A függőség nem egyéni döntés kérdése, hanem betegség, amelyet ugyanúgy kell kezelni, mint bármelyik másik betegséget. Sokkal régebb óta van velünk, mint gondolnánk, bár azt kétségtelen, hogy a mai modern világban egyre növekszik az addikciók száma. A függőket a társadalom még mindig stigmatizálja, pedig a gyógyulás és a megelőzés érdekében is beszélni kell róla. Dr. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológussal beszélgettünk.
– Mit nevezünk függőségnek és hol húzódik a határ szokás és függőség között?
– Ha a diagnózis szintjén gondolkodunk, akkor mondhatjuk, hogy a függőséget és a rossz szokást a tünetek száma választja el egymástól. Olyan tünetekre gondolhatunk itt, mint a hozzászokás (vagyis: az érintettnek növelnie kell a használt dózist vagy a viselkedés gyakoriságát ahhoz, hogy a korábbi izgalmat, eufóriát meg tudja tapasztalni), a kontrollvesztés, a sóvárgás, a társas kapcsolatok romlása vagy az érdeklődés teljes beszűkülése. A megvonási tünetek jellege nagyban függ a használt szertől.
Vannak olyan szerek, mint a kannabisz, amelynél nem annyira jellemzőek a testi megvonási tünetek, ott inkább pszichés nyugtalanság, ingerlékenység, álmatlanság jelentkezik, miközben például az alkohol esetén tartós és nagy mennyiségű használatot követően a megvonás következménye lehet akár delírium vagy epilepsziás roham is. Ha az emberi kapcsolatokra gyakorolt hatását nézzük, akkor azt látjuk, hogy a függő ember életében egyre több konfliktus alakul ki, leépíti a hobbikat, egyre kevésbé teljesít a munkában, az élet egyre inkább csak a függőség körül forog, minden más ennek rendelődik alá. Jelzésértékű a hazudozás megjelenése is: akinél kialakul egy függőség, az általában a lelke mélyén pontosan érzi ezt. Mivel az addikció stigmatizált állapot, ezért a szenvedélybeteg elkezd önmagának és a környezetének is hazudni. Mondhatnánk úgyis, hogy az alkoholfüggőség egyik legszembetűnőbb jele, amikor elhangzik „a nem vagyok alkoholista” mondat.
– Mitől függ, hogy valaki függő lesz-e vagy sem?
– A függőségre való hajlamnak van egy elég jól körülhatárolt genetikai és idegrendszeri háttere, ugyanakkor nincs olyan, hogy „függőség-gén”. Azaz, nincs egyetlen egy kiemelt biológiai faktor, ami teljes egészében magyarázná az addikció kialakulását. Számos olyan örökbefogadásos ikerkutatás van, ahol külön családban nevelt egypetéjű ikreknél vizsgálták az addikciók jelenlétét, vagyis teljesen eltérő környezeti feltételek mellett tudták nyomon követni a genetikai állomány és a génkifejeződés függőséggel mutatott kapcsolatát. Ha az ikerpár mindkét tagjából függő lesz, mert mondjuk a biológiai apjuk alkoholfüggő volt, akkor gyanakszunk, hogy ez egy erős genetikai hatás lehet.
Az ilyen vizsgálatokból nagyjából látjuk, hogy a függőség fele-fele arányban örökletes és tanult. De ismétlem: a genetikai sérülékenység nem törvényszerűen vezet addikcióhoz. Ezek a genetikai faktorok inkább a hátteret határozzák meg: mennyire nyugtalan, impulzív vagy szorongó, mennyire agresszív alkatú az ember. A függőség lényegében egy erre adott válasz, amelynek funkciója van. Például öngyógyítási szerepe van, mert a függő sokszor egy számára elviselhetetlen állapotot próbál meg szerhasználattal vagy valamilyen viselkedési formával megszüntetni. Ez ideig-óráig működik is, mert mindig van egy első, jutalmazó szakasz, a szerencsejáték függőség esetében például, amikor elkezd az ember szerencsejátékozni, az többnyire nyeréssel kezdődik, ami behúzza az embert. Aztán ahogy haladunk előre az időben minden függőség elkezd büntetővé válni. Már nincsenek pozitív hatások, már nem csökkenti úgy a szorongást, már nem tölti be az ürességet, hanem onnantól kezdve már azért folytatja, hogy ne legyen rossz, és ne legyenek megvonási tünetei.
– Miből fakad ez az üresség érzés vagy hiányállapot?
– Az agyban több jutalmazó pálya van, amelyek, ha aktiválódnak, akkor örömérzetet tapasztalunk meg. Azoknál, akik nagyobb hajlandóságot mutatnak a függőségre, nem jól működnek ezek a jutalmazó körök. Itt is van egy genetikai faktor, ami például meghatározza az agy bizonyos régióiban a dopaminreceptorok számát (a dopamin olyan kémiai anyag, ami a boldogságérzet kialakulásában központi szerepet játszik). Ha valakinél alulműködik az agyi jutalmazórendszer, és mondjuk kamaszkorában kipróbál egy stimuláns partidrogot – ami jellemzően a dopamin rendszerre hat -,akkor az a fajta ürességérzet, amit ő örökletesen hozott magával, rövid ideig megszűnik. Egyébként ezen a ponton találkozik egymással a függőség és az ADHD, a figyelemhiányos hiperaktivitás zavar. Az ADHD-val küzdő gyermekek és felnőttek esetén is megfigyelhető a középagyi jutalmazórendszer alulműködése. Egyes elképzelések szerint a túlmozgás is egy önstimulációs kísérlet annak érdekében, hogy megszűnjön ez az üresség érzet.
A függőség egy modernkori jelenség vagy mindig is velünk volt, csak időről-időre más formákat ölt?
Mindig is voltak függők és mindig is voltak olyan viselkedési formák, amelyek függőséget okozhatnak. Egyes régészeti leletek, amelyek az alkoholfogyasztást és a hallucinogén gombák fogyasztását igazolják, arra utalnak, hogy az ember már 12.000 évvel ezelőtt is használta ezeket a szereket. A szerencsejátékra vonatkozó első történeti emlékeink i.e. 3000-ből valók, amikor is Kínában már egy lottószerű játékkal játszottak. Lényegében mindig is volt igény arra, hogy a valóságot egy időre megváltoztassuk vagy úgy, hogy tudatmódosító szereket használunk, vagy izgalmat keresünk, hogy kimeneküljünk a valóságból.
– Miben más a helyzet ma, mint évszázadokkal ezelőtt?
– Nagyon komoly változások vannak abban a tekintetben, hogy hányféle addiktív inger vesz minket körül, illetve, hogy ezek mennyire hozzáférhetőek. Az emberi fejlődés, beleértve a technológia fejlődését, nem egyenletes, hanem exponenciális ütemben gyorsul. Raymond Kurzweil, amerikai feltaláló, író, jövőkutató megállapítása szerint például a következő száz évben a jelen mércéje szerint nagyjából húszezer évnyi fejlődés vár ránk. Ilyen sebességű változáshoz az ember nagyon nehezen képes alkalmazkodni. Annyira felgyorsult körülöttünk a változás, hogy már egy ideje nem is a jelenben, hanem a jövőben élünk, csak még nem tudtunk felzárkózni hozzá. Nagyon sok emberen érzékelem – és nem csak az idősebb korosztályon – hogy ez komoly bizonytalansághoz és szorongáshoz vezet. Nincs meg az a fajta állandóság, amit a korábbi emberek megtapasztaltak, amikor évszázadokon keresztül kellett várni ahhoz, hogy valami jelentős történelmi léptékű változás bekövetkezzen. Ott volt egyfajta alkalmazkodási idő társadalmi szinten és idegrendszeri szinten. Ugyanez nem mondható el napjainkban.
– Ezek szerint egyre kevesebben tudunk alkalmazkodni a változáshoz. Egyre több ember fordul függőséget okozó szerekhez, amelyekkel kimenekülhet ebből a gyorsan változó valóságból?
– Látszik egy olyan tendencia, hogy az addikciók gyakorisága növekszik. Nem egy extrém mértékű, látványos növekedésre kell gondolni, de szép lassan egyre több addikció jelenik meg azáltal, hogy egyre több igényt teremtünk a magunk számára. Az is fontos, hogy az emberiség valójában beleragadt a fejlődés fétisébe. Erről már rengeteg közgazdász írt tanulmányokat, hogy a világot hogyan veszélyezteti ez a folyamatos fejlődésvágy. És azáltal, hogy folyamatosan fejlődni és növekedni akarunk, folyamatosan olyan új dolgokat hozunk létre, amire korábban nem volt szükség. És ha létrehozunk valamit, amire onnantól kezdve látszólag szükség lesz, az egyfelől megkönnyítheti az életünket, másfelől viszont egy újabb lehetséges hiányérzetet alakíthat ki, ha éppen nem rendelkezünk az adott eszközzel. Egyes, az okostelefon addikcióval foglalkozó tanulmányok szerint például az okostelefont rendszeresen használók 50-60%-a mutat függőségi tüneteket.
Mi lesz az emberi kapcsolatainkkal, ha folyamatosan függőségekbe hajszoljuk bele magunkat?
Az emberi kapcsolatok elaprózódása már egy korábbi folyamat, amire az internet és az online tér csak rátett egy hatalmas lapáttal, és valóban kialakult egy virtuális magány. Látszólag soha nem volt ilyen egyszerű ismerkedni, mint most, valójában viszont az a fajta emberi kapcsolódás, amire egész egyszerűen szükségünk van, sokkal nehezebbé vált.
– Mit tehetünk, hogy a modern életformánkból fakadóan ne alakuljanak ki függőségek?
