Indul egy új médiaiskola, amelynek a szlogenje, hogy “Tudást adunk! “ . Szakmai vezetőjével, Veszeli Annamáriával többek között arról beszélgettünk, hogy miben különbözik majd ez a képzés a többitől, milyen tantárgyak lesznek és kik oktatnak majd.
A kommunikáció és a média világa állandó változásban van. Az online publikálásnak és a közösségi médiának köszönhetően soha nem volt még ennyire izgalmas és sokrétű ez a szakma, és bár hatalmas a médiazaj, a minőségi újságírásra mindig van igény.
– Hogyan született meg a médiaiskola alapításának ötlete?
– Ez a történet régen kezdődött. Amikor tízenévvel ezelőtt kicsi volt a gyermekem, sok munkámat leadtam. De bármennyire is élveztem otthon lenni a kisbabámmal és minden időmet neki szentelni, hiányoztak a szellemi kihívások. Épp ekkor jött egy megkeresés a Budapest Média Intézettől, akik felkértek tanárnak. Nagyon izgatott a dolog, úgyhogy elvállaltam a feladatot, és elkezdtem műfajismeretet tanítani. Ezután több média iskolában is tanítottam, de előbb-utóbb mindegyik megszűnt. Azóta eltelt sok év, de a tanítás nagyon hiányzott, és az inspiráló légkör is, amit a fiataloktól lehet kapni. A BCM Média Kiadónál szerencsére olyan vezetőség van, akik a legtöbb ötletemben szívesen támogatnak, és amikor felvetettem a média iskola javaslatom, azonnal beálltak mögém és néhány hónap alatt meg is alapítottuk.
– Hogyan emlékszel vissza a kezdeti időkre?
– Ma is előttem van az a kép, amikor bementem az első órámra, és a sok fiatal szempár kíváncsian meredt rám. De éreztem azt a fajta távolságtartást is, ami egy tanárt övez, mivel ilyen szerepkörben még nem voltam, tudtam, hogy az esetleges negatív energiákat pozitívra kell fordítani, na ez volt a kihívás! Az elején persze nem volt minden olyan könnyű, nekem is meg kellett tanulnom, hogy tudjam tartani a figyelmet, de azért jó fej legyek, ugyanakkor mégsem lehettem a haverjuk. Azt hiszem sikerült. Hamarosan kedvenc tanárként emlegettek. Még a mai napig vannak diákjaim az első osztályomból, akik megkeresnek néha, és olyanok is, akiket magammal vittem egy-egy munkára. Itt jöttem rá, hogy mennyire szeretek tanítani.
– Mit szeretsz benne a legjobban?
– Az évek során sokat képeztem magam, és sokat tanulok a mai napig, ennek köszönhetem, hogy mindig egyre előrébb jutottam. Úgy vagyok vele, ha már megszereztem a tudásomat, akkor másoknak miért ne adhatnám tovább. Másrészt a média szerintem kicsit olyan, mint a színészet: a színészek is mindig mondják, hogy a közönség szeretetéből és a visszajelzésekből táplálkoznak – és ezt a tanításból százötvenszeresen kapod vissza.
– Hosszú évek óta foglalkozol kommunikációval és újságírással, de ha jól tudom a színészi pálya sem áll távol Tőled. Gyerekkorodban minek készültél?
– Kislány koromtól tudatosan készültem arra, hogy színésznő legyek. Az is igaz, hogy már általános iskolában kiszúrták az íráskészségemet, és én voltam az, akinek mindig felolvasták a fogalmazását. A magyartanárom javaslatára mentem a Vörösmarty Gimnázium irodalom-dráma tagozatára. Érettségi után felvételiztem a Színművészetire, oda nem, de a Madách Színházba felvettek, stúdiósnak. Mellette pedig az Operett Színház zenés-színész képzésére is jártam. Bele kóstolhattam a színpadi sikerbe is – igaz külföldön. Itthon viszont már harmadjára nem vettek fel a Színház-és Filmművészeti Egyetemre – hát jól megsértődtem, na jó fogalmazzunk úgy, hogy dacos lettem.
A színházakban láttam sorsokat, nem csak csillogás az a pálya, ahogy kívülről látszik és ez a magam fajta szenzitív embert megviselte, azt éreztem harmadrangú színész nem akarok lenni. De annyira izgalmas az a világ, a színpad mögött is. Figyeltem hát, szívtam magamba mindent, ami egy színházban körülveszi az embert, csendes megfigyelő voltam. Amiket láttam, tapasztaltam, éreztem kikívánkozott belőle, hát papírra vetettem. Mivel végigkísértem a próbafolyamatokat egy-egy előadás kapcsán olyan információkat tudtam elraktározni, amit az, aki csak a kész előadást látja, nem tudhatja. Így kritikákat is el kezdtem írni az előadásokról, vagyis a véleményemet. Sokat beszélgettem a színészekkel, hát nosza csináltam interjúkat is. Vagyis szépen lassan kulturális újságíróvá váltam – még ha ennek, akkor nem is voltam tudatában.
