Ki más is bújhatna egy meghatározó királynő szerepébe, mint az egyik legkarizmatikusabb és legsokoldalúbb színésznőnk. Horváth Lili igazi XXI. századi nőtípus, egyszerre ragyogó színésznő, tanár, anya, aki előtt nincs lehetetlen, és akivel legújabb filmszerepéről (is) beszélgettünk.
Sokadik interjúnk ez már Lilivel, mégis ugyanúgy várom ezt a beszélgetést, mint az elsőt néhány évvel ezelőtt. Mindig rengeteg közös témánk van, úgyhogy még mielőtt megérkezik gyorsan kikérem a kávémat, hogy aztán csak rá tudjak figyelni. Alighogy leülök az asztalhoz, már látom is közeledni sárga kabátjában. Csinos, mint mindig, egyszerűen nem lehet nem észrevenni, azonnal magára vonzza a tekintetet. Szerintem Mária Terézia is éppen ilyen lehetett…
– Mária Terézia szerepét játszod a most készülő Hadik című filmben. Milyen érzés belebújni egy ilyen nagy jelentőségű történelmi alak bőrébe?
– Amikor a jeleneteimet forgattuk a gyönyörű keszthelyi kastélyban, nagyon érdekes volt, hogy ahogy felvettem a ruhát azonnal átlényegültem és egy idő úgy kezdtem el működni, mint egy királynő. Nagyon klassz volt átlényegülni, bár örülök, hogy nem abba a korban élek, mert annyira sok szabály között és olyan korlátozottan éltek, hogy az nem lenne nekem való. Jó volt időutazni, és ilyen közelről látni, hogy ugyanazokat az emberi érzéseket, problémákat élték meg, mint most mi, csak egy másik korban és rendszerben. És számomra, mint minden szerepben az az érdekes, hogy ebben a történelmi kalandfilmben ezeket meg tudjuk mutatni a nézőknek.
– Nem ő az első erős nőalak, akit eljátszol életedben: ott volt Lady Macbeth, Zelda Fitzgerald, Zichy Antónia… Mit gondolsz, miért találnak meg ezek a szerepek?
– Biztos eleve van egy fizikai adottságom: a hangom, a magasságom és a tartásom, ami nyilván genetika, vagy ki tudja… lehet, hogy a Berczik Sári néni tornájának köszönhető. De az biztos, hogy már a pályán elején is megtaláltak ezek a szerepek. Először, amikor Alföldi Robi rám osztotta Lady Macbethet, amit általában idősebben szoktak eljátszani, aztán az Amerikai Elektra, ami szintén egy nagyon erős drámai szerep. Szerintem én fiatalon se egy naiva voltam, bár annak idején nagyon szenvedtem attól, hogy nem a romantikus szerelmes kislány szerepeket kaptam. De ami fiatalon zavart, az most a korral beérik.
– Hogyan készültél Mária Terézia szerepére?
– Sokat olvastam róla, több beszélgetős, elemzős próbánk volt Szikora János rendezővel – ami nagyon jó volt. Annak is örültem, hogy az én jeleneteimet egy hétig intenzíven vettük fel, a történet szerinti kronológiában, így könnyebb volt megcsinálni az ívét a szerepnek.
– Mit gondolsz, miért pont téged választottak Mária Terézia szerepére?
– Ehhez a pályához rengeteg szerencse kell, ezért is nehéz. Egyszercsak kaptam egy telefont Szikora Jánostól, hogy szeretne megnézni Mária Terézia szerepére. Amikor ott voltunk a castingon azt éreztem, hogy nem is nézett meg mást, hanem valahogy én ugrottam be neki rögtön, mint Mária Terézia neki. Ez később ki is derült, hogy így volt. Egy színész hihetetlen szárnyakat kap , attól az érzéstől, hogy a rendező bízik benne és őt akarja. Ez nekem filmen most jött el, bár a pályám kezdetén egy amerikai kosztümös filmmel a Bűn és bűnhődéssel indultam el.
– Nagyon jó érzés lehetett, amikor megtudtad, hogy megkaptad a szerepet…
– Igen, nagyon boldog voltam és most, hogy belekóstoltam újra a filmezésbe azt szeretném, ha még sok ilyen lenne! Otthon a gyerekeknek is elbüszkélkedtem, küldtem fotókat, hogy nézek ki a mama fehér parókában. A fiúk kamaszosan reagáltak, a középső pont most tanulta töriből ezt a kort, Dorkát viszont elbűvölték a gyönyörű jelmezek.
– Máshogy kell készülnöd egy filmszerepre, mint egy színházi szerepre?
