spot_img
spot_img
spot_img

Azonnali segítség a földrengés károsultjainak

-

Article Top Ad (AdSense)

A Tesco Magyarország 20 millió forinttal járul hozzá az Ökumenikus Segélyszervezet napokban indított humanitárius segélyakciójához, amely a törökországi és szíriai földrengés miatt otthontalanná lett családokat támogatja.

Emellett a Tesco Csoport több mint 40 millió forintnak megfelelő fontot adományoz a földrengés károsultjainak támogatására a Vöröskereszten keresztül.

„Közel egy év elteltével ismét egy szomorú és sokakat érintő csapás indokolja, hogy az Ökumenikus Segélyszervezettel összefogva késlekedés nélkül cselekedjünk, és kivegyük a részünket a rászorulóknak nyújtott segítő tevékenységből. Stratégiai partnerünkön keresztül az ukrajnai háború elől menekülők után most a földrengés sújtotta térségben lévők minél gyorsabb ellátását szeretnénk megkönnyíteni. Minket is megrázott a tragédia, és együttérzéssel gondolunk az érintettekre”– mondta Pálinkás Zsolt, a Tesco Magyarország vezérigazgatója.

forrás: tesco

Egyre nő a halottak és a sérültek száma a földrengés sújtotta területeken 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!