– Ez egy nagyon izgalmas időszak lehetett…
– Életem egyik legszebb része. Addig-addig írtam, hogy aztán azt gondoltam, valahol meg is jelenhetnének a „cikkeim”. Fogtam magam és besétáltam a Pesti Műsorhoz, ami akkoriban egy nagy múltú kulturális újság volt, és az ebben megjelenő kritikákat az egész művészvilág számontartotta. Emlékszem, nagyon izgultam, hogy mit fog szólni a főszerkesztő. Az egyik kritikában azt írtam, hogy nem jó a színész légzéstechnikája, amire ő nagyon elcsodálkozott, és megkérdezte, hogy ezt honnan tudom. Az előbbi kérdésedre adott válaszomban kifejtettem, hogy honnan. Már az első írásom megjelent, amit bevittem. Ez már kijelölte a pályám. És lassan más lapokban is jelentek meg írásaim. De eközben végeztem az Operett Színházban a musical tanfolyamát…
A második évben egy rosta vizsga után behívott az iskola vezetője és azt mondta, hogy döntsem el, melyik akarok lenni: színész vagy újságíró, mert a kettő együtt nem fog menni. Én akkor azt mondtam, hogy újságíró. Így az utolsó Színműs felvételimmel egyidőben beadtam a jelentkezésemet a Bálint György Újságíró Akadémiára, (ahová akkor csak diplomásokat vettek fel). Nekem azonban még nem volt (persze ezt később bepótoltam, többszörösen is), de elmentem a felvételire. Annyira jól sikerült, hogy az iskola vezetője felvett, és azt hiszem itt dőlt el véglegesen a sorsom. A sok kudarc után egy sikerélmény, és ez így is maradt az újságíró iskolában és a pályán is. A helyemre kerültem.
– Aztán mégsem újságnál helyezkedtél el…
– Televíziónál kezdtem a pályámat, évekig műsorvezető, szerkesztő-riporter voltam az MTV-nél, a Duna TV-nél és a TV2-nél. Huszonkilenc éves koromban kaptam az első főszerkesztői megbízásomat, aminek fura története van. A hirdetésben még szerkesztőt kerestek, de a négy körös felvételi végére kiderült, hogy tulajdonképpen főszerkesztőt akarnak, ráadásul egyből három magazinhoz. Gyorsan felhívtam az egyik ismerősömet, hogy regélje már el, mit is csinál pontosan egy főszerkesztő. Aztán megkaptam az állást és dönteni kellett, hogy a tévénél maradok vagy beleugrok a mélyvízbe. Beleugrottam és beletanultam. De végig jártam a szakmai ranglétrát, és az újságírás szinte minden ágában, területén, pozíciójában kipróbálhattam magam. Szinte az összes nagy kiadóban dolgoztam, tizenkét évig voltam a Ringier-Axel Springer női lapok divíziójában rovatvezető, évekig dolgoztam a Centrál Médiában, de a Média Works elődjében is.
– Miben lesz más a BCM Médiaiskola, mint a többi?
– Az ötletet az is adta, hogy amióta csak főszerkesztőként dolgoztam különböző magazinoknál mindig voltak gyakornokaim, és ez most a BCOOL Magazinnál is így van. Nagyon szomorúan tapasztalom, hogy annak ellenére, hogy a gyakornokok gyakran kommunikáció vagy média szakirányból jönnek mégis silány a tudásuk. Sokszor még a szakma alapjaival sincsenek tisztában. Erről azonban nem ők tehetnek, hanem az intézmények, amelyek nem adnak számukra használható tudást.
Mi ezzel szemben, ahogy a szlogenünk is mondja, valós tudást adunk.
Abban szeretnénk mások lenni, hogy tényleg meg akarjuk tanítani a szakmát azoknak, akik hozzánk jelentkeznek. Nagy hangsúlyt fektetünk a pszichológiára, és nem az elméleti részére, hanem például az asszertív kommunikációra, amely az élet minden területén nagyon fontos. Lesz önismereti tréning is, mert abban hiszünk, hogy önmagunk megismerése nagyon fontos ahhoz, hogy a munkánkat jól tudjuk végezni. Illetve, hogy munkalehetőséget kínálunk a tanfolyam elvégzése után.
– Mi alapján választottátok ki a tanárokat?
– Az újságírást a BCOOL Magazinnál az általam megismert olyan szakemberek fogják tanítani, akiknek a tudásában maximálisan megbízom. Hisz a saját területükön már bizonyítottak. Ami biztos, hogy nálunk nem a tanárok sztorizgatásaiból fog állni egy óra, ami elmesélésekből tudjuk sok helyen így van. A pszichológia tantárgyhoz olyan szakembert választottunk, aki az általa tanított tantárgyat a praxisában is gyakorolja.