– Egy színpadi próba hat hét, aztán főpróba, premier. Az egy folyamatosan építkező dolog, itt pedig szinte percekre kell, hogy nagyon ott legyél koncentrálj és a maximumot nyújtsd. Rengeteg ember vesz körül: operatőr, jelmeztervező, rendező, hangosítók, sminkesek…és mindenki nagyon profin azért dolgozik , hogy minden kis másodperc, részlet tökéletes legyen. Az egész olyan volt, mint egy meseutazás, a kastély, a kor, a jelmezek, amik Szakács Györgyi gyönyörű munkái, Győri Márk operatőr barrokos hatású festményszerű képei Nagyon jó volt együtt dolgozni Szikora Jánossal is, aki szintén a színház világából jött, és akivel 15-20 éve már dolgoztunk együtt a Kamaraszínházban. Remélem, hogy meg tudjuk mutatni Mária Terézia a többféle emberi arcát, nagyon törekedtünk rá, hogy megvillanjon.
– Te hogyan látod, milyen volt Mária Terézia? Szerinted van köztetek hasonlóság?
– Neki is sok gyereke volt, és nem csak családanya volt, hanem egy egész birodalmat nőként tehetségesen elirányított, amit nem néztek jó szemmel a körülötte lévő férfiak mert ugye mit ért egy nő a politikához és a háborúhoz. De a nőiességével és az okosságával hihetetlenül tudott hatni az emberekre. Pont a XXI. századi nőtípust testesítette meg: család és karrier, ő is mindent csinált. Ebben talán hasonlítok rá, mert én is nagyon sok mindent csinálok amellett, hogy van harmadik gyerekem (neki sokkal több volt:)
– A gyerekeid meg szoktak nézni?
– A fiúk már láttak színpadon, de ők nem ehhez a szakmához vonzódnak, aktívan sportortolnak. Dorkában van a legtöbb fantázia és kreativitás, ami nem feltétlenül a színészet, de az biztos, hogy a művészetek felé viszi majd. Ő zenét tanul az iskolában.
– Mit szólnál hozzá, ha előállna azzal, hogy ő is színésznő szeretne lenni?
– Azt gondolom, hogy ha valakinek ez az útja – ahogy bármely más szakmánál is – akkor csinálja. De tudom, hogy a Mama (Tordai Teri, színésznő – szerk.) is nagyon ellenezte, hogy színésznő legyek és most már azt is megértem, hogy miért. Nehéz, kiszámíthatatlan, de gyönyörű és hihetetlen szabadságot ad ez a pálya. A legfontosabb, hogy mindenki azt csinálja, amitől boldog. Akár színésznő, akár tanár vagyok, fontos, hogy szeressem, amit csinálok, mert akkor nem érzem munkának.
– Milyen terveid vannak még?
– Nagyon szeretnék még filmezni. Hála istennek most beindult a filmgyártás, úgyhogy remélem ez a Hadik film valaminek a kezdete. A színházban figyeljük, hogy mi lesz a coviddal, játszunk, amíg tudunk. A „Lili Sulit” most online csinálom, épp hangoskönyveket készítek karácsonyra Lili Suli meséi címen. A színházban is sok tervem van még, Janikovszky Éva: A lemez két oldala című előadásunkat Tollár Móni rendezésében, különböző kollegákkal már nyolc éve csináljuk és még mindig hatalmas siker, sőt most újravirágzását éli. A felolvasó színház nagyon divatos most, olyan helyekre jutunk el vele, olyan variációkat tudunk csinálni, amely mindig nagyon izgalmas. Tavaszra pedig újra elő szeretném venni a monodrámámat Zelda Fitzgeraldról.
– Ennyi évvel a hátad mögött, maradt még álomszereped?
– Ami kimaradt és nagyon játszanék, az az oroszok. De most nagyon elégedett vagyok, mert annyira sokféle szerepeket játszhatok: hol Mária Terézia vagyok, hol házsártos feleség „A lemez két oldala” című előadásban, máskor meg táncolok-énekelek az Anyád kínjában vagy egy Adhd-s kamaszfiú anyját játszom a „Mit tennél ma?” című előadásban.
– Mindig ilyen sokszínű voltál, vagy szerinted ennek köze van a korodhoz, hogy az ember a korral egyre sokoldalúbb és bátrabb lesz?
– Én most negyven felett sokkal jobban érzem magam, mint korábban bármikor, miközben tudom, hogy a női szerepek negyven után csökkennek. Szabadúszó vagyok, ami nem könnyű, mert nincs fix fizetésem, de ettől annyi fele és olyan sokszínű szerepeket tudok játszani, hogy ha színháznál lennék ennyi félét nem tudnék, az biztos. Lehet, hogy idősebben jó lesz valahová tartozni, de most ezt nagyon élvezem, és ettől tud ez ennyire színes lenni.
– Szerintem nőnek lenni is nagyon jó negyven felett…
– Abszolút. Jó, hát itt fáj, ott fáj… ezeken mindig jókat tudunk nevetni. De összességében, mint nő és mint ember, most jött meg az a Lili, aki huszonévesen még sehol nem volt. Szoktam azon gondolkozni, hogy huszonvalahány évesen ezzel a tudással és önbizalommal milyen jó lett volna. De ez a szép az életben. Ez most egy nagyon jó állapot, úgyhogy konzerválom is (nevet).
Ha tetszett ez a cikk, akkor itt további érdekes olvasnivalót találsz:
