spot_img
spot_img
spot_img

„Pontosan tudom, milyen nehéz lehet egy interjúalanyt szóra bírni”

-

Article Top Ad (AdSense)

Horváth Lili színművész hosszú évekig tanított az egyik leghíresebb színi iskolában. Néhány évvel ezelőtt megalapította a saját színjátszó iskoláját, a Lili Sulit, és idén igen mondott a BCOOL Magazin Médiaiskolájának, ahol egy nagyon izgalmas tantárgyat tanít majd.

– A színjátszás mellett régóta tanítasz is. Mit jelent számodra a tanítás?

– A tanítás és a gyerekekkel való foglalkozás oda-vissza hat. Idáig a legidősebb korosztályom a kiskamasz volt, ami egészen más koncentrációt igényel, mint a felnőttek.  Ezért ez egy egészen más dimenzió lesz. Az, hogy most felnőtteket tanítok, nekem is egy fejlődés a tanításban és az életben is.

– Óráidon a tiszta érthető beszédet, a kommunikációt tanulhatják meg, de azt is, hogyan közelítsenek a különböző interjúalanyokhoz.  Miért fontos ez, mitől lesz jó egy beszélgetés?

– Több, mint húsz éve vagyok a színészi pályán… ezalatt az idő alatt nekem is meg kellett tanulnom, hogyan adjak interjút. Tudom, milyen az, ha egy jó vagy ha egy kevésbé jó riporterrel találkozom. Az évek során szerzett tapasztalataimnak köszönhetően pontosan tudom, milyen nehéz lehet egy interjúalanyt szóra bírni (korábban én is ilyen voltam), de azt is, hogyan lehet elérni, hogy megnyíljon, hogy egy olyan barátnak érezzen, hogy elkezdjek neki mesélni az életemről.

– Nem csak viselkedéskultúrát, hanem tiszta beszédet is tanítasz majd. Ez miért fontos egy újságíró számára?

Nagyon fontos, hogy az interjúalany érezze, tudja, és értse, hogy a riporter mit szeretne kommunikálni. Előfordulhat, hogy az újságírónak az idősebb korosztállyal kell interjút készítenie, és mint a Mama (Tordai Teri, színművész-szerk.) igényli a hangosabb, érthető beszédet, ahogy az is sokszor előfordul, hogy telefonon kell beszélgetni az interjúalannyal. Ilyen esetekben, ha nem tisztán és jól érthetően kommunikál a riporter, azon elbukhat az interjú. Van tehát néhány alapdolog, amit feltétlenül meg kell tanulni, hogy az interjúalany azt érezze, ezzel a valakivel jót fogok beszélgetni. Ez valakinél eleve adott, míg másoknak tanulni, fejleszteni kell.

– Ezen kívül melyek lesznek azok a legfontosabb témák, amelyeket mindenképpen érinteni szeretnél?

– A kommunikációra és a beszédre helyezzük a hangsúlyt. Ennek keretében a különböző szituációkat játszunk, villámriportokat készítünk és improvizációs játékokat játszunk, régi interjúkat elemzünk, és megnézzük kihez melyik stílus áll közel.  Nagyon kíváncsi leszek arra, a hallgatók hogyan tudnak viselkedni ezekben az interjú helyzetekben.

Itt további érdekes olvasnivalót találsz a témában:

Bemutatjuk a BCOOL Médiaiskola tanárait

 

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!