Van remény, a Márványmenyasszony megmenekülésére!

-

 

A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökség szombati közleménye szerint, megmenekülhet a Márványmenyasszony!

Előző cikkünkből kiderült, nagy a baj a Márványmenyasszony háza táján:

Az étterem nem csak a közéleti személyiségek, hanem a magyar művészvilág közkedvelt étterme is volt. Gróf Széchenyi István és gróf Seilern-Aspang Crescence házasságkötése is az épület falai között zajlott. Sokan álltak a Márványmenyasszony ügye mellé, és próbálják megmenteni a jövő számára. A jelen építésügyi jogkörnyezet szerint 2020 márciusától a Kormányhivatalok kezében vannak a jogkörök, így sem a Főpolgármesteri Hivatalnak, sem a kerületi polgármesternek nincs lehetősége megvédeni az épületet.

A tulajdonossal november óta történő egyeztetések, a sajtó vízhang, illetve a kormányhivatalnak írt levél, ad némi reményt az ügy pozitív végkifejletére. Az önkormányzat felszólítására a kormányhivatal elérte, hogy az utcafronti épületszárnyat meg kell tartani, illetve továbbra is vendéglátóhelyként kell üzemeltetni. Ez ugyan nem menti meg teljes mértékben a múlt emlékeit, mivel a pinceszakasz sorsa kérdőjeles, és a kormányhivatal december 23-án jóváhagyott rendelete szerint az udvarban lévő fákat életveszélyesnek nyilvánították, így azokat ki kell vágni, de az épület homlokzata megmaradhat. Ilyenkor szokták mondani, hogy a részeredmények is eredmények, és talán nem veszítjük el magát a helyet.

A kulturális örökség védelméért felelős Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely azonnali hatállyal elrendelte az I. kerület Márvány utca 6-8. szám alatti Márványmenyasszony étterem épületeire vonatkozó műemléki védettségi eljárás megindítását. Az eljárást, gyorsított ütemben végzik, mely alatt az ingatlanon nem lehet semmiféle bontási, vagy építési munkálatot folytatni.

Forrás: infostart.hu

 

 

 

FRISS CIKKEINK

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!