A hét COOL embere: Csekeő Borbála, a szexuális visszaélésekről és a bántalmazásról

-

Egy bántalmazásnak legyen az verbális vagy szexuális hosszútávú hatásai vannak. Sokan nem mernek beszélni róla és nem mernek segítséget sem kérni. Vannak, akik fel sem ismerik, hogy bántalmazzák őket, vagy ők maguk a bántalmazók. Az abúzus lélektanáról, a bántalmazásokról, a szexuális visszaélésekről a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány vezetőjével Csekeő Borbálával beszélgettünk.

– Többféle fajtája van a bántalmazásnak. Melyek ezek?

– A bántalmazás önmagában egy nagyon tág fogalom, de közös jellemzőjük, hogy minden ilyen cselekmény attól válik bántalmazássá – és nem bántás vagy konfliktus – hogy van benne egy tudatosság, egy szándékosság, van benne egyfajta rendszeresség és folyamatosság. Vagyis nem egy egyszeri, akut dolog. Például, ha két másodikos gyerek egymásnak ugrik az iskolaudvaron, mert az egyik azt mondja, hogy gól, a másik meg, hogy kapufa és utána csúnyákat mondanak egymásnak, esetleg még fizikai erőszak is történik, az nem bántalmazás, sokkal inkább konfliktusmegoldó vagy indulatkezelési probléma. Mert egyik gyerek sem úgy gondolkozik, hogy hatalma van bántani a másikat. De ha mondjuk ugyanebben az osztályban egy fiú azt gondolja, hogy azért, mert ő erősebb a másiknál és jobb cuccai vannak, míg a másik meg kicsi, szemüveges és szeplős (hogy egy nagyon sztereotip képet hozzak, de lehet bármilyen dimenzió mentén a sorból kilógó az áldozat) ahol tud árt a másiknak, akár „csak” szóban, akkor az már bántalmazás. Akkor is, ha nem lesznek egyértelmű fizikai sérülések.

-Vagyis a bántalmazás nem csak fizikai lehet…

-Több formában is megjelenhet. Beszélhetünk érzelmi, fizikai vagy szexuális bántalmazásról, valahol külön veszik az érzelmi és a verbális bántalmazást is, de persze ennek van egy közös metszete, hiszen az érzelmi bántalmazás sokszor verbális is, amelyhez gyakran még szavak sem kellenek (például az ignorálás, figyelmen kívül hagyás esetében). Kategorizálhatjuk a bántalmazást a szerint is, hogy kik között vagy milyen színtéren történik és így lehet családon belüli, kortárs közösségen belüli (bullying) vagy online.

– Ha már a fogalmak tisztázásánál tartunk, hogyan tudunk különbséget tenni szexuális visszaélés és szexuális bántalmazás között?

– A szexuális visszaélés is bántalmazás, de a jogi szaknyelvben és a laikus párbeszédben is eltérő a megfogalmazás. A jog szerint minden típusú szexuális cselekmény, mondjuk egy közös pornófilm nézés, a másik előtt való vetkőzés vagy erőszakos történetek megosztása – ha a másik 14 év alatti – akkor az visszaélés, miközben az áldozatnak nem biztos, hogy van egy olyan szubjektív megélése, hogy őt ezzel bántják. Egy kiskamasz fiú például nem biztos, hogy bántásnak éli meg, ha egy felnőtt férfi vagy felnőtt nő erotikus képeket mutat neki, de ez attól még a gyerek szexuális tevékenységbe való bevonása, ami bűncselekmény. Ha a nyolcadikos fiúöltözőben mutatják ugyanezeket a képeket egymásnak a gyerekek az nyilván jogilag nem téma. Viszont nagyon fontos, hogy egy 14 év alatti gyerek nem tud beleegyezni egy felnőttel való kapcsolatába. A jog sem tudja azt értelmezni, hogy a gyerek a szexuális tevékenységbe „beleegyezett”, hiszen 14 éves kora alatt korlátozottan cselekvőképes. Tehát a gyerek – felnőtt viszonylatban a felnőtt felelőssége, hogy mi történik.

bántalmazás-szexuális visszaélés
Fotó: pexels.com

– A valóságban megtörténő visszaélések azért mintha ennél tágabb körbe tartoznának…

– Fontos tudni, hogy egy gyerekkel vagy egy másik felnőttel szembeni visszaélés sokkal tágabb fogalom, mint amilyen az a kör, ahol a jogi eszközöktől lenne érdemes megoldást várni. Nagyon nehéz ezeknek a helyzeteknek a megfogása és nagyon sok gyerek élhet át úgy szexualizált közeget egy felnőtt által, hogy csak tekintetekről, poénkodásról vagy megjegyzésekről van szó. Lehet, hogy nincs olyan bíróság, amely előtt ezek megállnának, mint bűncselekmények, de az áldozat jogosan érezheti úgy, hogy valami olyan történt, ami neki kínos, kellemetlen, sértette a szeméremérzetét és nem volt lehetősége nemet mondani.

– Sokan nem is tudják, hogy amit csinálnak, az visszaélésnek vagy bántalmazásnak minősül. Melyek a legnagyobb tévhitek a bántalmazással kapcsolatban?

– Szerintem, ami tipikusan sok tévhittel terhelt téma, az a tizenévesek nemi szerep próbálgatásai. Egy tizenéves fiatal gyakran küldhet olyan jeleket küld a külvilág felé, hogy ő már nő vagy férfi és szexuálisan csábító vagy csábítható. Ez teljesen rendben van. Ez az ő életkori sajátosságuk. Viszont, ha ezt egy felnőtt kihasználja, akkor visszaél a helyzetével, mert úgy reagál, mintha ezek a hívogató jelek egy felnőttől érkeztek volna. És ez már nem oké. Az, hogy egy 12 éves tetszeni akar a 20-30 éves tanárának vagy családi barátnak az nem jelenti azt, hogy hogy szexuális tevékenységbe akar bevonódni. Egyszerűen csak annyit jelent, hogy kezdi tesztelni, hogy ő, mint leendő nő, tud-e hatást gyakorolni másokra. A felnőttnek kell kereteznie, hogy mi fér bele egy felnőtt-gyerek viszonyba.

– Gyakran itt kerül a képbe az áldozathibáztatás…

– Igen, nagyon sok tévhit és káros gondolat van, ami az áldozatok felelősségét teszi fókuszba. Nagyon káros, ha valaki, függetlenül attól, hogy mi történt és kik a történet szereplői, azzal nyitja a helyzet feltérképezését, hogy mi volt az áldozat viselkedésében, ami provokatív vagy félreérthető lehetett. A legfontosabb, hogy abból induljunk ki, hogy a bántalmazás mindig a bántalmazó felelőssége.  Sok olyan helyzet van, ahol az az első kérdés, hogy hogyan került oda, miért fogadott el italt, miért ment oda egyedül, miért volt rövid a szoknyája, és egyáltalán biztos, hogy valami kellett, hogy történjen, amire a másik fél bántalmazással reagált. Néhány évvel ezelőtt Brüsszelben volt egy kiállítás szexuális erőszakot elszenvedett nők ruháiból, ahol mindenki láthatta, hogy a kinyúlt mackónadrág jellemzőbb, mint a miniszoknya. Makacs tévhit, de a statisztikák szerint sem bizonyított, hogy a kihívó vagy nőiességet nagyon hangsúlyozó öltözék lenne a szexuális bűncselekmények mögött. Illetve még ha az is lenne, azt gondolom, hogy egy belátási képessége tudatában lévő felnőtt embertől elvárható, hogy tudjon uralkodni a cselekedetein.

gyerekek-bántalmazás-szexuális zaklatás
Fotó: unsplash.com

– Arról lehet tudni valamit, hogy mi játszódik le egy bántalmazóban vagy mitől válik valaki bántalmazóvá?

– Minden bántás valaminek a hiányából fakad nem. Nem gondolom, hogy valaki úgy születik, hogy bárkit is bántani akarna. Ez mindig valamilyen őt ért szenvedésnek a következménye, de sajnos ez nem mindig felfejthető és néhány súlyos pszichiátriai esetet leszámítva, semmiképp nem menti fel a bántalmazót a felelősségvállalás alól. Ha a bántalmazó segítője vagyok, akkor nagyon fontos, hogy lássam azt, hogy őt mikor, kitől, milyen sérelem érte, hol siklottak félre a kapcsolatai, miért nem kapta meg azt a feltétlen szeretetet és elfogadást kiskorában, ami mindenkinek jár. Ezek nagyon fontos kérdések abból a célból, hogy valami fajta korrekció vagy gyógyulás legyen a bántalmazó életében. De ezzel együtt, ha ő bántott másokat, akkor az ő felelőssége. Meg kell legyen a tudatossága, hogy az az ő dolga, hogy az akármilyen hiányból vagy hátrányból fakadó agresszióját kontrollálni tudja és megértse, hogy nincs joga bántani a másik embert. Minden bántalmazóban ugyanis közös a feljogosultság érzés, hogy ő ezt megteheti, sőt akár, meg kell tenni: férfiként megteheti egy nővel, tanárként egy diákkal, főnökként a beosztottal, erős gyerekként a gyengébb gyerekkel szemben. A bántalmazás tehát abszolút a hatalomról szól, és amíg a bántalmazó minden viselkedését a hatalombirtoklás irányítja, addig nem is várható el igazán, hogy ne bántson másokat. A hatalomvágy mögött persze ott lehet a kontrolligény, ami szólhat a biztonságra való vágyról, az elfogadás, az érzelmi megtartás nagyon korai hiányairól, de sajnos nem minden bántalmazónak van erre rálátása vagy motivációja a segítségkérésre.

