Kuna Valériával beszélgettünk, aki a világ számos színpadán lépett már fel testvéreivel, és vitte hazánk zeneiségének hírét a nagyvilágba. Pályafutásáról, zenei látásmódjáról kérdeztük. Megtudtuk azt is milyenek egy zenész gondolatai,- aki erre tette fel az életét.
-
Már maga az a tény, hogy nőként a trombita lett a fő hangszered is érdekes, hiszen ez elég ritka. Amolyan férfi hangszernek gondolja mindenki. De valahogy el kellett indulnod a zenei pályán. Neked ez mikor kezdődött?
- Egészen fiatalon, 5-6 évesen kezdtem el zenével foglalkozni. Az első hangszerem a cselló volt. A zene- családi ágon- egyértelmű volt számomra, mivel édesapám egy szimfonikus zenekarban játszott, a fúvós szekcióban. Kislányként már kinéztem magamnak a csellót, de legfőképpen énekesnő szerettem volna lenni. Apukám akkor azt mondta, hogy rendben, legyek énekes, de muszáj hangszeren tanulnom, mert „a színházban majd ne a korrepetitoroknak kelljen szenvedni velem”. Egy szó, mint száz- nagyon komolyan vették a zenei nevelésemet, és közben a három öcsém is elkezdett hangszereken tanulni. Ők egyből a rézfúvós hangszereket választották. Aztán egy évvel később én is csatlakoztam hozzájuk a trombitával.
-
A cselló után mi indokolta, hogy áttérj a fúvósokra?
- Egy elég nyomós érv volt, hogy a testvéreim mellett én se maradjak ki édesapám fúvós zenekarából. Szóval egyszer csak kezembe nyomták a trombitát, és ez olyan jól sikerült, hogy végül is ez lett az éneklés mellett a fő hangszerem. Természetesen mindennek az alapja a zongora, úgyhogy az sem maradhatott ki, úgy hogy így alakult, hogy a trombita, a cselló, és a zongora lett számomra az a három hangszer, amivel foglalkozom.
-
Az, hogy valaki zenét, szolfézst, éneklést és egyáltalán hangszereket tanul, még nem jelenti azt, hogy a zenei pályán marad és abból él. Ez nálad hogyan alakult ki?
- Tizenegy éves voltam, amikor felvettek a zeneakadémia előkészítő tagozatába- a különleges tehetségek osztályába- gordonkából. Közben trombitaversenyeken vettem rész, amiket nem nagyképűségből mondom, de rendszeresen meg is nyertem. Tizennégy éves voltam, amikor eldöntöttem, hogy a fő csapásvonal a trombita marad. Most a negyvenedik szülinapromra a barátaim összedobtak nekem egy francia mestercsellóra. Megmondom őszintén óriási dolog, hiszen a szívem csücske a cselló maradt.
-
Mára elérted, vagyis elértétek az a testvéreiddel, hogy a zenélésből éltek. Mikor jött létre a formációtok, zenekarotok?
- Már 29 évesek vagyunk! Én tizenegy éves voltam, amikor a zenekar elindult. 1993-ban alapítottuk az első együttesünket. Egy klasszikus rézfúvós kvintettet.
-
Ez rendkívül ritka, hogy egy zenekar ennyi ideig egyben marad. Szinte kuriózum számba megy- szerintem. Ezt hogy sikerült összehoznotok?
- Igen! főleg úgy, hogy a testvéreimmel dolgozom együtt. Nálunk a problémát leginkább az szokta okozni, mivel mindannyian klasszikus zenei képzést kaptunk, hogy nem tudunk leragadni egy-egy zenei stílus mellet. A kreatív részét is együtt csináljuk, komponálunk, hangszerelünk, stb… Ebből adódóan a Fourtissimo Jazz Orchestra nevű zenekarunkkal rengeteg műfajt kipróbáltunk. A komolyzenétől a népdalfeldolgozásokig, aztán electro szving stílussal kerültünk be a DAL-ba. Közben rengeteg zenésszel működtünk együtt, többek között a Balkán Fanatik, a Belmondo, az Anima Sound System, és még bőséggel sorolhatnám. Szóval két-három évente mindig valami újba fogtunk bele. Valójában nem akartuk azt, hogy készítünk egy nagy slágert, amit már a végén mi utálunk a legjobban és utána belefásulunk a saját zeneiségünkbe. Szóval félig tudatosan kerültük azt, hogy mindig ugyanazon a jól működő ösvényen járjunk. Talán ez a titka annak is, hogy soha nem unjuk meg egymást- még akkor sem, ha testvérek vagyunk.
-
Ha mindent magatok csináltok azért az elég megterhelő, hiszen nem csak a zenélésről, koncertekről szól a dolog. Hogyan lehet mindezt összeegyeztetni?
