spot_img
spot_img
spot_img

Így kezdjünk neki 2023-nak

-

Article Top Ad (AdSense)

Az új évet sokféleképpen lehet kezdeni, és számos módon gondoskodhatunk arról, hogy 2023 a lehető legjobban alakuljon. Az új energia fellobbanásával együtt jár az új lehetőségek felbukkanása is, ezek pedig nagyszerű dolgokhoz vezethetnek.

De ne feledkezzünk meg arról, hogy akármilyen célt is tűztünk ki magunk elé, testünknek és lelkünknek is szüksége van az ápolásra. Az AVON Szakértői összeállítottak egy listát, amit akár íróasztalunkra is kiragaszthatunk, ha egy kis emlékeztetőre lenne szükségünk az év folyamán, mire is figyeljünk és iktassunk be időt, hiszen ezek a tippek nemcsak januárban segítenek a lehető legjobb önmagunkká válni.

Nézzük, hogy melyek azok a legfőbb pontok amelyekre alapozzuk az új évet:

1. A szokásainkra

Az új év eleje mindig az elmélkedés és a tervezés időszaka. Felkészülünk az elkövetkezendő hónapokra, listát írunk fogadalmainkról, terveinkről, céljainkról. Ezalatt az idő alatt megtervezzük, milyen szokásokat szeretnénk elhagyni, és miket szeretnénk bevezetni. Figyeljünk arra, hogy apróbb lépésekkel induljunk, hiszen már egy jól kialakított reggeli rutin is sokat adhat produktivitásunknak, és annak, hogy tudatosabbá és koncentráltabbá válhassunk. Egy egészséges reggeli, egy finom csésze kávé, vagy akár az elmaradhatatlan nyújtózkodás is lehet olyan biztos pont, amit napról napra megadunk magunknak. Így aztán biztosan pozitívan vetjük bele magunkat teendőinkbe!

fotó: freepik

2. A motiváltságunkra

Az egyik legjobb újévi fogadalom, amit felírhatunk listánkra és amit tehetünk magunkért, hogy igyekezzünk motiváltak maradni. Fontos, hogy megtaláljuk a legjobb módot arra, ahogyan meg tudjuk őrizni lelkesedésünket, ezért, ha elakadnánk utunkon, tegyük fel a következő kérdéseket magunknak: mik azok a dolgok, amelyek boldoggá tesznek? Melyek azok a dolgok, amiktől úgy érezzük, élünk? Érdemes visszatekinteni régi céljainkra és azokra, amiket eddig értünk el. Ismerjük el ezeket az eredményeket, és legyünk büszkék magunkra megvalósításukért.

fotó: freepik

3. Az egészségünkre

Szánjunk időt egészségünkre! A jól bevált mindennapos testmozgás és az egészséges ételek fogyasztása mellett ne felejtkezzünk el a szűrővizsgálatokról sem, kérjünk időpontot vérvételre, látogassuk meg fogorvosunkat, nő- és bőrgyógyászunkat, férfiak esetében az urológust, vegyünk részt mammográfiai vizsgálaton. Tegyünk azért, hogy az önvizsgálatok rutinná váljanak, mint például az emlőönvizsgálat, ami csupán havonta néhány percet vesz igénybe, de akár az életünket is megmenthetjük vele. A helyes emlőönvizsgálat elvégzéséhez segítségükre lehet az AVON edukációs kisfilmje, amely lépésről-lépésre mutatja be a helyes önvizsgálat folyamatát és animált ábrákkal szemlélteti elvégzésének módját. Az edukációs kisfilm az AVON Magyarország Youtube csatornáján érhető el:

4. Az önmagunkra szánt időre

Nem győzzük elégszer hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy saját magunkkal is töltsünk minőségi időt. Ilyenkor tudjuk igazán, zavaró tényezők nélkül átgondolni akár a fent említett pontokat is, számot vethetünk céljainkkal, terveinkkel, feladatainkkal, vagy csendben feltöltődhetünk, erőt gyűjthetünk. Tudatosan iktassunk be legalább hetente fél órát magunkra, legyen akár egy kád fürdő vagy egy séta, egyszerűen csak kapcsoljunk ki.

Habár bármelyik pillanat alkalmas lehet az újrakezdésre, de az új évet általában úgy tekintjük, mint az erre legmegfelelőbb időszakot. Vágjunk neki motiváltan, feltöltődve és nyitottan az új esztendőnek. Ne féljünk papírra vetni azokat a mondatokat, amelyek erőt adnak, tovább lendítenek és elindítanak. Terveinket, vágyainkat és álmainkat ragasszuk ki otthonunkban jól látható helyekre, hogy újra és újra elolvashassuk őket és erőt meríthessünk belőlük.

Csempészd be 2023-as év színét a konyhádba

Itt vannak a 2023-as Balaton Sound első nevei

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!