megnézni itt is az árakat, mert bizony mélyen a zsebünkbe kell nyúlni.
A Gerbeaud Cukrászda mellett kivilágított kisvonatra is fel lehet szállni.
Néhány bájos, nem tömeggyártású termék a kézművesek kínálatából:


Részletek: adventbazilika.hu
Ezeket is ajánljuk: