A női lélekről mesél az El Caminót is megjárt Sándor Anikó

-

Sándor Anikó újságíró, író, életvezetési tanácsadó. Olyan nő, aki bátran mert új életet kezdeni, hátat fordítani a berögzült napi rutinoknak, mókuskeréknek, s elindulni egy másik úton. Az Úton. Az El Camino után teljes fordulatot vett az élete. Könyveiben személyes történeteit is megmutatja. Mi most a legfrissebb könyvéről, az Asszonymesékről is kérdeztük.

 

– Elindultál a belső útkeresés útján. Az El Camino után új élet kezdődött. Milyen felismeréseket hozott ez a lélektisztító zarándokút?

– Életem talán legnagyobb kalandja volt az a nyolcszáz kilométeres gyaloglás, a szó legnemesebb értelmében vett kaland. Én, aki soha nem túráztam azelőtt, és gyalogolni sem szerettem, megtapasztaltam, hogy a saját határaim jóval távolabb vannak, mint azt valaha is képzeltem magamról. Nagyon nehéz fizikai és lelki megterhelés volt, mégsem éreztem soha, egyetlen pillanatig sem, hogy fel kéne adni. Az események sodortak, amiknek alakulásába, őszintén szólva nem sok beleszólásom volt. Egy láthatatlan erő kézenfogott, és végigvezetett az Úton, amelyről hazatérve majdnem minden megváltozott az életemben. Alapvetően az értékrendem, és az új prioritásoknak megfelelően aztán átalakítottam a teljes életformámat.

Sándor Anikó interjú
kép: Sándor Anikó

– Az Asszonymesék könyv történetei olyan mesék, amelyeken keresztül sokan magukra ismerhetnek. Ám mégis nagyon személyesek. Kik érezhetik megszólítva magukat?  

– Mindenki! Semmilyen válogatási szempont nem volt a történetek „alanyai“ szempontjából, bárki meséjét elmeséltem, akijébe beletáthattam és érdekesnek tűnt, vagy aki megtisztelt azzal, hogy megosztotta velem. Minden pillanatban íródik körülöttünk egy igaz mese. S annak, aki figyel, megnyílik a teljes mesekönyv, és a sok bátor hős között felfedezheti önmagát.

Sándor Anikó interjú
kép: Hajas Orsi

– Sorsfordító eseményekről, nagy találkozásokról is mesélsz a kötet történetein keresztül. Például a Buanos Aires-ben megélt kalandokról is, amelyből szintén könyv született.

– A Camino volt az első sorsfordító esemény, amelyet sok új követett. A Buenos Airesben tangóval töltött négy hónap például majdnem olyan elementáris erővel avatkozott be az életembe, mint a zarándoklat. Csak ezúttal az életnek egy másik aspektusáról gyűjtöttem be fantasztikus információkat és élményeket. A tangó a nőiességről szól, ami ebben a mi, kelet európai kultúránkban nem sok gyümölcsöt terem annak a nőnek, aki már nem fiatal. Ott azonban megértettem, hogy a világ nem mindenhol ilyen: az argentin nő este virágot tűz a hajába, és táncolni megy, akkor is, ha hetvenéves, és ezen senki nem csodálkozik el.  A felismerés, hogy azt az ostoba fiatalságkultuszt, ami Magyarországon működik, nem muszáj komolyan venni, adott egy jó nagy dózis női önbizalmat, ami azóta is segít kinevetni az itthoni sztereotípiákat.

Sándor Anikó Asszonymesék
Sándor Anikó: Asszonymesék, Jaffa Kiadó

A könyv a Jaffa Kiadó honlapján itt érhető el: Asszonymesék

– Lujza kutya is új színeket hozott az életedbe. A könyv borítóján az egyik képen vele szerepelsz. Hogy történt a nagy találkozás?

– Az egészet nem mesélem el, mert ez egy az Asszonymesék közül, de annyit elárulhatok, hogy mentett kutyus, és szerencsére olyan fiatalon került hozzám, hogy nem volt még túl sok rossz élménye. Én pedig a tenyeremen hordom. Elvégre ő most az én élettársam a bezártságban, a mindennapjaim szemtanúja.

