spot_img

4+1 tény, amit nem tudtál Bödőcs Tiborról

-

Article Top Ad (AdSense)

Keresve sem lehetne találni Bödőcs Tibornál népszerűbb humoristát manapság. Az utóbbi években nem csak a standupra, hanem a könyvírásra és a színészkedésre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetett. A közkedvelt művész gyakran nyers és parodisztikus stílusával számos elismerést, többek között a Karinthy-gyűrűt is elhódította. Cikkünkben az éppen 40 éves humoristáról szedtünk össze 4+1 olyan tényt, amiket talán még te sem tudtál.

Színészként is láthattuk már

Bödőcs mindig is színész akart lenni, ám ezen ambícióival felhagyva váltott a humor irányába. Teljesen azonban mégsem távolodott el a műfajtól, hiszen 2019-ben láthattuk őt egy kisebb mellékszerepben a sikeres magyar vígjátékban, a Drakulics elvtársban. A filmben olyan színészekkel dolgozhatott együtt, mint Nagy Ervin, Borbély Alexandra, Balsai Móni vagy éppen Nagy Zsolt.

Egyik rajongóját vette el feleségül

A humorista ma már három gyermek boldog édesapja. Gyermekei édesanyjával, a modellként és építészmérnökként dolgozó nővel egy fellépése után ismerkedett meg. Nejével 2010 óta házasok.

Kép: Facebook/Bödőcs Tibor

Lírai, szentimentális személynek tartja magát

Ritkán nyílik meg, ha a magánéletéről van szó. Egy interjúban viszont elárulta, hogy a „színfalak mögött” egy kimondottan érzelmes, mély gondolatokkal foglalkozó személyisége van. Elmondása szerint a jó humor az erős emocionális töltetekből táplálkozik. Ezt az egyveleget pedig elengedhetetlennek tartja a sikerhez.

Megtisztelő becenév

Pályatársai nemes egyszerűséggel „kis-Hofinak” becézik. A nevet a népszerűség mértéke és a stílusbéli hasonlóságok indokolják. Bödőcshöz hasonlóan Hofi is csípős iróniával átitatva foglalkozott a politikával, a népet érintő közéleti kérdésekkel. Ráadásul több évig Bödőcs volt a szilveszteri rádiókabaré utolsó fellépője. Ez a hely korábban Hofit illette meg.

Fontos szerepet tölt be az életében a cirkusz

Gyerekként is szeretett cirkuszba járni, ez a szerelem pedig a gyermekein is tetten érhető. Bevallása alapján ma, idősebb fejjel már kevésbé élvezi a cirkuszi miliőt. Mindenesetre a kötődése még ma is érezteti hatását, ugyanis legújabb regényének, a Mulat a Manézsnak a helyszíne szintén egy cirkusz.

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Éjszakai harmónia: női pizsamák a Reserved kínálatából – kényelem és elegancia találkozása

Az esti rutin minden nő életében különleges szerepet játszik. Ilyenkor lassul le igazán a nap, és ilyenkor fordítunk több figyelmet a testi és lelki feltöltődésre. Ehhez pedig elengedhetetlen a megfelelő hálóruha. A Reserved női pizsamái olyan választási lehetőségeket kínálnak, amelyek a kényelem mellett a kifinomultságot is előtérbe helyezik, így az alvás és a pihenés egyaránt stílusos élménnyé válik.

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!