Szabadság és bátorság: ez idén a trend a nagy divatházak szerint

-

A bezárkózás időszaka után a divatban az idei év meghatározó eleme a szabadság és az optimizmus iránti vágy megjelenése és a különböző stílusok keveredése. Sok érdekes újdonságot hoz ez az új év, amelyet Vanyovszki Mária divatszakértő, az asalon.hu divatportál tulajdonosa mutat be nekünk.

Miközben a vírushelyzet egyfajta visszahúzódást is jelenthetne a divat számára, a kreatív ipar ezek között a korlátok között valahogy mégis szárnyalni kezdett. Nagyon megmozgatta a kreatív szakemberek agyát, hogy a fashion weekeket a hagyományos módon nem tudták megtartani, melynek hatására elkezdték összemosni a fizikai világot a divatfilmekkel és a digitális bemutatókkal. Gyönyörű alkotások születtek és kialakult egy új fogalom is: a phygital, amely a fizikai és a digitális bemutató ötvözetét jelenti.

„A járványhelyzet következményeképp korlátozódtak a lehetőségeink, nem igazán van hova kiöltözni, és ez a kettősség a divatházak kollekcióiban is megjelent. Az öltözékek váltakozva reflektálnak arra a leegyszerűsödött öltözködési igényre, amit hétköznapi emberként mi is megéltünk, – vagyis a melegítő és a pizsama előtérbe kerülésére -, illetve az ennek hatására fokozódó vágyra, hogy végre, újra szép ruhákba öltözhessünk.

A trendekben megjelenik az a fajta szabadság, ahogyan az elegáns darabokat ötvözhetjük az otthoni viselettel.

HFDA/BCEFW/Tomcsányi Dóra

Ezt a tendenciát megfigyelhetjük az olyan divatházaknál is, mint a Prada vagy a Celine. Simán felvehetünk egy kapucnis felsőt egy virágos ruhával vagy egy ceruza szoknyát bomber dzsekivel. Ebben az átmenetben visszaköszön az online meetingeinkkre jellemző félig kiöltözés trükkje is.”Harmadik pillérként megjelenik a fenntarthatóság is, mint tematika, amely az elmúlt években már egyre hangsúlyosabb vált, de a járványhelyzet még jobban előtérbe tolta. Ennek során több tervezőnek is fontos szempont lett az anyagok újrahasznosítása, illetve az anyagmaradékok feldolgozása.

Régi trendek és újdonságok

A divatnak mindig van egy ciklikussága, időről-időre előjönnek a régi trendek. Amit most egyértelműen látunk az az, hogy sok minden egyszerre van jelen.

A fekete-fehér:

A monokróm hatás mindig egy klasszikus vonal és a tervezők most is előszeretettel veszik elő. A letisztult egyszerűség és a patchwork technika kicsit reflektál a jelenlegi helyzetre is, és több nagy divatháznál is megjelenik, mint a Dolce & Gabbana és a Chanel.

Crop top:

A kilencvenes éveket visszaidéző, hasat szabadon hagyó melltartó szerű crop top és a vele együtt megjelenő lazán öltözöttség már a tavasz iránti vágyat és a kivonulást idézi. Ugyanehhez a trendhez kapcsolódnak a topoknál és felsőknél megjelenő megkötős megoldások, és amely egyaránt jelen van az utcai és az elegáns viseletben is. A tervezők sokféleképpen játszanak ezzel a szalagos technikával, hol a ruha hátmegoldásában tűnik fel, hol pedig előre kerül a hasi részre.

Maxiruhák:

Nagyon vágyunk már a kiöltözésre, amelynek egyik kifejezője az, hogy a maxiruhák még mindig megmaradnak, ám idén egy egészen légies és könnyed vonulat figyelhető meg. A nagy divatházaknál a maxiruhák idén áttetszőek, Valentino ikonikus piros ruhája alatt például finoman átsejlik az ugyanolyan színű fehérnemű.

