Minden idők leghíresebb óceánjáró hajója 109 éve pontosan ezen a napon hagyta el a southamptoni kikötőt. 1914. április 10. örökre beírta magát a történelembe, a Titanic elsüllyedésének pontos körülményeit azóta is kutatják, tragikus történetét számos formában feldolgozták.
A hajóról
1907-ben kezdődtek meg luxusgőzös munkálatai a White Star Line hajótársaság megbízásából. A Titanic mellett két másik óceánjáró is épült ekkoriban a cég megbízásából, az RMS Olympic és a HMHS Britannic. Ez a három hajó lett korának leghosszabb és egyben legnagyobb luxussal szolgáló vízi járműve. Érdekesség, hogy utóbbi először a Gigantic elnevezést kapta, viszont a Titanic katasztrófája után átkeresztelték Britannicra, mert a fellengzős elnevezést a történtek miatt istenkísértésnek tartották.
A hajó körülbelül 10 000 tonnás súllyal rendelkezett, magassága az aljától a kémények tetejéig 56 méter volt, ami körülbelül egy 18 emeletes ház magasságának felel meg. Nem véletlenül kapta meg a luxushajó elnevezést: fedélzetén squashpálya, tornaterem törökfürdő és úszómedence is helyet kapott.
Első útjára az angliai Southamptonból indult el 1912. április 10-én pontban 12:00-kor a franciaországi Cherbourg-ba, onnan az írországi Queenstownba és végül az Egyesült Államokba, New York Citybe. A fedélzeten ekkor összesen 2207 személy tartózkodott, ezt a 1316 utas és a 891 főből álló legénység tette ki.
A Titanic és a bizonyos mentőcsónakok
A tragédiával kapcsolatban talán a legtöbbet feltett kérdés: miért volt kevés mentőcsónak a hajó fedélzetén? Az építési tervekben eredetileg 64 mentőcsónak elhelyezése szerepelt, ehelyett végül csak 16 (!) darab kapott helyet a fedélzeten.
Az elsüllyeszthetetlennek hitt szerkezet és az utasok fedélzeti kényelme miatt jutottak végül erre a döntésre, valamint semmilyen szabály nem kötelezte a tervezőket arra, hogy minden utasnak jusson hely egy esetleges tragédia esetén. Az akkori előírásoknál nem az utaslétszám, hanem a vízkiszorítás számított, a Brit Kereskedelmi Kamara szabályozása szerint egy 10 000 tonnás hajóra minimum 16 mentőcsónak elhelyezése szükséges, és sajnos a döntéshozók beérték ezzel a minimummal.
A Titanic még négy pót-mentőcsónakkal meg is toldotta a rendelkezésben előírtakat, így a teljes mentőcsónak-állomány befogadóképessége 1176 személyre terjedt ki. Ez összevetve a 2207 teljes utasszámmal már az elején aggodalomra adhatott volna okot.
A tragédia okai
A Titanic legénysége a katasztrófa előtt több jégjelentést is kapott, de a távírászok túlterheltsége miatt azonban nem mindegyik jutott el a kapitányhoz. A parancsoki hídon tehát nem voltak tisztában a pontos jéghegy-helyzettel, ez is oka lehetett a szerencsétlenségnek. Smith kapitány egyébként sem lassíthatott volna a tempón, aminek visszaemlékezések szerint legfőképp marketing okai voltak.
„A Titanic a hírverés szerint a legnagyobb és a legelegánsabb új hajó volt a transzkontinentális útvonalon. Mivel azonban sebessége elmaradt a versenytársakétól, ahhoz, hogy 1912. április 16-án kedden, 17 óráig megérkezzen New Yorkba a lehető legrövidebb úton, és sebességveszteség nélkül kellett hajóznia. Ha viszont csak este, vagy netán szerdán érkezik meg – ami akkoriban már lassú átkelésnek számított –, az óhatatlanul kiváltotta volna a sajtó fanyalgását, ami marketing szempontból igen kínos lett volna a White Star-nak (különösen az első úton, a hatalmas beharangozó kampány után)” – írja Sir James Bisset, a Titanic mentésére siető Carpathia hajó második tisztje emlékirataiban.
A Titanic aznap nyugodt, hullámmentes tengeren hajózott és ilyen körülmények között duplán nehéz észrevenni a jéghegyeket. Újabb kutatások szerint a dagály is szokatlanul nagy volt az ütközés éjszakáján, ez pedig növelhette a jéghegyek gyakoriságát is. Ezen körülmények együttes hatása lett a Titanic végzete és tragédiájának legfőbb oka.
A Titanic utolsó éjszakáján, azaz április 14-én az egyik őrszem 23:40-kor meghúzta a vészharangot – úszó jéghegyet vett észre a hajó előtt. William Murdoch első tiszt máris utasítást adott a hajó balra fordítására, és a gépek hátramenetbe kapcsolására. A óriási hajótestnek túl hosszú időbe telt a balra fordulás, így a jéghegy végigsúrolta a jobb oldalát. A legfrissebb vizsgálatok szerint mindössze hat kisebb nyílás keletkezett a Titanicon, viszont ezek éppen eggyel több rekeszt érintettek, mint amennyivel a hajó a vízen maradhatott volna. A Titanic sorsa ekkor megpecsételődött, a parancsnoki hídon megdöbbenéssel vették tudomásul: a hajó el fog süllyedni.
