„Az érzékeny férfi már nem kínos”

-

Sokat változtak a férfiszerepek az elmúlt évizedekben. Megjelent a törődő apa képe, aki egyre jobban részt szeretne venni a gyermeke életében és az érzékeny férfi sem ciki már. A társadalmi elvárások azonban még mindig nagyon jelen vannak, amelyeket most Szél Dávid pszichológussal, az Apapara blog írójával boncolgatunk…

Évek óta olvasom Dávid Apapara blogját, amely amellett, hogy szórakoztat, mindig fontos gyereknevelési (és társadalmi) kérdésekről ír, és ezt nekem, egy anyának, egy apa tollából olvasni mindig érdekes és izgalmas. És ugyanilyen érdekes volt beszélgetni is vele apaságról, férfiakról, női és férfi szerepekről.

-Milyen ma férfinak lenni?

-Nagyon nehéz általánosan beszélni erről, mert rettenetesen széttagozódott a magyar társadalom és van nagyjából 3 millió ember, aki létminimum alatt vagy annak környékén él. Nagyon vegyes férfinak lenni, mert a konzervatív vagy hagyományosnak képzelt elvek még nagyon erősek mindenkiben. Viszont, megjelentek a modernebb vagy az egyenlőségen alapuló elvárások is. Ami nehezíti a témát, hogy nem nagyon tudjuk, hogy a hagyományosnak hitt értékek mikori és melyik kultúra, társdalom és anyagi helyzet hagyományai: a paraszti társadalom, a feudális rendszer, francia arisztokrácia vagy bármi egyéb? Szociálpszichológiai tény, hogy egy társadalomban nehéz elengedni a rendszer sajátosságait, és a rendszert úgy látjuk helyesnek, ahogy van. Másrészt nehéz szabadulni az elvárásoktól is. De ez nem jelenti azt, hogy a rendszer nettó rossz, hanem vannak előnyös részei, egyébként a nők számára is, amelyeket ugyanúgy nehéz elengedni mind a két fél számára. Tipikus férfi privilégium a gyorsabb előrehaladás a munkaerőpiacon, a magasabb fizetés, hogy sok minden választás kérdése és nem kényszer, de közben ott van a rengeteg szív és érrendszeri megbetegedés és az, hogy a férfiak nem tudják az érzéseiket kommunikálni, és a sok elvárás, amely gátat szab a pszichológiai fejlődésnek.

-Ezek szerint a maszkulin ideológiának hátrányai is vannak?

-Azt kell látni, hogy annak ellenére, hogy a maszkulin ideológia sok mindent lehetővé tett a földrajzi felfedezésektől kezdve, a találmányokon át, az orvosi eredményekig, ez sok agresszióval is jár. Gondoljunk csak a gyarmatosításra és a háborúkra, de az agresszió sokféle egyéb formában is megjelenik, társadalmi szinten és a családon belüli vagy párkapcsolati bántalmazás esetében is, és minden szinten is nagyon káros. De ugyanígy ennek káros következménye mind a stressz, mind a daganatos, vagy szív-és érrendszeri megbetegedések. Ma már sok mindenre nincs szükség, amire régen volt, már nem kell új területeket meghódítani, hanem más képességekre van szükség.

-Melyek ezek a képességek, amelyekkel ezt a többszázéves férfi agressziót ki lehetne váltani?

-Azt gondolom, hogy annak kellene teret adni, ami amúgy is bennünk van. A férfi és női agy között csak egy egészen kicsi különbség van. Több olyan kimutatás készült, hogy a férfi és a nő sok mindent ugyanúgy él meg; a különbség nem ebben van, hanem a kommunikációban van és hogy szabad-e erről vagy arról beszélni. Valójában az itt a kérdés, hogy fel lehet-e ismerni ezeket, elfogadja-e a nő, hogy a férfinak is lehetnek kérdései, és nem csak az az elvárás van, hogy meg kell oldani a helyzetet. Ezek mind ott vannak a férfiakban, csak sok helyről idáig ki voltak hagyva: a szülésből, a gyerekkel kapcsolatos helyzetekből, és minden érzékeny dologból. Nem arról van szó, hogy a férfiak azt gondolják, hogy nincs ott helyük, sőt… a tapasztalatok azt mutatják, hogy igényük is van rá. Nem csak a focizásra jók és arra, hogy megtanítsák a fiaikat csajozni vagy elijesszék a lányok udvarlóit.

apa-apaság-férfi
Fotó: pexels.com

-Máshogy kezeljük még mindig a fiú és a lánygyerekeket?