Bőszárú nadrágok:

HFDA/BCEFW/Artista

A szűk fazonú „skinny jeans” után 2021-ben újra előkerülnek a bővebb fazonok, de a korábbi divattal ellentétben, ezek már felül is bővülő és elegáns nadrágok.

Fodrok és fűző:

A hosszú bezárkózós időszak után egyre jobban megjelenik a vágy a kiöltözésre, és ezt a szabadság iránti vágyat a tervezők fodrokkal fejezik ki. A II. világháborút követően – a korábbi évek praktikus, egyszerű szabású és férfias vonalai után – a Dior divatház kijött a NEW LOOK kollekcióval, amely rengeteg anyagból és terebélyes szoknyákból állt, és amellyel nagyon ráérzett arra a belső igényre, amit a nők még meg se mertek fogalmazni maguknak, de amire nagyon vágytak: hogy nagyvonalóan és nőiesen öltözhessenek. „Ugyanezt az igényt éreztem meg már a nyár végén, és az ősszel bemutatott, jövő évi tavaszi-nyári kollekciókban meg is jelent ez az irány olyan nagy divatházaknál is, mint a Givenchy, Vivienne Westwood, Moschino. A modern fűző  ugyanakkor kilép az elegáns vonalból, és már nemcsak alkalmi szoknyával viselhetjük, hanem akár egy biciklis nadrággal, szűk szoknyával, bakanccsal vagy gumicsizmával is, attól függően, mit akarunk kifejezni, illetve hová vesszük fel.” Idén is tartják magukat a flitterek és a csillogó ruhák, amelyek szintén a kiöltözési vágyra reagálnak.

Új divatszínek: a sárga és a szürke

A Pantone idén is kihozta az év színét, ennek megfelelően a sárga hangsúlyosan megjelenik, de mellette a szürke is. „A divatházak bemutatóit nézve az volt az összbenyomásom, hogy az eddigieknél is szabadabban vegyíthetjük a stílusokat, sok minden megfér egymás mellett, és tegészen különböző színeket kombinálhatunk.” A sárga megjelenik  nem csakegy ruhadarab alapszínében vagy mintájában, hanem táskákban és cipőkben is, de emellett a pasztell és az élénk színek is jelen vannak. „Ez a fajta szabadság, a variációk végtelen lehetőségei szorosan összekapcsolódnak a fenntarthatósággal is.”

HFDA/BCEFW/Vetlényi Alma

Egyre fontosabb szempont a fenntarthatóság

Vagyis nyugodtan használjuk és hordjuk azt, ami van és viseljünk mindent mindennel. Ezt táplálja a divatban folyamatosan jelenlévő ciklikusság is, mert így újra és újra elő tudjuk venni a régi darabokat, amelyeket nem dobtunk ki. Vásárlói oldalról is tapasztalható, hogy annak ellenére, hogy kevésbé szánunk pénzt az új darabokra, már jobban megnézzük, hogy mit veszünk. „Amit a fenntartható missziót képviselő emberek már régóta mondanak, azt most a járványhelyzet szélesebb rétegek számára is tudatosította: kevesebb új darabot veszünk, és jobban megnézzük, hogy mire költünk. Ha vásárolunk is valamit, inkább egy drágább, de minden szempontból értékesebb, időtállóbb darabot választunk. Itthon is egyre nagyobb az érdeklődés a dizájner és kézműves darabok iránt. Felértékelődött az, hogy kézzel és helyben készült.”

Nemzetközi trendek és magyar tervezők

„A hazai tervezők a kis, magyar piac adottságai miatt igyekeznek egyediek lenni, ugyanakkor reagálnak a nemzetközi trendekre is. Mindenkinek megvan a saját stílusa, egyedisége, amihez tartja magát. Jól lefedik ugyanakkor a vásárlói igényeket,  a minimalista, az elegáns és extrémebb vonal is  megjelenik a magyar kínálatban.”