Mivel ma már az újságíróknak nincs képszerkesztőjük, és az ő feladatuk az is, hogy fotókat, illusztrációkat válasszanak az anyagokhoz, illetve sokszor fotóznak is. Ezért nálunk olyan tantárgy is lesz, amelyen megtanítjuk, hogy milyen tudás szükséges ahhoz, hogy megtalálják a megfelelő fotókat vagy el tudják azokat készíteni – még ha nem is profi fotósokat képzünk. Szeretnénk, ha a hozzánk jelentkező hallgatók megtanulnák azt is, hogyan kell viselkedni a különböző helyzetekben, és ha elsajátítanának beszédtechnikai tudást is. Ezért lesz viselkedés-és beszédtechnika óra is, amelyet Horváth Lili színművész tanít majd.
– Elsősorban kiknek ajánljátok az újságíróképzést?
– Azoknak, akik a kommunikációs szakmát szeretnék hivatásul választani, kommunikációs szakemberként, újságíróként, vagy akár PR-esként, mert ezekhez ugyanazok az alapok szükségesek. Vagy már kommunikációs feladatokat látnak el egy cégnél, de hiányosnak érzik a tudásuk. Ezért lesz külön intézményi kommunikátor tantárgyunk, amelyet egy olyan szakember tanít Bajory Á. Rita személyében, aki szintén ennek a műfajnak az összes szegmensében dolgozott már.
Első körben egy alapképzést adunk, ez után lehet majd jelentkezni a 12 hetes mesterkurzusra, amikor a tanuló jobban el tud mélyülni az egyes tantárgyakban. Azok jelentkezését is várjuk, akik jól írnak, akár a fióknak, akár már kaptak visszajelzést, hogy tehetségesek. Olyan fiatalokat is várunk, akik a korábban említett gyakornoki példából kiindulva elvégeztek már egy kommunikációs szakot, de mégsem érzik elégnek a tudásukat ahhoz, hogy elhelyezkedjenek egy munkahelyen. Várjuk azoknak a jelentkezését is, akik pályát szeretnének módosítani, vagy akár kismamákat, akik kisbabájuk mellett szeretnének valami egészen új dolgot megtanulni. A tanfolyam elvégzése után legtehetségesebb és legszorgalmasabb tanítványainknak munkalehetőséget is kínálunk, online és nyomtatott magazinjainknál.
– Hogyan látod, sokat változott az elmúlt évtizedekben az újságírás?
– Az alapok nem változtak, csak a végeredmény. Felhígult a szakma és a kattintás a mérce, ezért ma már az online felületekre gyakorlatilag bármi kikerülhet. Sokszor látunk nagynevű online portálokon is hibásan vagy rosszul megfogalmazott mondatokat. Már kevésbé igényes az újságírás és sokan leginkább a bulvárt és a celebhíreket olvassák. De mindennek ellenére érdemes minőségi újságírást csinálni.
A minőségre mindig van igény, ez nem változott.
Igaz, hogy szűkebb ez az olvasó réteg, de, ha nem csak a like-ok, vagy a követők száma a fontos egy adott portálnak, akkor megéri igényesnek lenni. Ahogy az sem változott, hogy írni tudni kell, illik ismerni a műfajokat, és csak akkor tudsz jó interjút csinálni, ha felkészült vagy, ha képes vagy megnyitni az interjú alanyod, ha bármilyen interjú helyzetet tudsz kezelni és magadon átszűrve tudod interpretálni az alanyodat. Ami nagyon sokat változott az elmúlt évtizedekhez képest, hogy sokkal nagyobb a médiazaj, amiből ki kell tűnni. Emiatt például a címadás sokkal fontosabb része a szakmának, mint húsz éve. Sokszor az első két szón múlik, hogy az olvasók melyik cikkre kattintanak.
– Neked melyik a kedvenc műfajod?
– A publicisztika és természetesen az interjúk, mert őszintén kíváncsi vagyok az emberekre, a történetekre. Mindenkinek van egy története. s, ha azt megosztja veled, és őszinte a beszélgetés, azok a legszebb pillanatai a pályának. De szép feladat az, amikor magam találhatok ki és alkothatok meg egy új magazint és összerakhatom hozzá a csapatot. Nagy szerencsém van az életben, hogy már többször voltak olyan szakmai lehetőségeim, hogy ez megadatott. Először, amikor a Centrál Médiában rám bízták, és én hívhattam életre a Nők Lapja Esküvő magazint, majd 2015-ben, amikor megalapítottam az Angliában élő magyarok lapját a WE! Magazint. Legutóbb pedig 2020-ban, amikor egy teljesen új csapattal újjá éleszthettem és megújíthattam a BCOOL Magazint.
Most pedig itt a BCOOL Médiaiskola…