– A legfontosabb, amit ki kell hangsúlyozni, az emberi kapcsolatok. Nagyon sok felépülő függő, akkor kezd igazán a felépülés útjára lépni, ha talál magának egy közösséget, vagy akár elkezd egy új hobbit vagy munkája lesz, ahol új kollégákkal ismerkedik meg. A függők nagyon sokszor izolálódnak, teljes magány veszi körül őket, ezért a társak nagyon sokat tudnak segíteni. Az emberi kapcsolatokon túl a másik, ami nagyon jó kivezető utat mutat: a lelassulás. A függőségre ugyanis az is jellemző, hogy mindent azonnal akarunk, azonnal akarjuk a kielégülést. De ha lassítunk, akkor az a függőség ellen hat.
(A lassulásról és a mindfulnessről itt olvashatsz bővebben.)
De persze fontos az is, hogy milyen örömforrásokhoz nyúlhatunk egyáltalán, és ebben a társadalomnak is nagy szerepe van. És itt nem csak az értelmiségi és a középosztályról van szó, hanem a mélyszegénységben élőkről is, ahová nem jut el annyi információ. Valójában tömegekről van szó, és elsőre paradoxnak tűnik, hogy a szegények és az alacsonyan iskolázottak között magasabb az elhízottak aránya, de valójában ez azért is van, mert számukra az elsődleges örömforrás –alternatívák hiányában – a táplálkozás.
– Hazánkban nagyjából mennyi embert érintenek a függőségek különböző formái?
– Több kutatásból az látszik, hogy ha összeadjuk az összes létező addikciót, a szex és pornófüggőségtől kezdve a szerencsejátékon át az online és közösségi média függőségeket, társfüggőséget és a különböző szerfüggőségeket, akkor a társadalom harmada vagy körülbelül a fele érintett a függőségekben. Ez világszinten minimum százmilliókat jelent.
– Van különbség férfi és nő között az addikciók tekintetében?
– Igen, főleg szocializációs, társadalmi okok miatt és amiatt, hogy a társadalmi nemi szerepek miatt mit vár el a társadalom a nőktől és a férfiaktól. Ez már eleve kijelöli az addikciók típusát. Vannak biológiai okok, például az eltérő metabolizációs sebesség, amely miatt a férfiak átlagosan gyorsabban bontják le például az alkoholt, ezért nagyobb mennyiség mellett válnak itassá. Ugyanígy számíthat az is, hogy az illető milyen neveltetést kapott, a szülei mit engedtek neki. A fiúknál a mai napig megengedőbbek a szülők az impulzív viselkedésnél, míg a lányoknál jellemzően sokkal szabályozóbbak.
Amikor a szülő fegyelmez és a gyerek azt betartja, akkor az folyamatosan az agy elülső területeire hat, ami a viselkedésszabályozásért felelős terület, és aminek működésmódja a genetika mellett a neveltetéstől is függ. Ezeket a viselkedést leszabályozó funkciókat általában erősíti a nevelés. Összeségében azt látjuk, hogy az alkohol és drogfüggők között a mai napig sokkal több a férfi, még úgy is, hogy a nők egyre inkább jönnek fel. A nők körében ellenben magasabb a gyógyszerfüggők aránya, ami abból fakad, hogy a nők könnyebben kérnek segítséget és így könnyebben jutnak el szakemberhez, aki gyógyszert ír fel nekik… ami meg túlhasználható. A férfiak inkább öngyógyítanak, hiszen sokan még mindig gyengeségnek látják, ha egy férfi segítséget kér.
– Talán az is nehezíti a függőségből való kigyógyulást, hogy a legtöbben nem mernek beszélni róla és titkolják…
– Ha megnézzük, hogy a társadalom hogyan viszonyul a férfiak és a nők szerhasználatához, akkor azt látjuk, hogy bár mindkét nem esetében megbélyegzi az addikciót, a női szerhasználókat még inkább stigmatizálja. A társadalom nem csak azt várja el egy nőtől, hogy pedánsabban, szabályozottabban viselkedjen, hanem azt is, hogy előbb-utóbb anyává váljon. Ez egy nagyon erős társadalmi nyomás, ami sok mindenkinek problémát okoz, mert nem akar gyereket vállalni. Az anyaszereppel viszont még nehezebb összeegyeztetni az ivást.
Az addikciókat egyébként valóban nagyon erősen elítéli a társadalom. Ezért is van az, hogy nagyjából az érintettek 90%-a nem fordul szakmai segítséghez, és nem is mernek róla beszélni. A függők esetében ráadásul gyakran tárható fel gyermekkori trauma, bántalmazás a háttérben. A trauma elszenvedése, főleg az áldozathibáztatás gyakori jelensége mellett, sajnos tovább nehezíti a probléma kezelését. Hiszen, ha nem lehet róla beszélni, akkor az illető magába zárja fájdalmát, és más módokon próbál meg fájdalmat oldani: túlzásba vitt szexualitással, alkohollal, drogokkal… valójában menekülni fog a múlt elől. A tabusítás rejtett problémákhoz vezet. Ezért is lenne annyira fontos a függőségeket destigmatizálni, segítve ezzel a problémák felszínre kerülését.
Itt további olvasnivalókat találsz:
