Mindenki másképp szeret. A szerelemnek ezer árnyalata van. A szerelem kifejezésének is. Híres költőink szívszaggatóan őszinte versei közül válogattunk a szerelmi vallomás világnapjának apropóján.
A szerelmi vallomások sokfélesége
A szerelem a legnagyobb múzsa, a lélek csordultig tele lehet akarással, vággyal. A szívsajgástól az euforikus állapotig széles a repertoár. A versek közt van olyan, ami elérhetetlen múzsához, idealizált eszményképhez, és sorstárssá vált párhoz szól. Van, amit a hiány ihletett, és van olyan is, amit a másik halálának kegyetlenül fájó kínja hívott életre.
Válogatásunkba most ezek a versek kerültek:
Juhász Gyula
Juhász Gyula egy fiktív, képzeletbeli kapcsolatot épített ki verseiben az imádott Sárvári Anna színésznővel. Anna-verseiben a költő szeretett nője szinte tündérpalástot hord. Juhász Gyula a múzsájának alakját az isteni szféra magasságaiba emeli.
Juhász Gyula: Szerelem?
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.
Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.
Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!
Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
(1919)
Tóth Árpád
Tóth Árpád a magány költőjeként vonult be az irodalmi kánonba, ám botrányoktól mentes szerelmi élete és hitvesi költészetének mélysége az igazi társ megtalálásáról tanúskodik. Az impresszionista képekben gazdag víziójában, az Esti sugárkoszorújában valósággal szentté avatja asszonyát.
Tóth Árpád: Esti sugárkoszorú
Előttünk már hamvassá vált az út
És árnyak teste zuhant át a parkon,
De még finom, halk sugárkoszorút
Font hajad sötét lombjába az alkony:
Halvány, szelíd és komoly ragyogást,
Mely már alig volt fények földi mása,
S félig illattá s csenddé szűrte át
A dolgok esti lélekvándorlása.
Illattá s csenddé. Titkok illata
Fénylett hajadban s béke égi csendje,
És jó volt élni, mint ahogy soha,
S a fényt szemem beitta a szivembe:
Nem tudtam többé, hogy te vagy-e te,
Vagy áldott csipkebokor drága tested,
Melyben egy isten szállt a földre le
S lombjából felém az ő lelke reszket?
Igézve álltam, soká, csöndesen,
És percek mentek, ezredévek jöttek, –
Egyszerre csak megfogtad a kezem,
S alélt pilláim lassan felvetődtek,
És éreztem: szívembe visszatér,
És zuhogó, mély zenével ered meg,
Mint zsibbadt erek útjain a vér,
A földi érzés: mennyire szeretlek!
(1923)
József Attila
József Attila gyermeki énje az elmaradt, vagy csak kevésszer megkapott anyai szeretetet követeli a nőktől. Az elhagyatottság érzésével és a szeretetvággyal küzdő költőt pszichológusok is kezelték. József Attila feltárta legbelsőbb énjét az üléseken, s összemosta a szerelmet a kezelésekkel. Beteges ragaszkodással követelt viszontszerelmet Gyömrői Edittől, egyik pszichológusától is. Úgy érezte, hogy kitárulkozott, de nem kap viszonzást, a nő pedig a gyógyeszközt, azaz a testét és lelkét vonta meg tőle. A megnyílás örömét és a törődés iránti vágyát is megfogalmazza ebben a versében:
József Attila: Gyermekké tettél
Gyermekké tettél. Hiába növesztett
harminc csikorgó télen át a kín.
Nem tudok járni s nem ülhetek veszteg.
Hozzád vonszolnak, löknek tagjaim.
Számban tartalak, mint kutya a kölykét
s menekülnék, hogy meg ne fojtsanak.
Az éveket, mik sorsom összetörték,
reám zudítja minden pillanat.
Etess, nézd – éhezem. Takarj be – fázom.
Ostoba vagyok – foglalkozz velem.
Hiányod átjár, mint huzat a házon.
Mondd, – távozzon tőlem a félelem.
Reám néztél s én mindent elejtettem.
Meghallgattál és elakadt szavam.
Tedd, hogy ne legyek ily kérlelhetetlen;
hogy tudjak élni, halni egymagam!
Anyám kivert – a küszöbön feküdtem –
magamba bujtam volna, nem lehet –
alattam kő és üresség fölöttem.
Óh, hogy alhatnék! Nálad zörgetek.
Sok ember él, ki érzéketlen, mint én,
kinek szeméből mégis könny ered.
Nagyon szeretlek, hisz magamat szintén
nagyon meg tudtam szeretni veled.
