A “pestiek Coco Chaneljének” rejtélyes élete és halála

-

Rotschild Klára rajzolni és varrni nem tudott, de lehengerlő stílusával a semmiből építette fel divatbirodalmát. Született üzletasszony volt, aki évtizedeken keresztül meghatározta a magyar divatot, és aki végül fájdalmában az öngyilkosságba menekült.

Akit a sors is a divat világába szánt:

1903. február 22.

Rotschild Ábrahám szabó és Spirer Regina szabóasszony harmadik lánya szinte a szabóasztalon született, így sorsa egy pillanatig sem volt kétséges. Szülei válása után édesanyjával élt, akinek Dorottya utcai szalonjában eltanulta a szakma minden fortélyát, és már fiatal korában besegített anyjának a munkában.

Súlyos idegállapotból a divatszalonig

1933. júniusa:

A magyar sajtót ebben az időben egy bonyolult pereskedés tartja lázban. Az egymással szemben álló felek Rotschild Klára ruhaszalon tulajdonos és Somogyi Pál Károly a híres milliomos és földbirtokos, akinek a fővárosban is rengeteg háztulajdona volt.  Az akkor 30 éves Klára apja divatszalonjában dolgozott, ahol ügyességének és talpraesettségének köszönhetően szinte mindent meg tudott oldani. Így történt, hogy egyik alkalommal saját maga próbált meg behajtani egy búsás tartozást Somogyitól, a hírhedt aranyifjútól, de a férfi a tartozás kifizetése helyett jól megverte a nőt. Klára olyannyira belebetegedett a szégyenbe, hogy öngyilkosságot kísérelt meg és ezt követően pszichiátriai kezelésre szorult, ahonnan hetekkel később viszont megerősödve került ki. Hamarosan beperelte a férfit, mert ahogy a Magyarország című folyóirat 1933. június 11-i számában is olvashatjuk “nem csak súlyos testi sérüléseket szenvedett, de súlyos idegállapotba is került, amelynek kezelése súlyos összegeket emésztett fel.” A pert persze Klára nyerte meg. A következő évben feleségül ment a neves textilkereskedőhöz, Glückstahl Pálhoz és a perből származó pénzből 1934-ben megnyitotta első önálló szalonját a Deák Ferenc tér 3. szám alatt. Tehetségének és közvetlen személyiségének hála már az első év végén felülmúlta édesapja üzleti sikereit.

Rotschild-Klára-divat
Ferenczy Marcellné
Fekete fehér húzottvállú és szoknyája krepdesin imprimé ruhába, Fotó: Színházi Élet, 1935.

Aki a pesti dámákat öltözteti:

1940. áprilisa:

Minden pesti dáma, aki egy kicsit is ad magára már Rotschild Klára szalonjába jár: hercegnők, grófnők, nagykövetek feleségei, iparmágnások feleségei, polgári asszonyok és színésznők adják egymásnak a kilincset. Mindenki nála akarja megrendelni tavaszi és őszi ruhatárát. Nem volt nála híresebb divatszakember; Horthy Miklós leendő menyének, gróf Edelsheim Gyulai Ilonának is ő tervezte menyasszonyi ruháját.

divat-Rotshild Klára
Gróf Széchenyi Kárólyné íekete selyem, berakottszoknyáid, pepita tafttal díszített Rochas – modellben, Modes Rotschild Klára kollekciójából Fotó: Színházi Magazin 1941.04-06.szám

Üzlet a háború alatt

1944. októbere:

Befolyásos vevőkörének hála édesapjával túlélték a zsidóüldözést, és szalonját sem veszítette el, hanem egy akkoriban “árjásításnak” nevezett tranzakció keretében átruházta annak tulajdonjogát a Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt vezetőjének feleségére, amelyet aztán egy évvel később visszavonatott. Így az üzlet továbbra is nyitva volt és működhetett, bár Budapest bombázásakor találat érte. Karácsonykor tüdőgyulladásban meghalt Klára férje, ő maga Raoul Wallenbergnek köszönhetően egy védett házban élte túl a háborút.

Divat a vasfüggöny korában

1947. szeptembere:

A háborúból feleszmélő tehetős feleségek és az itt dolgozó diplomaták feleségeinek körében Rotschild Klára újra népszerű lett. A magyar tervezőnek ekkor már régóta nem volt párja a magyar divat világában, mindenki csak Christian Diorhoz hasonlította, divatbemutatóin természetesen minden hely megtelt. 1949-ben államosították szalonját, de a belkereskedelmi miniszter feleségének köszönhetően az itt megalapított Állami Textilkereskedelmi Vállalat 101-es boltjának vezetője lett, majd 1956-ban kinevezték a Különlegességi Női Divatszalon vezetőjének. Még ma is sok találgatásra ad okot, hogyan kerülhetett egy zsidó nő ilyen kivételezett helyzetbe, hogy egyszemélyben diktálja a magyar divatot a zsidóüldözések, majd a vasfüggöny korában is.

divat-rotschild klára
A Clara divatszalon Fotó: Fortepan / Szabó Lóránt

1968. decembere:

A francia Réálites magazin “Budapest az elegancia fővárosa Kelet-Európában címmel írt róla riportot, míg egy kanadai magazin a “haute-couture cárnőjének” nevezi.  Az alacsony, tömzsi, őszhajú és markáns arcú Rotschild Klára évente két alkalommal Párizsba utazik inspirálódni: megnézni a legnagyobb francia divatházak legújabb trendjeit, majd hazatérve ötleteiből megszületnek a legújabb CR modellek. 1969-ben a Különlegességi Női Divatszalon cégért CLARA feliratra cserélik, és az üzletben valutáért lehet vásárolni. Legnagyobb ügyfelei a “Kelet Jackie Kennedyje” Joszip Tito felesége, Jovanka Broz, Kádár Jánosné Tamáska Mária, Honthy Hanna, Psota Irén, de még Gábor Zsazsa és Gina Lollobrigida is.

divat-Rotschild Klára
A kanapén: Rotschild Klára Tito felesége, Jovánka Broz és Kádár Jánosné, Tamáska Mária Fotó: hang.hu

Ugrás a mélybe

1976. novembere:

A poltikai körökben forgó Klárát üzleti sikerei, kivételezett helyzete és szorgalma tették a keleti blokk divatkirálynőjévé. Kedves, vicces és szeretetreméltő személyiség volt, akit imádtak a munkatársai és akinél nagyon jó volt dolgozni. Hálás volt az alkalmazottainak és ő maga is éjjel-nappal dolgozott. A magyar divattörténet egyedülálló alakja 1976. november 13-án mégis kivetette magát hetedik emeleti lakása konyhaablakából. Két hónappal korábban élete egyik legsikeresebb divatbemutatóját tartotta a Gundelben, ezért a hirtelen haláleset mögött sokan összeesküvés-elméletet gyanítottak, de a legvalószínűbb, hogy régóta húzódó fogbeültetése miatti pokoli fájdalom volt az, amit már nem bírt tovább elviselni.

Rotschild Klára neve ezután eltűnt a köztudatból, de 2019-ben Simonovics Ildikó divattörténész Rotschild Klára – A vörös divatdiktátor című könyvével és a Magyar Nemzeti Múzeum CLARA című időszaki kiállításával újra feltámasztotta a 118 évvel ezelőtt született fantasztikus asszonyt.

Olvasd el ezt is:

Yoko Ono: a lázadó, akit soha nem szerettek az emberek

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!