A végzetes éjszaka
Az ütközéskor a fedélzeten lévők csak enyhe rázkódást éreztek, tehát nem tört ki egyből a pánik. A hajó tisztjei előtt ekkor már nyilvánvalóvá vált a helyzet súlyossága ezért Edward John Smith kapitány utasítására 0:10-kor a személyzet kiosztotta a mentőmellényeket és elkedzték az utasok mentőcsónakba helyezését. Először csak a nők és a gyermekek szállhattak be, aztán ha maradt még hely, később a férfiak is elfoglalhattak egy-egy helyet.
Az ezt következő két órában teljes káosz uralkodott a fedélzeten. Mivel az indulás óta nem tartottak mentőgyakorlatot, még a legénység sem volt teljesen tisztában azzal, hogy mik a teendők ilyen esetben. A mentőcsónakokban együttesen körülbelül az utasok felének jutott volna hely (1178), ez akkoriban kivételesen jó aránynak számított. Ennek ellenére a csónakok nagy részét félig üresen engedték le, félve attól, hogy több utassal felborulna a nyílt tengeren.
0:45-kor leeresztették az első csónakot mindössze 28 emberrel. Ugyanekkor elkezdődött a vészjelző rakéták fellövése is, abban a reményben, hogy a környéken tartózkodó hajók valamelyike észleli azokat, és a Titanic segítségére siet. Az utolsó mentőcsónak 2:05-kor indult el és ezután 15 perccel, azaz április 15-én, hétfőn 2:20-kor – az ütközés után alig több mint két és fél órával – a Titanicot örökre elnyelték az óceán habjai.
A mentési akcióban magyar orvos is részt vett
A borzalmas tragédia idején nem volt egy hajó sem a közelben, ami időben odaérhetett volna a jéghideg vízben szenvedőkért. A 14-es mentőcsónak ugyan visszafordult túlélőket keresni, de mindössze 5 embert tudtak kiemelni a vízből, kettő közülük pedig már a csónakban meghalt. A Carpathia nevű gőzös fogta a Titanic SOS jeleit, és azonnal teljes sebességgel a süllyedő hajó felé indult, de túl messze volt az azonnali segítségnyújtáshoz.
Sok legenda keringett magyar származású utasokról, de végül egyikük nevét sem találták meg a Titanic hivatalos utaslistáján, tehát nem került bizonyításra, hogy valóban utazott-e magyar személy a Titanicon. Ami viszont biztos tény, hogy a brit Carpathia – ami a Titanic segítségére sietett – hajóorvosa magyar volt: dr. Lengyel Árpádnak hívták és ő fogadta a szerencsétlenség túlélőit a fedélzeten, aktívan részt vett a mentési munkálatokban. A megmenekült utasok annyira hálásak voltak neki, hogy emlékérmet is kapott tőlük áldozatos munkájáért.
Az áldozatok pontos száma mai napig vitatott: az amerikai vizsgálóbizottság szerint például 1517-en vesztek oda, míg a Brit Kereskedelmi Kamara szerint 1503 lehet az elhunytak pontos száma. A legtöbben a legénység tagjai közül vesztették életüket – összesen 688 fő. Köztük volt maga Edward John Smith is, a Titanic kapitánya. Becslések szerint összesen 705-en élték túl a Titanic katasztrófáját, főképp az első osztályon utazó nők és gyerekek.
A sajtóban ekkor már megjelentek bizonyos pontatlan hírek a hajóval történtekről, azonban a hajótársaság a hajó elsüllyedése után még tagadta, hogy bármilyen katasztrófia történt volna. Néhány órával később viszont a White Star Line elnöke beismerte: a Titanic valóban elsüllyedt és a balesetnek rengeteg áldozata van. A hajóvállalat végül 800 000 dollár (körülbelül 148 millió forint) kártérítést fizetett a túlélőknek.
Előre megjósolták
A Titanicról nagyon sok legenda kering, és az egyik leghihetetlenebbnek tűnő megdöbbentő módon igaz is. Eszerint egy 1898-ban kiadott regény az egész katasztrófát előre megjósolta. A könyvet Morgan Robertson írta egy óceánjáróról, ami kísérteties módon A Titan végzete címet kapta. Ez szinte próféciája volt a Titanic elsüllyedésének, nagyon sok a párhuzam a regénybeli és a valóságos hajó között, illetve a tragédia eseményei is megjelennek a közel 20 évvel azelőtt kiadott műben.
A regénybeli és a valóságos óceánjáró is a világ akkori legnagyobb hajója volt, mindkettőt egyformán elsüllyeszthetetlennek hitték, és egyiken sem volt elegendő számú mentőcsónak az emberek megmentésére. Közös pont a két hajó sorsában az is, hogy rögtön a legelső útjukon érte katasztrófa őket, úton Amerika felé.
Az író, Morgan Robertson az óriási óceánjárót könyvében a következőképp jellemezte: „Ez a legnagyobb hajó, és a legcsodálatosabb emberi alkotás. A regényben a hajó végül egy hűvös áprilisi éjszakán beleütközött egy jéghegybe és el is süllyedt.”
Források: RMS Titanic, Index
A legfiatalabb Nobel-díjas 1 dollárért adta el életmentő találmányát