(1936)
Ebben a cikkünkben részletesen írtunk József Attila sorsáról, életéről:
https://bcoolmagazin.hu/a-semmi-agan-ul-szivem-megrendito-tenyek-jozsef-attilarol/
Radnóti Miklós
Radnóti Miklós a halál árnyékában élte rövid életét, de imádott Fannija (Gyarmati Fanni) iránt érzett szeretete, szerelme a legembertelenebb helyzetekben is tartotta benne a lelket. A hitvesi szerelem intimitása és az emberi létezés végességének tragikuma mosódik össze ebben a csodálatos költeményben.
Radnóti Miklós: Tétova óda
Mióta készülök, hogy elmondjam neked
szerelmem rejtett csillagrendszerét;
egy képben csak talán, s csupán a lényeget.
De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét,
és néha meg olyan, oly biztos és örök,
mint kőben a megkövesült csigaház.
A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött
s zizzenve röppenő kis álmokat vadász.
S még mindig nem tudom elmondani neked,
mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom,
óvó tekinteted érzem kezem felett.
Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom.
És holnap az egészet ujra kezdem,
mert annyit érek én, amennyit ér a szó
versemben s mert ez addig izgat engem,
míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó.
Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, –
mit mondjak még? a tárgyak összenéznek
s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab
az asztalon és csöppje hull a méznek
s mint színarany golyó ragyog a teritőn,
s magától csendül egy üres vizespohár.
Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm,
hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár.
Az álom hullongó sötétje meg-megérint,
elszáll, majd visszatér a homlokodra,
álmos szemed búcsúzva még felémint,
hajad kibomlik, szétterül lobogva,
s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben.
Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág,
de benned alszom én is, nem vagy más világ,
S idáig hallom én, hogy változik a sok
rejtelmes, vékony, bölcs vonal
hűs tenyeredben.
(1943)
A Tétova ódát is is meghallgathatod megzenésítve, nekünk nagyon tetszik:
Szabó Lőrinc
Szerelmet vallani a halott szeretőnek… Az öngyilkosságot elkövetett halott szeretőnek…Szabó Lőrinc A huszonhatodik év lírai rekviemében ezt teszi. Korzáti Erzsébetnek íródott ez a szívfacsaró vers is. 25 év házasságtörő, titkos viszony után ugyanis nem a feleség, Mikes Klára, hanem a szerető tett pontot a történet végére.
Szabó Lőrinc: Így döntöttem!
Élsz, kedves! Tudod? Élsz! Élsz! Százezerszer
hívtalak, mennyet s poklot: nem a hit,
a végső kétségbeesés segít,
a tűrhetetlen! Síri türelemmel
agyam sírjából ébresztettelek fel:
az őrzött! Őrűlt, mondják rám; pedig
a halál az: én látlak, szemeid
rám sütnek s kezed már sosem ereszt el.
Élsz. Igy döntöttem! Nappal húsodat
frissíti bennem minden gondolat;
s éjjel már nemcsak agyam titka vagy:
hozzám bújsz, véred régi tüze jár át,
s úgy alszom el, hogy, mint csiga a házát,
hátamon érzem szived dobogását.
(1950-56)
Nemes Nagy Ágnes
Akarás, szerelem-szomj, bekebelezési szándék, teljes egyesülés iránti vágy, reménytelenség… Ki nem érzett már hasonlót, mint amit Nemes Nagy Ágnes ebben a versében megfogalmaz?
Nemes Nagy Ágnes: A szomj
Hogy mondjam el? A szó nem leli számat:
kimondhatatlan szomj gyötör utánad.
– Ha húsevő növény lehetne testem,
belémszívódnál, illatomba esten.
Enyém lehetne langyos, barna bőröd,
kényes kezed, amivel magad őrzöd,
s mely minden omló végső pillanatban
elmondja: mégis, önmagam maradtam.
Enyém karod, karom fölé hajolva,
enyém hajad villó, fekete tolla,
mely mint a szárny suhan, suhan velem,
hintázó tájon, fénylőn, végtelen.
Magamba innám olvadó húsod,
mely sűrű, s édes, mint a trópusok,
és illatod borzongató varázsát,
mely mint a zsurlók, s ősvilági zsályák.
És mind magamba lenge lelkedet
(fejed fölött, mint lampion lebeg)
magamba mind, mohón, elégítetlen,
ha húsevő virág lehetne testem.
– De így? Mi van még? Nem nyugszom sosem.
Szeretsz, szeretlek. Mily reménytelen.
(1942-46)
R. Szabó Zsuzsa
Ezeket is olvasd el:
Megható versek édesanyákról – híres költőink az anyai szeretetről
Híres írónk, aki hűtlenséget hazudott feleségének, hogy később újra elvehesse