– Vannak valamilyen személyiségjegyek arra nézve, hogy kiből lesz áldozat?

– Áldozat mindenkiből lehet. El kell fogadni, hogy nincs mindenre befolyásunk. Egy alapvetően nagyon magabiztos, a családjában érzelmi biztonságban felnővő és tényleg jó problémamegoldó stratégiákkal rendelkező gyerek is egy váratlan abúzív helyzetben lefagyhat, teljesen tehetetlenné válhat.

De abban viszont van különbség, hogy ki mikor ismeri fel, hogy ami vele történik az egy bántalmazás, illetve, hogy ki hogyan tud segítséget kérni, nemet mondani vagy kimenekülni a helyzetből.

Nagyon nem mindegy, hogy milyen általános, mentális egészségből és milyen érzelmi töltöttségből kezdődik egy ilyen történik. Akinek van hová fordulnia, vannak olyan kapcsolatai, ahol hinni fognak neki és nem hibáztatni fogják, ahol azonnal megkapja a meleg segítőkészséget, amire egy áldozatnak szüksége lehet, az a gyerek kisebb sérüléssel megúszhatja a bántalmazást és hamarabb kaphat terápiás segítséget is. Akik bármit megtesznek egy jó szóért és nem tudnak olyan felnőttet maguk körül, akik hinnének neki, azok sokkal tovább sodródhatnak egy ilyen helyzetben.

– Mennyire gyakori a gyerekek szexuális bántalmazása vagy bármilyen őket érintő bármilyen bántalmazás?

– Erre azt tudom mondani, hogy pillanatnyilag egy kisvárosnyi gyerek él gyermekvédelmi szakellátásban és a nagy többségük nem azért él ott, mert árvaságra jutott volna vagy mert születésekor lemondott róla a család, hanem nagy többségük valamilyen rossz bánásmód miatt került a szakellátásba. Ez még akkor is félelmetesen nagy szám, ha tudjuk azt is, hogy sajnálatos módon az is előfordul, hogy mélyszegénységben élő nagyon súlyos anyagi és életvezetési problémákkal küzdő családoktól úgy kerülnek el gyerekek, hogy nem volt egy szándékos, tudatos és rendszeres bántalmazás vagy tudatos elhanyagolás. Sajnos ennél még sokkal magasabb az a szám, ahol valamilyen bántalmazás gyanú miatt a gyerekek védelembe vannak véve és jelenleg is zajlik valamilyen gondozási terv alapján a család segítése (a szülők terápiára kötelezése, gyereknek pszichológusi segítségnyújtási, életvezetési támogatás, családgondozási folyamat), de nem tudhatjuk biztosan, hogy nincsenek-e újra és újra bántalmazásnak kitéve. A legszomorúbb, hogy még nagyobb kör örökre látenciában marad. A szexuális bántalmazás terén még nagyobb a látencia, mert még nagyobb a gyerekekben a szégyenérzet és a bűntudat, és még kisebb a hite, hogy ha elmondaná mi történt vele, kapna segítséget.

– Milyen tapasztalataitok vannak, mernek a gyerekek segítséget kérni?

– A szexuális bántalmazások nagyon könnyen tudnak úgy történni, hogy nincs testi nyomuk, nincs szemtanú és ez nagyon megnehezíti, hogy a gyerekek úgy érezzék, hogy van értelme segítséget kérni. Ráadásul 18 éves kora alattiak jogi lehetőségei is korlátozottak, felnőtt segítsége nélkül nem tudnak jogorvoslatot sem kérni. Így, ha a bántalmazó szülő vagy a hozzájuk közelálló személy, bárki, akiről úgy gondolják a gyerekek, hogy inkább a bántalmazónak hinnének, vagy a szülők nem mernének szembe szállni vele, akkor még nehezebb őket motiválni, hogy segítséget kérjenek. Vagyis így örökre rejtve maradhatnak. Anonim segélyvonalunkon évente több, mint ezer hívás szól gyerekeket ért bántalmazásról, és ennek töredékében kérik a megkeresőink konkrét segítség szervezését.

gyerekek-bántalmazás-szexuális zaklatás
Fotó: Rodnae/pexels.com

– Hogyan lehetne motiválni a gyerekeket, hogy merjenek segítséget kérni?

