Article Top Ad (AdSense)
Érkezni fog a negyedik hullám! Nincs szükség korlátozásokra! Miután az elmúlt hónapokban, mérséklődött a vírus helyzet hazánkban, kissé fellélegzett az ország. Ettől függetlenül folyamatosan ott lebegett a fejünk fölött a COVID-19. Most újabb lépések következnek.
Kormányinfó bejelentései
Gulyás Gergely- a miniszterelnökséget vezető miniszter -a Kormányinfón bejelentette, mi következik. Most már biztosak abban, hogy a negyedik hullám be fog robbanni hazánkba is. Annak alapján, ami a környező országokban és a világ egyéb tájain tapasztalható, egyértelmű és elkerülhetetlen a vírushelyzet fokozódása.
Hangsúlyozta, hogy a vírus elleni védekezés leghatékonyabb és egyetlen eszköze az oltás. Ezért mindenkit arra kért, hogy oltassa be magát, mert csakis így lehet megelőzni a komolyabb megbetegedéseket. Kiemelte azt is, hogy minden típusú vakcina egyforma védettséget tud biztosítani!
5.5 millió embert vizsgáltak meg az utóbbi időszakban és ezek eredménye alapján kijelenthető, hogy az oltottak körében 0,2 százalék a megbetegedése esélye. Ha mégis megtörténik a megbetegedés, akkor pedig sokkal enyhébb lefolyású lesz. Azok, akik még egyetlen egy oltást sem vettek fel, nagy valószínűség szerint meg fognak betegedni. Aláhúzta, nincs különbség a különböző vakcinák hatásossága között. A megbetegedés esélye a Moderna oltásánál 0,08 százalék, a Pfizernél 0,19 százalék, a Szputnyiknál 0,11 százalék, a Sinopharmnál 0,3 százalék, az AstraZenecánál 0,16 százalék, a Jansennél pedig 0,03 százalék – sorolta.
Jól állunk oltottsági arányban
Gulyás Gergely kifejtette, Közép-Európában- hazánkban a legkedvezőbb a járványhelyzet. Az ország többsége beoltatta magát, 5,7 millió ember már megkapta az első oltást, 5,5 millióan pedig mindkettőt. Fokozottan figyelnek a fiatalok oltására, főleg az iskolakezdés miatt is, a 12-18 év közötti korosztályt augusztus 30-31-én és szeptember 2-3-án oltják. Ettől függetlenül továbbra is a megszokott módon lehet időpontfoglalással jelentkezni az oltásra. A harmadik oltást eddig 185 ezren vették fel.
Bár jól állunk oltottsági arányban, a kormány úgy döntött, mindenkit megkeres, aki 65 év felett van és nem oltatta be magát. Hogy gyorsabban és gördülékenyebben folytatódjon az oltakozás, a rezidensek mellett a hatodéves orvostanhallgatóknak is lehetővé tették, hogy oltsanak.
Hangsúlyozta azt is, hogy Magyarországnak több mint 8 millió vakcina áll rendelkezésre a harmadik oltáshoz. Ennek köszönhetően nincs akadálya a harmadik oltás felvételére, mindenki megkaphatja az újabb dózist.
Aggodalom nélkül várhatjuk a negyedik hullámot
Mivel hazánk oltottsági aránya jónak mondható, a kormány közölte, hogy nem szándékozik lezárni az országot!
Sem a munkahelyeken, sem az oktatásban nincs szükség korlátozásokra!
Orbán Viktor miniszterelnök rendkívüli bejelentése
„Most mikor a negyedik hullám kapujában vagyunk, megbízható és széles alapokon nyugvó adatok állnak rendelkezésre, hogy mennyire hatékonyak a vakcinák.”
Az adatok alapján elmondta, hogy a beoltottak közül 500 emberből 1 az, aki megbetegedik és azoknál is sokkal enyhébb, mintha oltatlanul érte volna őket a vírus.
Kiemelte, hogy az oltás életet ment és csak az oltás ment életet. Ezért arra kért mindenkit, hogy győzzön meg a környezetében legalább egy oltatlan embert az oltás fontosságáról! Ha ez sikerül, akkor a negyedik hullám hatásaiban össze sem lesz hasonlítható az eddigi hullámokkal.
Szentkirályi Alexandra elmondta, a kormány ősszel újabb oltásnépszerűsítő kampányt indít. A kampányban közéleti személyiségek, ismert emberek, orvosok, kutatók, akadémikusok fogják letenni voksukat az oltás mellet. El fogják mondani annak fontosságát és azt, amit már sokan- sok helyen közöltek, miszerint csakis az oltás az, ami megfelelő védettséget tud biztosítani.
A kampány célja annak elérése, hogy mindenki legalább még egy embert győzzön meg az oltás beadásáról – fogalmazott a kormányszóvivő, aki hozzátette: a kabinet „nagy erőkkel” tervezi folytatni az oltást.
Forrás: Kormányinfo
Fotó: Pixabay