-Amikor a gyerekeim megszülettek, a fiam szemeit látva azt mondtuk, hogy „úristen, de okosan néz”, a lányom szemeire, pedig, hogy „úristen, de cukin”, miközben mindkettőjüknek ugyanolyan volt már akkor is a szemük (egyébként a feleségem szemeit örökölték) és mindketten ugyanolyan okosak és cukik voltak. Szóval nagyon erős társadalmi stigmák és elvásárok vannak és az emberek nem is feltétlenül motiváltak. Ráadásul nagyon ellentmondásosak az elvárások is: a férfiaknál, hogy keresse a pénzt és legyen sokat jelen és legyen érzékeny is, míg a nőkkel szemben meg az, hogy szüljön gyereket, de aztán fogyjon le gyorsan, hogy újra vonzó legyen, – ami megint ellentmondásos, mert úgy kell vonzónak lennie, hogy csak a férjeurának tetszék, – közben legyen gyengéd, nevelje a gyerekeket és vigye a háztartást is. Én például soha nem értettem, hogyan ne legyen határozott egy nő, amikor ő van otthon egész nap a gyerekkel, és míg a férfi dolgozik, neki kell megoldani minden helyzetet.

-Létezik ideális családmodell, és ha igen, milyen?

-Létezik, igen. Az ideális az, ahol szeretet, elfogadás, nyitottság és egyértelmű keretek vannak. Ezen belül persze a családok nagyon sokfélék lehetnek és egyik sem fix. Nem az van, hogy papa-mama-gyerekek és ez mindig is így lesz, hanem az is megeshet, hogy majd elválnak. Vagy a szülőknek azonos a neme. Lehet, hogy a család az egyedülálló anyukából és a két gyerekből áll; aztán lehet, hogy lesz új férfi mellette, de az is lehet, hogy így a gyereknek két apukája lesz, a vér szerinti és az új, nevelő apa. Ezek mind lehetnek ideális családok. Egy család jósága nem a felnőttek számának és nemének a függvénye.

-De mégis a helyzet, amit adott esetben egy válás okoz egyáltalán nem mondható ideálisnak egy gyerek számára…

-A törés jó eséllyel fog okozni valamilyen mértékű traumát, de ha válásra kerül a sor, akkor azért általában előtte sem volt minden tökéletes, még ha nem is beszéltek a szülők a köztük lévő konfliktusokról, a gyerek azért sok mindent megérez. Ezzel együtt lesznek persze családegyesítési vágyai és törekvései, és ha az apuka öt perccel tovább marad, azt tekintheti jelnek. Megélheti a helyzetet úgy a gyerek, hogy az ideális felbomlott. De sok dolog, ami a válás előtt nem működött, egy ügyesen végigvitt válással és egy jól felépített új/másik/módosított családdal akár ki is javulhatna, ki is javíthatóak. Éppen ezért érdemes lenne szakítani azzal a szemlélettel, hogy van a jó, és rossz minden, ami ettől eltér. Sokkal tovább élünk, mint eddig bármikor a történelem során, monogámia és a házasság is egész mást jelent, mint amit a 17-18. században jelentett, amikor az emberek 40-50 éves korukig éltek. Nincs olyan, hogy egy valami van, amit mindenkinek el kell érni, hiszen mindenki egészen máshogy gondolkodik. De ehhez egy belső és egy társadalmi elfogadás is kell. Senki nem jós, nem tudjuk garantálni, hogy a másikkal együtt változunk. De remélhetjük, hogy tudunk alkalmazkodni a változásokhoz és vonzóak leszünk egymás számára akkor is, amikor így vagy úgy megváltoztunk.

-Korunkban már nem a férfi az egyetlen pénzkereső, a nők is dolgoznak, ami által mindketten egy sokkal összetettebb helyzetbe kerültek. Hogyan viselik ezt a helyzetet a férfiak?

-Nagyon hasonló mechanizmusok mennek végbe férfiakban és nőkben is. A nő nem úgy fog vezetni, mint a férfi és a férfi nem úgy fog mosogatni, mint a nő, de nem azért, mert bénább, hanem mert másik ember. Ezt a for-profit szektorban lehet jól látni, ahol delegálják a feladatokat. Aki házat tervezi, az nem megy el téglát venni, aki viszont veszi a téglát, az elég pontosan tudja, hogy mire van szükség. Nagyon nehezen fogadjuk el a másik jelenlétét, miközben kérjük és örülünk neki, ha a másik is meg tudja csinálni, mert akkor lehet inni és a másik vezethet, vagy lehet pihenni míg a másik tisztába teszi a gyereket. De fontos, hogy tényleg higgyünk abban, hogy a másik is meg tudja csinálni. Nem jobban, hanem máshogy. Nincs egyféle érvényesség, sem családmodellre, sem problémamegoldásra.

-A férfi akkor is férfi marad?

-Persze. A biológiai és a társadalmi nem két különböző dolog. Ami pszichésen és társadalmilag vagyok, azt én töltöm meg. Nem az van, hogy férfi vagyok és ezért határozott, hanem az, hogy bizonyos helyzetben határozott vagyok és bizonyos helyzetben pedig nem. Én például nagyon könnyen el tudok érzékenyülni, de ettől nem gondolom magam kevésbé férfinak.

-Egy gyerek sok mintát innen hoz a szüleitől. Van valamilyen általános tudás arra nézve, hogy hogyan hat az apai minta a férfiakra?

-A fiam és a lányom tőlem nem férfimintát les el, hanem engem figyel, és nem gondolkodik azon, hogy férfiasan csinálom-e, amit csinálok. Nálunk az esetek 90%-ban például én főzök, és nekik ez a természetes. Nem férfimintát tanul, hanem mintát. A gyerek engem lát valamilyennek és a feleségemet is valamilyennek, és ha lesz párkapcsolata, akkor ezeket veszi majd alapul.

Szél-Dávid-pszichológus-apapara-apaság
Fotó: Szél Dávid

-Nálad ez hogyan alakult ki, milyennek láttad az apukádat és az anyukádat?

-Idén leszek 40 éves. Ezek a szavak, mint az emancipáció és a feminizmus, ha léteztek is, nem nagyon használtuk. Apukám és anyukám is sokat dolgoztak, apukám több pénzt keresett, mint az anyukám, és sok szempontból tipikus család voltunk: a házimunkát anyukám csinálta, és bár nem apukám mosogatott el ebéd után, de ő is szólt, hogy pakoljunk el magunk után, és az ingeit is anyukám vasalta. Mindkét szülőmtől hoztam magammal dolgokat: csomó dolgot az anyukámtól, csomót meg az apukámtól. Nehezen ismerem fel ezeket magamban, és sok dologra csak később jöttem rá, hogy honnan van. De azt, hogy milyen vagyok a párkapcsolataimban, nem csak az „örökölt sorsom” befolyásolja, hanem a környezetem is. Persze a szüleim is alakítottak engem, láttam, hogy mennyire fontosak egymásnak és csomó mindenről közösen hoztak döntéseket. És nekem is nagyon fontos, hogy a párkapcsolataimban közösen hozzunk döntéseket. De én sokkal szélsőségesebb vagyok az érzéseimben, mint az apukám, és sokkal türelmetlenebb is.

-Apának lenni mást jelentett a szüleink idejében és mást jelent most. Hogyan változott az apaság ideológiája az elmúlt jó néhány évtizedben?

-Egyrészt megváltoztak a gyerekjogok, és  ez egy kicsit más apaképet hív be. A családvédelmi törvény és a gyerekbántalmazás már a Btk. és a Ptk. részei. Másrészt már vannak apasággal foglalkozó könyvek, blogok, egyre nagyobb tere van az apaságnak a családokban és a közbeszédben. Megjelent a törődő, jelen lévő apa képe. Csak közben ott van a kenyérkeresői, problémamegoldó apa képe is, a kettő pedig nehezen összeegyeztethető. Épp a napokban olvastam egy kutatást a 2019-2020-as családon belüli csendes szerepekkel kapcsolatban és látom, hogy még mindig nagyon konzervatív a hozzáállás. Még mindig megvan az, hogy bár az anyukának is lehet karrierje, de a gyerek azért ezt megsínylené. És ezzel férfiak és nők is egyetértenek. De az érzékeny férfi már nem kínos, ez már reklámokból is látszik, és egyre több helyen jelenik meg a törődő apuka, a gyerek életében részt vevő apuka képe. Van fejlődés, de a hazai politikai kommunikáció ez ellen dolgozik. A World Economic Forum 2020-as Global Gender Gap riportjában Magyarország 153 országból a 105. helyen van, ami azt jelenti, hogy hazánkban a két nem közötti társadalmi távolság óriási…

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!