– Többször említed a Nagy Varázslót, a láthatatlan Nagy Rendezőt, aki a sorsunk irányítója. Milyen utakon vagy utak felé vezet most?

– Ha az emberrel egyszer-egyszer olyan fantasztikus dolgok történnek, amilyenek velem megestek, túl magasra srófolja a lécet, és folyamatosan azt várja, mikor jön a következő csoda. A Covid19 azonban mindannyiunkat tetszhalott állapotba kényszerített, az én „karanténom“ ráadásul hosszabb is lett, mint a többségé. 2020 januárjában ugyanis, éppen akkor, amikor Kínában kitört a járvány, Bangkokban voltam, és most először a kínai negyedben laktam. Éppen kínai újév volt, özönlöttek a kínai rokonok a városba, én pedig gyanútlanul barátkoztam, ahogy mindig mindenhol. Már ott köhögni kezdtem, itthon pedig jött a többi tünet, szerencsére nem nagyon erősen. De itthon akkor ezt még senki nem ismerte fel, a Covid egy távoli földrészen zajló járványnak tűnt. Amikor aztán itthon is kezdtek megbetegedni az emberek, annyira megijedtem, és annyira komolyan vettem a veszélyt, hogy én gyakorlatilag tizenöt hónapja alig találkoztam személyesen bárkivel. Mit mondjak… miközben eddig életem legszebb időszakairól meséltem, mondhatom, ezt most a legnehezebbek között tartom számon. Alig várom, hogy vége legyen! Szóval a Nagy Rendező nekem most a türelmet tanítja. Hogyan kell végigcsinálni egy ilyen helyzetet, anélkül, hogy az ember megkattanna.

Sándor Anikó interjú
kép: Hajas Orsi

 

– A Hamis profil egy egészen más hangvételű és műfajú írás. A depressziós, veszteséget megélt főszereplőnő ijesztő módon kreál magának egy ideális férfit, s már nem tudja szétválasztani a valóságot a fikciótól. Mi ihlette ezt a történetet?

– Ahogy a legtöbbször, ez is egy személyes élménnyel kezdődött. Valamit el akartam adni az interneten, és kellemetlen helyzetekbe sodródtam. Ezért, kifejezetten csak ideiglenesen, az értékesítés idejére, kreáltam magamnak egy hamis profilt. Semmi célom nem volt vele azon túl, hogy eltitkoljam a vevőjelöltek elől a személyes dolgaimat. Aztán nagyot néztem, amikor a profilt sokan komolyan vették, és elkezdett „életre kelni“.

Sándor Anikó Hamis profil
Sándor Anikó: Hamis profil kép: bcoolmagazin.hu

– Van olyan mottó, esetleg motiváló gondolat, tanács, ami kiemelten fontos a jelenlegi élethelyzetedben?

– Életvezetési tanácsadóként, life coach-ként is dolgozom, és olyan emberek fordulnak hozzám segítségért, akik elakadtak az útjukon. Habár szerepel a megnevezésben a „tanácsadás“, igyekszem senkinek nem direkt tanácsot adni. Az én megoldásom ugyanis nem az övé, ami nekem jól működne, neki nem biztos. Ezért mindig abban igyekszem segíteni, hogy közösen kibányásszuk a mélyből azt a vágyott megoldást, amit talán még önmagának sem fogalmazott meg soha az illető, mert olyan mélyre elásta, hogy segítség nélkül képtelen eljutni hozzá. A tanácsom, hogy ne fogadd el más megoldását, van neked sajátod! Ha nem találod, biztosan akad, aki segít megkeresni.

Sándor Anikó szerzői oldalát a Facebook-on is megtalálod: https://www.facebook.com/szerzosandoraniko?ref=hl

Könyveit pedig itt nézheted meg: Sándor Anikó könyvei

R. Szabó Zsuzsa

Cikkeink hasonló témában:

A pszichológusok legféltettebb titkai- Akarsz beszélni róla?

Mark Manson, a szabadszájú író, akit milliók olvasnak-Az önsegítő könyvek megújítójának tanácsai

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!