Kerényi Virág saját karakterét például az adja, hogy jelmeztervezőként nagyon szabadon kezeli az öltözködést és maximálisan kiéli a fantáziavilágát. „Bár a legutóbbi kollekciójában azt vettem észre, hogy magához képest visszafogottabb volt, most is gazdagon díszített, de korábbi munkáihoz képest eladhatóbb ruhákat készített.”

HFDA/BCEFW/Zia

A Zia márkánál a fenntarthatóság egy nagyon fontos szempont és inkább a klasszikusabb vonalvezetésű ruhák jellemzők rá, amelyeket a trendektől függetlenül bármikor tudunk viselni és egymással is jól kombinálhatók. Ez a nagy előnye a fekete-fehér és pasztell árnyalatokat használó Nubunak is. Az Elysian a finoman nőies és elegáns stílust képviseli és finom árnyalataival stabilan tartja is ezt az értékrendet. A Sentiments Couture elsődleges szempontja az egyedi ruhakészítés, amelyet idén egy gyönyörű film inspirált és amelyből alkalmi ruhák egész sora született meg. Abodi Dóránál egy erős mitológia építés figyelhető meg. Egy saját világot teremt, amelyhez az ihletet a fantázialények adják, míg a tavasz-nyári kollekciójában a művész nagyszülők néprajzi jellegű kutatásai jelennek meg a mintázatokban és a szabásvonalakban egyaránt. Egyfajta barokkos időutazásnak lehetünk szemtanúi, de a nemzetközi trendeknek megfelelően megvannak a nagy vonalú játékok a szabásvonalakban és a kivillanó testrészek is.

HFDA/BCEFW/Abodi

A magyar high fashion tervezők mellett sok olyan magyar tervező van, akik nagyon intenzíven koncentrálnak arra, hogy eladható darabokat tervezzenek, mint Varga Viktória, aki nőies fazonú és eladható ruhákat készít a 30 feletti korosztálynak. A pár éve elindult divattervező fő missziója, hogy ne csak a biztonságos színek között működjünk, hanem öltözzünk színesen, ezért megjelennek nála a sárga, a zöld, a piros színek, de a virág és a növényminták is. Egy másik fiatal tervező, Vetlényi Alma legfontosabb küldetése, hogy ruháit anyaghulladék keletkezése nélkül készíti. Addig csűri és csavarja a szabásmintát, amíg ki nem jön úgy az adott ruhadarab, hogy minden anyagot fel tudjon használni. Tomcsányi Dóra fő jellegzetessége a saját printjei, amelytől nagyon egyedi és színes arculata van. Jelenlegi kollekciójában megjelennek azok a darabok, amelyek jól reflektálnak az otthoni viseletre, és amelyhez ugyanazt a színes és vagány anyagokat használja, mint a többi ruháinál.

HFDA/BCEFW/Sármán Nóra

Az idei esküvői divat meghatározó tényezője, hogy az esküvő varázslatos pillanatát ne csak ezen a napon, hanem máskor is meg tudjuk élni. Ez a gondolat jelenik meg Sármán Nóránál, akinek csodás menyasszonyi ruhái idén külön-külön is nagyon jól viselhetők, hogy ne csak az esküvőn, hanem máskor is meg tudjuk teremteni azt a különleges pillanatot.

„Az idei trendek legfontosabb üzenete, hogy önmagunkért és a pillanat öröméért is öltözzünk. Ne hagyjuk állni a ruhákat a szekrényünkben, hanem viseljük őket. Merjünk bátrabban kombinálni, engedjük szárnyalni a fantáziánkat és éljük meg  a ruházatunkban azt a szabadságot, amire a korlátozások között a lelkünk vágyik.”

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

Az idei tél legizgalmasabb ékszer trendjei

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Fashion Week (@fashionweek) által megosztott bejegyzés

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!