– Ebben félelmetesen nagy a média felelőssége. Akarva-akaratlanul gyakran jelennek meg elkövetőkről vagy áldozatokról írások vagy cikkek, ahol nem szerencsésen tálaltak egy-egy esetet. Van, amikor ezek abszolút átgondolatlanságból vagy információhiányból fakadnak: például szalagcímekben olvasható, hogy XY megrontotta a gyereket… Kiskamaszként azt olvasni, hogy ő már romlott… – ezt senkinek sem kívánom. Vagy amikor úgy fogalmaznak, hogy XY viszonyt kezdett egy diákjával…  Egy tanuló és tanár között lévő „valami” az nem soha nem egy viszony vagy románc – főleg, ha éppen nyomozás is folyik, mert a gyerek képviselői feljelentést tettek –, és akkor ezt nevezzük nevén, bántalmazásnak, visszaélésnek, abúzusnak. A másik, ami fontos, hogy legyen kiszámítható a gyerek számára, hogy mi fog történni, ha segítséget kér vagy ha valamilyen jelzést tesz. Amikor az alapítványnál beszélünk egy olyan helyzetben lévő gyerekkel, akit az iskolában, a családjában, vagy a sport egyesületében bántanak, akkor nagyon igyekszünk minden biztossal kezdődő mondatot kerülni: mert nem biztos, hogy az iskola igazgatója hinni fog neki, nem biztos, hogy lesz olyan megoldás, amit ő is annak érez. Súlyos bántalmazás esetén nem biztos, hogy nem fogják kiemelni a családból, nem biztos, hogy együtt maradhatnak a testvérek, nem biztos, hogy a szülő az élettársával szemben a gyerekét választja. Egy lavinát indít el a segítségkéréssel a gyerek, amibe később nagyon kevés beleszólása lesz. Ezért igyekszünk nem ígérni mást, mit azt, hogy valamilyen változás el tud indulni, és ebben a folyamatban mi ott leszünk neki.

– Szülőként mindenki el akarja kerülni, hogy a gyereke valaha áldozat legyen. Milyen felelőssége van a családnak egy ilyen helyzetben?

– Nem tud egy család elég jó lenni ahhoz, hogy a gyerekek mindentől védve legyenek. Nincs tökéletes védettség. De abban nagy a szülő felelőssége, hogy ha baj van, akkor tud-e hozzá fordulni a gyerek, lesz-e bizalma, el fog-e tudni mondani egy nagyon nehezen elmondható, számára is kínos történetet. Fog-e hinni abban, hogy ha elmondja, akkor lesz konstruktív lépés. Ebben nagyon nagy a szülő felelőssége, még akkor is, ha az is egy életkori sajátosság, hogy tizenéves korban nem biztos, hogy a gyereknek az az első, hogy mindent elmondjon anyának vagy apának. Nagyon sok beszélgetésünk van, ahol egy nagykamasz nehéz és mély dolgokat velünk, azaz egy ismeretlen felnőttel cseten vagy telefonon oszt meg. És amikor feltárjuk a helyzetet és a családi háttért, akkor nem az derül ki, hogy otthon bántalmazó, elhanyagoló, hideg-rideg környezet várja.  Vannak elég jól működő családok is, ahol azt gondolja egy tini, hogy jó lenne már valamit egyedül megoldani vagy nem akarja terhelni a szüleit, mert azt gondolja, van most elég bajuk. De az is lehet, hogy nem akar csalódást okozni vagy nem akarja, hogy ők is átéljék ezt a tehetetlenséget. Abban tudunk bízni és abban kell bíznunk, hogy a gyerek hozzánk, szülőkhöz fordul majd mégis, ha nagy baj, mert ott lapul bennük az életösztön, az önvédelem, ami letudja győzni a segítségkérésig vezető gátakat, ha van egy elég jó kapcsolat.

– Mit tudunk tenni szülőként, hogyan tudjuk felkészíteni ilyen helyzetekre a gyerekeinket?

