A kávé, különösen az elviteles, egyet jelent a modern, rohanó, urbánus, menő, sőt, sikeres életmóddal. Ezzel párhuzamosan a tea a pihenés, a megnyugvás, az önmagunkra figyelés, a befelé fordulás, a spiritualitás szimbólumává vált az utóbbi években.
A sűrű munkanapról szóló fotókon egy csésze kávé a megfelelő kiegészítő, míg a pihenést egy teáscsészét tartó pulóveres kéz illusztrálja. Így hangsúlyozva a kávéban található koffein élénkítő hatását. Valójában mindkét forró ital rendelkezik élénkítő hatással. Mert a tea korábban teinnek nevezett összetevője valójában a koffein volt álruhában. A különbség a hatásmechanizmusban van. Míg a kávé hirtelen pörget fel minket nagy fordulatszámra, addig a tea közepes értékre hoz, ezt a hatást azonban hosszabb ideig biztosítja. Így ha az ember egy téli délután bekuckózik egy könyvvel és egy csésze különleges fekete teával, könnyen megeshet, hogy még éjjel kettőkor sem tud elaludni – és nem a regény fordulatai miatt. (Egészen kis mértékben egyébként a kakaó, ill. a belőle készült csoki is tartalmaz ebből a vegyületből.)
Hazánkban a 2000-es évek végén kezdett kialakulni az igazi teakultúra
Itthon a 2000-es évek végén kezdett kialakulni az igazi teakultúra. Így kimozdultak a teához kapcsolódó elképzeléseink az iskolai menzákhoz kötődő citromos, cukros, kimérős (de otthonos érzésű) aranysárga folyadéktól, s lassan eljutottak a fantázianevekkel ellátott, apró csészékben illő módon elfogyasztott ínyencségekig. A teához kötődő képzettársításokat a lehető legszélesebb körben kihasználó teázókban a keleti, spirituális vonal képviselőitől az elegáns, angolos ötórai étkezésig ma már bárki megtalálhatja az ízlésének és vérmérsékletének megfelelőt.
Magát az italt a legenda szerint úgy fedezték fel, hogy a szél belefújt néhány levelet egy közeli bokorról a kínai császár fürdővizébe/forró vizes poharába, ami beszínezte a vizet. A teafogyasztás feltehetően – legenda ide vagy oda – valóban Kínából terjedt el. A legkorábbi bizonyítékait Han Csing-ti kínai császár mauzóleumában fedezték fel, vagyis már a Kr. e.-i II. században teáztak.
Szín szerint
A fekete és a zöld tea egyaránt a teacserje leveléből készül. A különbség a levelek elkészítési módjából adódik. Fekete tea készítésekor a leveleket fermentálják, vagyis kiszárítják, feldolgozzák, s az oxidáció során több hatóanyag távozik a levelekből. Egyes országokban, például Kínában nem a levelek, hanem a folyadék színe alapján nevezték el az italt vörös teának.
A zöld tea leveleit viszont nem fermentálják, vagyis az antioxidánsok jó része benne marad a levelekben. Éppen ezért egészségesebbnek is tartják ezt a kevésbé feldolgozott formát. Ez a nyersesség azonban azt is eredményezi, hogy az éhgyomorra fogyasztott zöldtea bántja a gyomrot.
A zöld teát ezért érdemes leforrázni, mielőtt elkészítjük a teát, vagyis a teafüvet öblítsük le egy kis forró vízzel, még mielőtt beletennénk a kannába. Ezt követően 2-3 percig hagyjuk ázni a teafüvet a nagyjából 70 Celsius fokos vízben.
A fekete tea esetében a víz legyen forró, az áztatási idő 3-5 perc.
Gyümölcsteának főleg két italtípust titulálunk: az első az aromával ízesített fekete teák. Ezekkel főleg előre csomagolva, filteres formában találkozhatunk. A gyümölcstea másik típusa ránézésre inkább a pot-pourrira hasonlít. A tealevelek helyett elsősorban aszalt, kandírozott gyümölcsök, bogyók, virágszirmok találhatóak benne. Ezek az italok többnyire pirosas-rózsaszínes árnyalatúak. A színt a hibiszkuszvirágnak köszönhetik. A valódi gyümölcsből készült teákat 8-12 percig kell áztatni, így ha ilyet rendelünk egy teaházban, és sokára hozzák ki, nem feledkezett meg rólunk a felszolgáló, hanem gondosan járnak el.
A teának nemcsak az íze lehet karakteres. Magából a teafűből is létezik számos meglepően szép és különleges, a kis spiráloktól az apró fonalgombolyagnak tűnő csomókon át a forró víz hatására virággá nyíló gombócokig. Több teaházban árulnak a kínálatukban szereplő termékekből kimérős változatot is, így ezeket már mi magunk is megcsodálhatjuk, nem marad többé a tea készítőjének a titka.
Teák álruhában
Tea címszó alatt fut több olyan ital is, amelyik nem a teacserjéről származik, hanem valamilyen más növény szárított virágából, leveléből – vagy épp kérgéből készül. A különleges típusú teák közül nagy népszerűségnek örvend a mate, a rooibos, a lapsang.
Természetesen nem feledkeztünk meg a különféle gyógyteákról sem – gyerekkori emlékeink miatt, ha akarnánk, se tudnánk. Ezek egy részét már nagymamánk és anyukánk is alkalmazta, mint a virágokból készült gyulladáscsökkentő, szinte mindent gyógyító kamillát, a megfázás elleni hársfa- vagy csipkebogyó teát, a köhögés elleni cickafarkat vagy a méregtelenítő csalánteát.
Fejlődés és filter
A technikai fejlődés a teára is hatott. A teasznobok által mélyen megvetett, előrecsomagolt zacskókat 1907-ben egy amerikai kereskedő, bizonyos Thomas Sullivan kezdte árusítani. Az Egyesült Királyságot csak a háborús jegyrendszer megszűnése után, 1953-ban hódította meg a Tetley cég a mártogatható filterekkel. Az instant teákat az 1930-as években kísérletezték ki, és 1946-ban kezdték árusítani. A II. világháborúban már az angol katonák ellátmányának részét is képezték. Az élvezeti értékük azonban, a korabeli beszámolók szerint, erősen megkérdőjelezhető volt.
Szerző: Borbély Zsuzsa
