spot_img
spot_img
spot_img

Végtelenbe nyúló fesztiválsorozat, koncertek, kézműves sörök

-

Article Top Ad (AdSense)

Megnyitott a város szívében a fővárosiak egyik közkedvelt közösségi és rendezvénytere, a Westend Tetőkert, amely egészen szeptemberig folyamatos programsorozattal várja a kikapcsolódni vágyókat. A VI. kerületi bevásárlóközpont tetején ezúttal is lesznek fesztiválok, koncertek, valamint ingyenesen látogatható programok is.

Ismét nyüzsgő életre kel a Westend közel három hektárnyi zöld területe, a város feletti Tetőkert. Az állandó programokon kívül a magyar zenei élet kiemelkedő alakjai adnak koncerteket ezen a különleges helyen. A nyár folyamán pedig négy fesztivál is lesz, amelyeken színes kultúrprogramokkal és különleges gasztrokínálattal várják az érdeklődőket.  A Tetőkertben – amelyet a VI. kerület egyik legnagyobb egybefüggő zöldterületeként tartanak számon – idén is a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep.

Az egyik újdonság maga a TETØ by Mad Scientist lesz, mert szolgáltató partnerként a népszerű sörfőzde biztosítja egész nyáron a Tetőkert italválasztékát. Nemcsak a fesztiválok és a koncertek alatt, hanem a hét minden napján várják a kikapcsolódni vágyókat. Különleges kézműves sörökből, minőségi borokból és specialty kávéból tehát nem lesz hiány, de a vendéglátóegység saját programokkal is készül, így például sörfesztivál, amatőr sakkverseny, kerekasztal-beszélgetések és különféle zenei programok is lesznek a szervezésükben. A Baans Kitchen pedig arról gondoskodik, hogy a látogatók olyan közkedvelt fogásokból válogathassanak, mint a minőségi hamburgerek, grill tálak vagy tex-mex ételek. Aki tehát csak egy laza délutánt szeretne eltölteni a barátaival, ismerőseivel vagy a családjával, nem fog csalódni, ha feljön a Westend Tetőkertbe.

Emellett azonban számos kiemelt rendezvénynek is otthont ad a Tetőkert: elmerülhetünk a kulináris élményekben a Beer&BBQ sörfesztiválon, vagy lazíthatunk a Gin&Jazz-en, a nyár második felében lesz a Borpiknik, majd szeptemberben a Buborék fesztivállal búcsúzik a szezon. A fesztiválok mellett a Tetőkert koncerthelyszínként is működik az év legmelegebb hónapjaiban.

A Westend applikációt most igazán megéri használni, mert ennek segítségével a fizetős koncertek látogatói 1500 Forintot kaphatnak vissza a jegyárból Westend ajándékkártya formájában. A fesztiváljegyekkel pedig nyereményjátékon lehet részt venni, amire szintén az applikációban lehet regisztrálni minden fesztivál esetében egy-egy 100 000 forintos Westend ajándékkártyáért.

A jegyeket érdemes előre megvásárolni, ugyanis a fenntarthatósági szempontokat is figyelembe véve a helyszínen klasszikus, papíralapú jegyvásárlásra nem lesz lehetőség, azonban, ha valaki mégis csak úgy betoppan, a bejáratoknál felállított táblákon található QR-kód beolvasásával vagy a telefon hozzáérintésével tud majd belépőt venni az éppen zajló eseményre.

A látogatóknak szánt programokon túl a Tetőkert cégeknek is új és különleges helyszínül szolgálhat egy nyári csapatépítéshez, munka utáni programhoz. Mi lehetne alkalmasabb a munkahelyi közösség összekovácsolására, mint egy hangulatos, forró nyári este a belváros zöld oázisában? Egy ilyen program garantáltan összehozza az embereket.

A Westend Tetőkert egész nyáron várja az érdeklődőket egészen szeptember közepéig. A programokkal kapcsolatos információkat a Westend Tetőkert Facebook oldalán folyamatosan frissítik, a fizetős programokra pedig az alábbi linkre kattintva lehet megvásárolni a jegyet: https://tickets.efott.hu/events/westend-tetokert

A bevásárlóközpont célja, hogy a sokféle vásárlási lehetőségen és a szolgáltatáson túl közösségi élményeket kínáljon, szórakoztatva edukáljon, felhívja a figyelmet a fenntartható közlekedés és egészséges életmód fontosságára, valamint beálljon egy-egy kiválasztott, társadalmilag fontos ügy mögé. Ennek egyik kiemelt helyszíne a Tetőkert.

TETØ by Mad Scientist nyitvatartás:

  • H-Cs 16:00-24:00
  • P 14:00-24:00
  • Szo-V 12:00-24:00

Fesztiválprogramok:

  • Július 6 – 8. Gin & Jazz
  • Augusztus 3 – 6. Borpiknik
  • Szeptember 15 – 17. Buborék fesztivál

Még több információért keressen minket bizalommal, vagy látogasson el a Westendbe!

🔗www.westend.hu

🔗https://westend.hu/blog

🔗https://hu.linkedin.com/company/weu

🔗https://www.facebook.com/westendshoppingcenter

🔗 https://www.facebook.com/westendtetokert

Fashion Show és utcaszínház a Sound forgatagában

Tengernyi program és világsztár idén nyáron is a Balatonnál!

 

 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!