Ma van a BARÁTSÁG napja

-

Azokat az embereket, akiket barátunknak fogadunk, nem részesei a kapott társadalmi kapcsolatoknak. Nem rokonok, nem vérszerinti adatott emberek. A barátok azok, akiket megválaszthatunk. Ők azok, akik az életünk sűrűjében felbukkanva fényt gyújtanak bennünk, és valahogy…akárhogy, de megérzik, megértik gondolatainkat. Lelkünk léha lehelete látványosan tükröződik vissza bennük. A barát nagyon ritka! Óvjuk, vigyázzunk rá, ha megtaláltuk!

Fotó: PIXABAY

A barátság világnapjának kezdete

Paraguayban, 1958. júliusában egy baráti társaság kezdte el ezt a szokást. 1998-ban az ENSZ főtitkára, Kofi Annan javaslatára a mesebeli „Micimackó” lett a barátság szimbóluma. 2011-ben az Egyesült Nemzetek Közgyűlése hivatalosan a barátság világnapjává nyilvánította július 30-át.

A barátság nem tudatos

A barátság egy összetett, támogató erővel bíró, oktató és szeretetteljes emberi viszony. A barátság fogalma, tartalma, sőt még a meghatározása is változik koronként. Mélysége, illetve értelme kultúránként eltérő, és rengeteg változó tényező függvénye. A barát nagyban függ az alanyok társadalmi helyzetétől, személyiségjegyeitől, hiszen ezen egyezések visszatükröződéséről van szó.

Fotó: Pixabay

Csakis azok

Csakis azok lehetnek barátok, akiket hosszú távon tud összekötni valami. Egymás megértése, a lelkek összecsengése fényt gyújthat az életben, és ez az a kötelék, amit szétválasztani nem lehet. Sokkal erősebb még a szerelmi köteléknél is, hiszen valójában univerzális rezgések összessége, melyek egymás erősítik. A barát több, mint egy ember, akit az élet mellénk sodor, a barát egy felsőbbrendű kötelék fizikális megjelenése, aki feltétlen bizalommal mellettünk áll. A barát- ha szentimentálisan nézzük- olyan, mint a felsőbbrendű énünk meghosszabbított keze!

Fotó: Pixabay

„Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz – mondta a róka. – Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet… Szükség van bizonyos szertartásokra is.” Antoine de Saint-Exupéry – A Kis Herceg

A barátság erő az élethez

A barátság egyéni vonatkozásban lelki, érzelmi, anyagi és kognitív erőforrás. Belőle táplálkozhatunk, támaszkodhatunk rá, és megerősítéseket szerezhetünk. A balga öntudat által vezérelt hétköznapjaink gyarlóságát általa meneszthetjük. Megvilágosodást és megbánást, meglátást és beigazolódást szerezhetünk lelkünk legmélyén suttogó önképünknek. A barát önazonosságunk erőtere, aki ad, és ha kell elvesz. De csakis azért, hogy jobbá tegye vele életünket. A barátság legfontosabb tulajdonsága, hogy semmiféle érdek által nincs vezérelve. A barát LÁT minket és csakis önmagunkért szeret. Elfogad, elismer. Segít boldognak lenni, és segít sírni. Bizalmával életünk szövetségese, aki nem vár el semmit, csak adni akar. Nem vesz el, és ha megbánt, azt is a feltétlen szeretet jegyében követi el. A barát életünk társa, ritka  kincs!

Fotó: Pixabay

„Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.— Jó, jó, de hogyan? – kérdezte a kis herceg.— Sok-sok türelem kell hozzá – felelte a róka. – Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz…” Antoine de Saint-Exupéry – A Kis Herceg

Fotó: Pixabay

Ne herdáljuk el a barátságot

Az életünk során rengeteg emberrel találkozunk, akiket barátnak vélünk, barátként gondolunk rájuk. Viszont az érdekek és életszövevények kusza fonalai között többnyire bebizonyosul, hogy tévedtünk. A barátnak csak vélt emberek, életünk periódusainak bútordarabjai. Akkor és ott részei a valóság kellemes megélésének. Beleilleszkednek az épp aktuális gondolatvilágunkba és lelki hovatartozásunkba. De csak egy darabig! Lehet testi, érzéki, mentális, de akár politikai, gondolatisági eggyütthatás. Ezek mind valósak, de nem eredetiek és nem mély barátságon alapszanak. Az igaz barát tehát téren, időn, hovatartozáson, életszakaszokon, gondolkodásmódon túl ívelő, tökéletes lélekkapcsolat. Ha megtalálja valaki, kincset talált!

Fotó: Pixabay

A barátság állandó és változó

A barátság az emberi létezés természetes kifejezési módja. Minősége függ érzelmi fejlődésünktől, mentális és fizikai állapotunktól. Az egyik legfontosabb emberi kapcsolat, mely a társadalmi létezés alapjait képezi. Evolúciós szeretetkapcsolat, mely megfogalmazása roppant nehéz. Naturális, eredendő és spirituális. Ebből adódóan nem ismeri a földrajzi határokat, nyelvi, vallási, ideológiai, és nemiségi különbségeket. A barát egy szubjektív feltárás energetikai sűrűsödése, mely fizikai síkon megvalósul, egy másik individuumban.

A barátság nem tudatos, és nem szabályokhoz kötött. Önkéntesség, kölcsönösség jellemzi. Nincs szebb  annál, ha barát a bajban veled van, és nincs gyalázatosabb, mint hogy a barát elárul.

Fotó: Pixabay

A Barátság- napján mélyen gondoljuk végig életünk összes partnerét, legyen az rokon, ismerős, vagy idegen. Vegyük számon azt, kinek mit adtunk, és mit kaptunk. Legyen ez a nap a magunkba fordulásé, s lássuk meg létezésünk és mások létezésének lényegét, amely aztán összeforrhat az igaz barátság elszakíthatatlan kötelékében.

“Éjszaka majd fölnézel a csillagokra. Az enyém sokkal kisebb, semhogy megmutathatnám, hol van. De jobb is így. Számodra az én csillagom egy lesz valamerre a többi csillag közt. Így aztán minden csillagot szívesen nézel majd… Mind a barátod lesz.” Antoine de Saint- Exupéry – A Kis Herceg

Az igaz barátság jellemzői – 10 fontos dolog, ami összeköti a barátokat

10 meglepő tény a Jóbarátokról

7 környezetbarát és olcsó közlekedési módszer autó helyett

 

 

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!