60 éve Bodrogi Gyula és Margitai Ági főszereplésével mutatták be az első magyar musicalt – Ma van a magyar musical napja

-

2012 óta január 12-én ünnepeljük a magyar musical napját a Bajor Gizi Színészmúzeum kezdeményezésére. Miért pont ezen a napon?

Hatvan évvel ezelőtt, 1961 január 12-én mutatták be az első magyar musicalt, az Egy szerelem három éjszakáját.

A jelenlegi Thália Színház elődjében, az önálló musical és zenés színházként működő, Nagymező utcai Petőfi Színházban tartották a premiert. A bemutató előadás két főszereplője, Bodrogi Gyula és Margitai Ági volt.

A bemutató előadás két főszereplője, Bodrogi Gyula és Margitai Ági volt. Fotó: Filmkocka 1961 – Filmhíradó

Komoly hagyománya van a zenés műfajnak hazánkban, nem véletlenül számított Magyarország  “operett-nagyhatalomnak”. Ennek fényében nem meglepő, hogy  az operett szerelmesei hamar megkedvelték az Amerikából származó, főleg zenés-táncos elemekből álló musicalt, amely  a New York-i Broadway színházainak jellegzetes műfajává vált. Itthon az 1970-es években tört be a színházakba, innentől sikerdarabok követték egymást.

1973-ban a Vígszínházban mutatták be a Presser Gábor nevéhez kötődő Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című darabot, ami egyben a zenész első színházi munkája is volt. Akkora kasszasiker lett, hogy később több magyarországi és európai színpadon, 1986 márciusában pedig angol nyelven Amerikában is láthatta a közönség.

A 70-80-as évektől egymást követték a musicalak.

István, a király, A padlás, Légy jó mindhalálig, Valahol Európában, A dzsungel könyve, Hotel Menthol, Made in Hungária, Elisabeth, Abigél, Isten pénze, Szép nyári nap, Én, József Attila, A fejedelem, Puskás musical.

Az Operettszínház mellett a Madách Színház vált a zenés darabok fellegvárává, főként a világsikerű musicaleké, Szirtes Tamás színházigazgató-rendező irányítása alatt.

1983 március 25-én mutatták be a Macskákat. T.S. Eliot angol költő Macskák könyve című versciklusát Andrew Lloyd Webber zenésítette meg. A darab különlegessége, hogy közvetlenül a londoni ősbemutató után, még a New York-i premier előtt Budapesten láthatta a magyar közönség az akkori színházi világ egyik legnagyobb szenzációját, non reprica változatban. Ez azt jelenti, hogy az eredeti produkcióból semmit sem vehetnek át, helyette saját kreatív elképzeléseiket valósíthatják meg, az előadás minden elemében más. Lloyd Webber is eljött a magyar premierre, és el volt ragadtatva az átdolgozástól.

-Annyit mondott, hogy a budapesti Macskák olyan jó előadás, hogy Londonban is szívesen látná – nyilatkozta korábban az igazgató-renedező.

Az 1983 óta eltelt 38 évben az előadás csaknem 1400-szor került színre, nemcsak Budapesten, hanem Szegeden, Debrecenben, Nyíregyházán.

Közel 1,6 millió néző látta, előlépve ezzel Magyar színházi rekorddá. A három teljes felújítást is megért Macskák legendás macskaszerepeiben már 250 művész lépett színpadra. 2018. március 25-én lett a magyar színháztörténet jubileumaként 35 éves.

Fotó:Madách Színház

Szirtes Tamás munkája elismeréseként az angol zeneszerző több musicaljének hazai rendezésére nyert jogot: a József és a színes szélesvásznú álomkabát, az Operaház fantomja, a Jézus Krisztus szupersztár, a Rocksuli színrevitele is az ő nevéhez fűződik. Emellett olyan nagysikerű zenés darabokat rendezett, mint a Nyomorultak, a Chicago, a Producerek, a Monty Python gyalog galoppjából készült Spamalot, a Mary Poppins, a Napsugár fiúk, a Mamma Mia!

A színházigazgató úgy véli, hogy szerencsés pillanatban született a döntés, hogy a Madách Színház a musicalek felé forduljon, és a jövőben is minden világsikert szeretnének elhozni Budapestre.

A musical szép lassan meghódította a filmvásznat is. 2009-ben Made in Hungária címmel készítettek filmet a rock’ n’ roll magyar királya, Fenyő Miklós életéből, amelyben a Hungária együttes legnépszerűbb számai csendültek fel.

A legújabb musical, a Puskás musical Szente Vajk nevéhez köthető, vele a premier után készítettünk interjút.

„Tudatosan akartam végig járni a szamárlétrát” – interjú Szente Vajkkal, a Puskás Musical rendezőjével

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!