- Mint főállású előadóművész- jól érzem magam. Mivel jelenleg négy zenekart is működtetünk, tényleg kiteljesedhetek, mint zenész és előadóművész. Készítünk pop, jazz, klasszikus zenéket, és világzenét. Ahogy a testvéreim is- én is élvezem azt, amit csinálunk, és ezért hálás is vagyok. A különböző kreatív munkák sem jelentenek gondot, mint a zene-szövegírás, képi megjelenítések, videoklipek készítése, vagy a versenyek, fellépések. Ez az életem! Viszont ahogy mondod ez még nem elég- ott a „marketing” a social média. Ez számomra egy nehezen emészthető környezet. Mert nem csak zenésznek, hanem „celebnek, influenszernek” is kell lenni. Ez a világ elvárása.
-
Ez lehet az, ami miatt viszont rengeteg sikert tudhattok magatok mögött, és még biztos számos siker is vár rátok. Mi az, amit megemlítenél, ami tényleg fontos mérföldkő a zenekar életében?
- Csak felsorolnék néhányat. 2005-ben Prima-Díj, 2013. Smoothjazz Dalverseny Közönségdíj, 2014-ben pedig a Jazzy Rádió dalversenyén a közönségdíjat kaptuk meg. 2020. óta KunaTones néven tevékenykedünk és játsszák dalainkat számos nemzetközi jazz rádióban. 2022-ben a jazzma.hu-n az év lemeze lett a Between past and future c. albumuk. Valójában elég eklektikus a zenei karrierünk.
-
Érdekelne, hogy valójában a zenélésből meg lehet élni?
- Valójában mi ebből tartjuk fenn magunkat, igen ebből élünk. Nyilvánvalóan- főleg most a kovid után- nem mondanám kánaánnak a dolgot, de mivel mi ehhez értünk, ezt csináljuk. Tehát mind a négyen- a három öcsémmel- csak a zenéléssel foglalkozunk. Persze van, mikor nagyon jól megy, és van, hogy össze kell szorítani azt a bizonyos derékszíjat, de aki az előadóművészetet választotta életcéljának- annak más opció nem létezik. Az a mi nagy szerencsénk, hogy mi nem egy olyan zenekar vagyunk, akik néhány évre összeverődtek, hanem gyakorlatilag mi együtt nőttünk bele a zenébe, és együtt csináljuk ezt a pályát. Ezért csakis hálás lehetek.
-
Mi lehet a zenekarotok, vagyis zenekarjaitok sikere, amitől tényleg működni tud?
- A zenélés az egy intim kapcsolat. Egy bizalmi kapcsolat. Ha ezt tényleg olyan emberekkel tudod megosztani, akikkel együtt dobog a szíved, együtt veszed a levegőt, elképesztő pluszt tud hozzáadni. Ez visz át minket minden nehézségen. Ennek köszönhető az is, hogy egy zenekarból négyet hoztunk létre. Büszkén mondhatom, hogy körülbelül 33 rádió játsza rotációban a dalainkat- Amerikától Európáig, sőt még Ausztráliában is. A furcsa inkább az, hogy itthon, az idén 5 koncertünk lesz a KunaTones-al, egyébként a világ számos táján fellépünk, átlag évi 100-120 koncertünk van. Sajnos jobban ismernek minket külföldön, mint itthon.
-
A külföldi fellépések- nyilván anyagilag is- megérik a zenekarnak. Viszont felemelő lehet képviselni hazánkat a világban. Mit érzel mikor, ha bárhol felléptek?
- Úgy gondolom, hogy az, amit képviselünk igazából tudja prezentálni a világnak a kortárs zenét, azt, amit a magyarok hozzá tudnak tenni a világ melódiáihoz. Kicsit lehet, hogy szentimentálisnak hangzik, de szeretnénk képviselni Magyarországot, a magyar zenészeket, és hírét vinni annak, hogy itt is felcseperedtek olyan zenészek, akik alkotásaikkal erősíthetik az univerzális zeneiséget.
-
Jelenleg mivel foglalkozik a zenekar?
- Két CD-t készítünk. Amik komolyzenei vonatkozásúak lesznek. Egy Mozart lemezt, ami csak Mozart művek feldolgozásai, szórakoztató és nagyon izgalmas zeneiséggel. Illetve a KunTones-al volt egy bemutató koncertünk, egy teljesen új saját anyaggal lesznek fellépéseink. Mivel most itt az idény, egyfolytában koncertezünk az országban.
A zenekar tagjai: Kuna Gyula – lead trombita, Kuna Valéria – trombita, szárnykürt, ének, Kuna Bence – kürt, ütőhangszerek, Kuna Márton – harsona, Somos András – billentyűs hangszerek, fuvola, Nagy Zoltán – gitár, Ferenc Éder „Lá” – basszusgitár, Molnár Mátyás – dob, Tar Gergely – ütőhangszerek
Sándor Szabolcs – A zene mindenkié, de a zenei pálya csak a kitartóké lehet!
A világ leghíresebb tortáinak, süteményeinek izgalmas múltja