spot_img
spot_img
spot_img

Ünnepi fényfestés lesz

-

Article Top Ad (AdSense)

Egészen különleges programra csodálkozhatnak rá mindazok, akik mostantól a Folly Arborétumba látogatnak, a kert növényeit és térelemeit megelevenítő fényattrakcióknak köszönhetően ugyanis az arborétum egy ismeretlen és varázslatos arca ismerhető meg.

A szürkület sem tántoríthatja el a Follyba vágyókat, hiszen a naplemente után egy teljesen új, varázslatos arcát mutatja be a Balaton édenkertje. A Folly egyedülálló fejlesztésének köszönhetően 3D technológiával és tér-illúziókeltő animációkkal megvalósuló, 8 különböző elemből álló fényfestést csodálhatnak meg a látogatók.

A fényfestés keretein belül az Arborétum több pontján kelnek életre a növények és a kültéri alkotások, így például találkozhatunk a kertre elégedetten letekintő alapítókkal vagy az arborétum különböző növényeivel és tobozaival is – mindezt a lombokra kivetítve.

Az érdeklődők vezetett séta során is megismerhetik a vetítéseket. A látogatókat elsőként az Arborétum bejáratánál található üdvözlőkő fényjátéka varázsolja el, de rácsodálkozhatnak a lézernyalábbal megvilágított csüngő kék atlaszcédrus ligetre, vagy az animáció által megelevenedő „Békesség Nektek” szoborra is.

Advent utolsó hétvégéjén érdemes már jóval a korai szürkület előtt érkezni, hiszen az Arborétum munkatársai számos meglepetéssel és izgalmas programokkal készülnek, valamint közösen meggyújtják az adventi koszorú negyedik gyertyáját.

A családok és baráti társaságok emellett kalandokkal teli, kerti szabadulószobában is megmérettethetik magukat. A kert változatos élővilágát vezetett kerti séta során mutatják be, ahol a Bibliában és az Arborétumban egyaránt megtalálható növényekkel is megismerkedhetünk. Az színes programpaletta mellett az Arborétum munkatársai étteremi specialitásokkal, megújult süteményválasztékkal, borkóstolóval és tárcsás szalonnasütéssel is várják a látogatókat.

A badacsonyörsi Folly Arborétum első örökzöldjeit Dr. Folly Gyula pécsi orvos telepítette 117 évvel ezelőtt. Az induláskor alig fél hektárnyi területből ma már öthektáros arborétum lett, ahol több mint 400 tűlevelű és 200 lombos fa- és cserjeféle virul. Az arborétum gondozását Folly Gyula utódai vitték tovább, a család négy generációjának elkötelezett munkája és kitartása pedig a Balaton édenkertjévé varázsolta a helyet. Az itt található négy világtáj növényei, a különleges cédrusok, ciprusok és borókák egész évben várják a látogatókat.

 

képek: Folly Arborétum

A legtutibb decemberi programok

Charlie koncert szilveszterkor

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!