spot_img
spot_img
spot_img

COOLSÁG – Kovász graffiti

-

Article Top Ad (AdSense)

Falfestménnyel köszönte meg a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. a fővárosi lakosok járvány alatt tanúsított helytállását. A kovász is lehet híd című alkotás Hitka Viktória képzőművész tervei alapján készült az V. kerület, Városháza park homlokzati tűzfalára.

Ez a felület volt az egyik első, melyet a Színes Város Csoport kezelésbe vett. Az V. kerületi tűzoltóság falát először 2010-ben festették le Victor Vasarelyt idéző, optikai csalódást okozó geometrikus formákkal. Ezt a kockákból összeálló gömb tavaly nyáron egyfajta büszkeségfallá alakult, melyen hat híres magyar sportoló arcmását örökítették meg.

Idén pedig a kovász és a kenyérsütés került fel a falra, mint a szolidaritás és az összetartozás szimbóluma.

A koronavírus és a karantén egyik jelképévé vált az otthoni kenyérsütés és a kovász nevelése, amely egyeseknek az önellátás biztonságát nyújtotta, másoknak egyszerű karanténhobbit jelentett.

Hitka Viktória emellett azt érezte, hogy a járvány generációkat kötött össze, összehozta a szomszédokat, a segítségre szoruló és segítő kezet nyújtó városlakókat és új közösségek, csoportok alakultak, barátságok szövődtek.

“A generációk közötti párbeszéd kialakulása segíti a legjobban azt, hogy egy társadalom képes legyen elfogadóan, együttműködve alakítani az életet. A globális és az individuális történelem ott van az idősebbekben, az új iránti vágy a fiatalokban, de egymás nélkül nem tud jól működni a kettő. Az egész vírushelyzet a kintről és a bentről szólt. Ezért az épület homlokzatának osztásait használva a rajzon is létrehoztam külső és belső tereket.

A kenyér, mint ajándék, gondoskodás jelenik meg, a szomszéd néninek vagy a nagymamának.

Benne van az irónia, a jól ismert érzés emléke, hogy – “még egy kovász-kérdés a facebookon és megőrülök”. De benne van a lenyomata annak is, hogy milyen, ha egy társadalom tényleg együtt tud működni. Talán ilyen váratlan helyzetek kellenek hozzá, mint ez a vírus… Talán nem baj, ha nem felejtjük el, hogy lehet így is” – mesélt művéről az alkotó.

Hitka Viktória felnőtt és gyerekkönyveket tervez és illusztrál, porcelán tányérokra ír feliratokat, és civil szervezeteknek segít vizuális kommunikációval, adományozási kampánystratégiákkal.

Az alkotást a Színes Város Csoport művészei 420 nm területű falfelületre készítették közel 180 liter festékből, 12 nap alatt készült el.

Ha tetszett a cikk, olvass hasonló COOLSÁGokról!
COOLSÁG – Illatok Háza Tihanyban
Ezeket nézik most a legtöbben Youtube-on
5 különleges pékség Budapesten

 

FRISS CIKKEINK

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

🏔️ Világjáró kalandorok – 5. rész: Patagónia, ahol a természet mesél

"Patagónia olyan, mintha egy másik világba csöppentünk volna. A természet itt uralkodik, és mi csak vendégek vagyunk. Lili boldogsága, amikor a lámákkal sétált, vagy amikor először látott gleccsert, mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad."

🏰 Világjáró kalandorok – 4. rész: Málta, ahol a történelem életre kel

"Málta apró sziget, de óriási szabadságot ad. Olyan, mintha a történelem és a jelen kézen fogva járnának itt. Lili kalandjaiból mesék születnek, mi pedig újra gyerekek lehetünk mellette."

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!