spot_img
spot_img
spot_img

Egy kemény dráma a vádakról és a bosszúról

-

Article Top Ad (AdSense)

Felkavaró a Vadászat című dráma, amiben egy szexuális zaklatással megvádolt óvodai nevelő ellen fordul az egész közösség. A Thomas Vinterberg filmjéből készült színpadi előadást Pelsőczy Réka rendezte, s októberben a Klebelsberg Kultúrkúriában is megnézhetjük.

Thomas Vinterberg, a dán Dogma megkerülhetetlen alkotója jó néhány évvel a me too botrányok kirobbanása előtt rendezte meg A vadászat című filmjét. Míg korábbi mozija, a Születésnap a családon belüli erőszak témáját dolgozta fel a görög sorstragédiák dramaturgiai ívére felfűzve, ezúttal azt járta körül húsbavágó őszinteséggel, milyen következményei lehetnek az egyénre és közösségére nézve annak, ha valakit szexuális zaklatással vádolnak meg, a vádló pedig életkorából eredően nem feltétlenül szavahihető.

Vadászat előadás

Egy észak-dániai kisvárosban él Lucas Bruun, az elvált tanár, aki a helyi gimnázium bezárása után az óvodában vállalt nevelői állást. Napközben a gyerekekre vigyáz, esténként a szülőkkel iszogat a vadászházban. És Lucast mindenki szereti, mert kedves és lelkiismeretes, de aggódnak is, hogy magányos abban a nagy házban, ahol a felesége és a fia elköltözése óta egyedül lakik. De a féltést hamar felváltja a zsigeri düh és a bosszú utáni vágy, amikor egy óvodás kislány szexuális zaklatással vádolja meg Lucast, aki ugyan tagad, de hiába – már elkezdődött az embervadászat.

A Vinterberg filmjéből készült színdarabból a Születésnaphoz hasonlóan Pelsőczy Réka rendezett emlékezetesen mély előadást.

A Budaörsi Latinovits Színház előadása október 14-én 19 órától a Klebelsberg Kultúrkúriába költözik.

Szereplők: Chován Gábor, Spolarics Andrea, Nagy Nóra Zsófia / Nagy Enikő, Mester Máté / Moharos Zalán, Takács Zalán, Páder Petra, Böröndi Bence, Juhász Vince e.h.i, Mertz Tibor, Ilyés Róbert, Fröhlich Kristóf, Bregyán Péter, Debreceni Luca, Horváth Zita
Rendezte: Pelsőczy Réka

Az előadást 16 éven felülieknek ajánljuk.

Ezeket is nézd meg:

Beszéljünk a gyerekekkel a lélek dolgairól!

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

🏔️ Világjáró kalandorok – 5. rész: Patagónia, ahol a természet mesél

"Patagónia olyan, mintha egy másik világba csöppentünk volna. A természet itt uralkodik, és mi csak vendégek vagyunk. Lili boldogsága, amikor a lámákkal sétált, vagy amikor először látott gleccsert, mindannyiunk számára felejthetetlen élmény marad."

🏰 Világjáró kalandorok – 4. rész: Málta, ahol a történelem életre kel

"Málta apró sziget, de óriási szabadságot ad. Olyan, mintha a történelem és a jelen kézen fogva járnának itt. Lili kalandjaiból mesék születnek, mi pedig újra gyerekek lehetünk mellette."

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!