– Szülőként megvan az esélyünk arra, hogy csecsemőként vagy kisgyerekként úgy gondoskodjunk gyermekükről, hogy a gyerek merjen bízni a saját sikereiben, abban, hogy reagálnak a jelzéseire: ha éhes kap enni, ha fázik, akkor betakarják. Itt kezdődik az, hogy később fel fogom-e tudni ismerni, hogy mit üzen a testem, észre fogom venni, hogy ezt nem akarja, észreveszem-e, ha valami kínos vagy kellemetlen és nem maradok benne a helyzetben, hogy aztán rémálmok gyötörjenek. És nem fogok belemenni egy szexuális aktusba, amit egyetlen porcikám sem kíván… Fontos, hogy a gyerekek legyenek kapcsolatban a saját érzéseikkel, merjenek jelezni és nemet mondani, akár az erősebbeknek, akár a felnőtteknek is. Ez a nemet mondás gyakorlása kétéves dackorszakban baromi fárasztó, de itt indul az, hogy valaki meg tudja védeni a saját határait. Ez persze nem azt jelenti, hogy szülőként határok nélkül meg kell adni mindent a gyereknek, de fontos, hogy meghalljuk az ellenkezését és kifejezhesse, ha nem akar megtenni valamit.

Beszéljünk otthon a világ árnyoldaláról is, ijesztgetni ugyanakkor nem szabad és nem is kell a gyerekeket, mert sokszor életmentő lehet, hogy mernek és tudnak idegenhez fordulni és segítséget kérni. Azt gondolom, hogy bőven elég az, hogy ha azokat a helyzeteket jól használja a szülő, amelyek amúgy is szembejönnek: tévéműsorok, filmek, újságcikkek, hallásból megismert történetek kapcsán. Ha a szülő minél tovább jelen tud lenni a gyerek életében, ha vannak közös élmények, ha van egy közös tér, ahol lehet beszélgetni az olyan típusú témákról is, mint a bullying, drogok vagy szexuális bűncselekmények, pedofília, pornográfia, vagyis az élet sötét oldala és mindaz, amitől szeretnénk megóvni őket. Szerintem az is tök jó és bátor a szülőktől, ha mernek nem félrenézni és nem csinálnak úgy, mintha az előbb említett dolgok nem lennének, hanem bátorítja a gyereket, hogy beszéljen róla. Ez sokkal hitelesebb és életszerűbb, mintha proaktívan ijesztgetnénk. Buborékban úgysem lehet gyereket nevelni.

– Kívülállóként hogyan tudunk segíteni annak, akit bántalmaztak?

– Szeretnék abban hinni, hogy már azzal is teszünk érte, hogy észrevesszük. Ha nem nézünk félre, hanem akár csak egy odafordulással, egy szemkontaktussal jelezzük, hogy nem oké, ami veled történik. Az is nagyon fontos, hogy akár gyerekként, akár felnőttként tegyük magunkban helyre, hogy ha segítek egy gyereknek és aggódom érte, akkor az nem a másik életében való beavatkozás, az nem kémkedés.

A gyerekek biztonsága a felnőttek felelőssége.

Jó lenne meghaladni azt a gondolatot, hogy mindenki azt csinál a saját portáján, amit akar, és ha az ajtót, akkor senki nem szól bele, abba, ami történik.  Ha a közvetlen környezetünkben van a veszélyes helyzet és van olyan viszony, hogy személyesen bele lehet állni a történetbe, ott ajánljuk fel a segítségünket. Sok bántalmazás mögött egzisztenciális nehézségek, válás, pszichés probléma, betegség, kialvatlanság, addiktológiai probléma van. Ha ennek a családnak valaki felajánlja a segítségét, vagy csak elhangzik az a mondat, hogy „Hú, de nehéz lehet ez most neked”, az kapukat nyithat meg.

– Milyen nagy szüksége van a társadalomnak az empátiára…

– De jó, hogy említed… Mindenki volt egyszer gyerek és vannak olyan helyzetek, hogy egy másodpercre is, de azt az üzemmódot kell bekapcsolni magunkban, ami közel engedi azt, amikor mi is kisiskolások vagy kamaszok voltunk. Van, hogy az a legjobb, amit tehetünk, ha arra gondolunk, hogy nekem akkor mi esett volna jól. Ez egy jó iránytű lehet…

Ha tetszett ez a cikk, itt további érdekes olvasnivalót találsz:

A hét COOL embere: Budai Lotti, a női életek írója

 

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!