Szülőként az iskolaválasztás az egyik legfontosabb feladatunk, és mára a legtöbb szülőnek nem kis kihívás megtalálni azt az iskolát, amelyről azt gondolja, hogy a legjobb lesz a gyermekének. Sok minden számít…
A feladat nagysága és nehézsége persze nagyban függ attól, hogy hol lakunk, milyen lehetőségek vannak a lakóhelyünk közelében, de függ személyes értékeinktől, és attól is, hogy a gyermeknek milyenek az igényei. Különböző életkorokban különböző dolgok fontosak: más szempontokat tartunk szem előtt, amikor az általános iskolát kezdi a lurkó és mást, amikor eljön a középiskolai felvételi ideje. És valljuk be az általános iskola kiválasztása csak a bemelegítés a középiskolai felvételikhez képest.
Bármelyik életkorban is legyen a gyerek, nem könnyű meghozni a döntést. Vannak, akik nem gondolják túl a helyzetet és a körzetes iskola tökéletesen megfelel nekik. Három gyerek beiskolázása után azt gondolom, hogy az általános iskola esetében ez egészen jól is van így. Mert vannak az alapszempontok, amelyek megléte esetén tök mindegy melyik suliba megy a gyerek, jó lesz. Nagyjából tényleg. Főleg, ha a gyerek nem túl lassú, ha nem túl gyors, ha nem túl szorongó, ha nem túl exhibicionista, ha nem túl álmodozó, ha nem túl gátlásos, ha jól tudja fogni a ceruzát… Vagyis ha jól beleilleszthető egy általános skatulyába.
Ám miután már néhány évet szülőként is eltöltöttünk az oktatásban egyre jobban látjuk, hogy nem minden gyerek illeszthető be, és azt is, hogy mi az, ami igazán fontos. Persze mondom mindezt úgy, hogy nekünk szerencsénk volt az általános iskola kiválasztásánál. Vagy lehet, hogy nem is szerencsénk volt, csak hallgattunk a megérzéseinkre, de erről majd még kicsit később. Emlékszem, amikor tíz évvel ezelőtt a nagyfiamnak kerestünk sulit… Az egyik népszerű állami általánosba már szeptemberben leadtam a jelentkezést (mert nagyon felkészült voltam és tudtam, hogy ha nem vagyok buzgómócsing, akkor esélyünk sem lesz), és így sikerült megszereznem a 41-es sorszámot. Később kiderült, hogy ezzel a helyezéssel elég jók az esélyeink, még úgy is, hogy tudtam: a fenntartó egyetem dolgozóinak gyerekei, a testvérek és a körzetes gyerekek is megelőznek majd „minket”. De a végén ott lebegett a közös sikerélmény, hogy a gyerek jó helyen lesz, sikerült az oly sokak által vágyott suliba bejuttatni és mi szülők helytálltunk.
Szóval… tíz éve minket is beszippantott ez a folyamat, és bár az első – és borzalmasan népszerű – suli nagyon tetszett a szimpi igazgatóval együtt (a fejétől tehát nem bűzlött a hal), végül mégsem ott kötöttünk ki. Mert közben majdnem sikerült összezavarni magunkat, de aztán mégsem… a lényeg, hogy elmentünk megnézni egy másik iskolát is. Ahogy beléptünk, a férjemmel azonnal éreztük, hogy ez ISKOLA, a szó minden szép és jó jelentésével együtt. Lehet, hogy röhejes hangzik, de ösztönösen éreztük a hely jó szellemét. És ennyi elég is volt. Nyilván tetszettek az órák is, szimpatikus volt a tanítónéni, és vicces az igazgató, helyesek a gyerekek, kicsi az osztálylétszám, és mindössze két buszmegállónyi távolságra volt. Egy valóra vált álom.
Akkor „csak” ezek a szempontok voltak fontosak és ez elég is volt a boldogsághoz (és azóta sem gondolom, hogy a körülményeket figyelembe véve rosszul választottunk volna). Négy szuper alsós tanév következett. És azt hiszem leegyszerűsítve a dolgokat, általános iskolák esetében ennyi tényleg elég is. Azaz elég is lenne. Mert miközben teltek az évek és egyre jártasabbak lettünk az iskolatémában rájöttünk, hogy azért van még egy-két dolog, ami számít. Mert mostanra abban biztos vagyok, hogy az általános iskola talán legfontosabb feladata a gyermeki kíváncsiság fenntartása. Hogy a gyerek megmaradhasson annak a csillogószemű, minden iránt érdeklődő kis embernek, aki észrevétlenül szippantja magába a tudást. Akit érdekel a világ, aki kérdez, aki számára minden egy kifürkészésre váró csoda. Ami ott él és virul a gyerekekben, de nagyjából második, harmadik osztályra kezd eltűnni. Helyette jönnek a versenyhelyzetek, a teljesítménykényszer, a szorongás, az önbizalomhiány. Na ezeket, köszönjük nem kérjük. Mert ugyan van olyan gyerekem, aki a kisujjából rázza ki a tananyagot (könnyű neki, harmadiknak), de van olyan is, aki lassabb tempójú, halkszavú, visszahúzódó, szorongásra hajlamos és kellő önbizalom hiányában küszködi végig a napokat, hogy aztán suli után egy frusztált és fáradt kis árnyéka legyen önmagának, akinek leghőbb vágya, hogy aznap már csak „úgy legyen”. Nincs könnyű dolga, ami igazán akkor tudatosult bennem, amikor tavasszal három hónapot otthon tanultunk. Akkor gondoltam bele, hogy milyen máshogy telnének a napjai, ha haladhatna a saját tempójában, ha a saját ritmusában tanulhatna. Mert még csak nyolcéves. Gyerek. És amikor általános iskolát választunk, akkor szerintem a legfontosabb kérdés, amit fel kell tennünk magunknak: Ebben a suliban vajon gyerek maradhat a gyerekem? Milyen lehetőségek vannak, amelyek mellett megmaradhat boldog és önfeledt gyereknek?
Az első általános iskolás tanítónéni és iskolaválasztás óta már eltelt tíz év, túl vagyunk két további általános iskolai beiskolázáson és egy gimnáziumi felvételin. Ez utóbbi az általános iskoláshoz képest már egy haladó szint, itt már nem babra megy a játék. Mivel az általános hetedik osztályára a gyerekemből eltűnt a kíváncsiság és úgy, ahogy volt megutálta a tanulást, a kiváncsiság és érdeklődés megint napirendre került több egyéb szempont mellett. Így már nem csak az állami oktatásban keresgéltünk, hanem az alternatív és alapítványi iskolákra is egyre élénkebben figyeltünk. Az otthontól való távolság háttérbe szorult, viszont előtérbe került az életre nevelés, a gyakorlati tudás megszerzése, a személyiségfejlesztés, a diákok egyéni és eltérő fejlődési ütemének figyelembevétele, a kreativitás kibontakoztatása, a minél több lehetőség az alkotásra, és persze a nyelvoktatás is kiemelt szempont lett. Legfőképpen olyat középiskolát kerestünk, amely amellett, hogy egyezik a gyerkőc ízlésével és érdeklődési körével (mert végső soron ő választja ki majd az iskolát), ahol változatos tanulási formákkal és módszerekkel találkozhat, ahol jól tudja érezni magát, ahol egy elfogadó ás támogató közegben kapja meg a széles körű lehetőséget a tanulásra és arra, hogy egyre jobban kibonthassa a saját képességeit. Bármilyen képességekről is legyen szó…
Itt további érdekes olvasnivalót találsz:
