A modern kor emberének az egyik legnagyobb kihívás az idő beosztása. Mert valahogy mintha mindig kevés lenne belőle. Állandóan rohanunk, úgy érezzük megszakadunk, minden nap egymást követik a feladatok, miközben alig jut idő magunkra vagy a számukra fontos dolgokra. Lehet, hogy változtatni kellene valamit.
Kilenc órára beszéltük meg a találkozót Sugár Márton tréner és coachcsal. Tíz perccel a megbeszélt időpont előtt még a dugóban ültem, és azon rágtam magam, vajon odaérek-e időben. Persze odaértem… majd valamivel később Márton is megérkezett, és ahogy magamban megállapítottam lényegesen kevésbé hajszoltan, mint én.
– Napjainkban talán az idő a legnagyobb ellenségünk, már csak azért is, mert mintha mindig kevés lenne belőle. Neked milyen a kapcsolatod az idővel? Szoktál időzavarba kerülni?
– Gyerekként pontos, megbízható és szabálykövető voltam, miközben élénken emlékszem, hogy reggelente mindig rohanva indultunk el iskolába. Már akkor ott volt az időnyomás. Amikor az egyetem alatt elkezdtem az első vállalkozásomat, már rendesen küzdöttem az idővel. Igazi „késős” típus voltam. Egy idő után, ahogy egyre több emberrel dolgoztam együtt, ez nagyon elkezdett feszíteni.
– Mi volt az, ami ráébresztett, hogy ez így nem mehet tovább?
– A környezetemben sokan mondták, hogy ez így nem működik, amivel szemben kialakult bennem egy hatalmas dac. Addigra már több sikeres céget felépítettem, és minden jól működött. 2015-ben mégis újra beültem az iskolapadba, mert azt éreztem, hogy új inspirációra van szükségem. Ekkor kezdtem el foglalkozni a coachinggal, ami jórészt önismeretről és önreflexióról is szól. Ahogy a tanulmányaim során egyre jobban beleástam magam a témába, elkezdett foglalkoztatni, mi van bennem, mit okozok magamnak és a környezetemnek. Elmélyült és masszív önismeret lett belőle. De enélkül nem is ment volna a változás. Az első coaching ülésemen – amelyről szintén elkéstem – azonnal látszott, hogy mi okozza a problémát. A naptáram minden része tele volt programokkal és feladatokkal, egy perc levegővétel nem volt benne. A coachom szembesitett vele, hogy ez teljesen irreális, mert nem számoltam olyan dolgokkal, mint az utazási idő, ebédidő stb.
– Mennyire függ a személyiségünktől, hogy „késős” vagy „pontos” típusba tartozunk?
– Azt látom, hogy van egy társadalmi elvárás: az a jó, ha valaki pontos. De ennél sokkal fontosabb a belső megélés. Nem biztos, hogy az a jó, ha valaki úgy pontos, hogy közben beleszakad. Fontos aspektus tehát, hogy mi hogyan vagyunk ezzel. Ha feszengünk, hogy késünk az nem jó. Aztán hogy valójában késünk-e vagy sem, az már egy másik történet. A gyerekkori rohanós emlékemtől a mai napig rosszul vagyok, és sok konfliktust szült. Láttam otthon az egyik szélsőséget: apukámtól, hogy nem készült el időben és amikor hirtelen szembesült azzal, hogy idő van, ideges lett és rohantunk. Nem azt mondom, hogy ez az „ideges vagyok és sietek” nem az élet része, de ha túl gyakran történik, az nem jó. Nekem sem volt jó.
– Most már te is apa vagy. Mit csinálsz másképp?
– A kislányom nagyon sokat tanított nekem. Emlékszem, sétáltunk reggel a bölcsödébe, ő a virágágyások szélén egyensúlyozott. Azonnal jött bennem egy prés, egy gondolat, hogy meddig kéne ezt engedni, mert nem fogunk odaérni. De közben elgondolkodtam, hogy ez most egy feladat, amit kipipálok, vagy meg kellene élnem az együtt töltött időt. Végül a pontosságot engedtem el, és ez hatalmas könnyebbséget jelentett. Kisétáltunk a Dunához, megnéztük a hajókat, a hidakat… mindig jutott erre öt-hat perc. Miért ne adhatnám ezt meg a gyerekemnek? Nem akartam belenyomni egy őrületbe, ami teljesen a modern ember találmánya.
– A mindennapi életben mégis szükség van arra, hogy tartsuk magunkat az időhöz…
– Persze, hiszen minden teljesen kiszámíthatatlan lenne. Semmi nem valósulna meg, teljes szétesettség és struktúrálatlanság lenne az eredmény.
– Hogyan lehet jól beosztani az időt, úgy, hogy ne szakadjunk meg, de meg tudjuk élni a fontos pillanatokat is?
– Az önismeret segítségével. Megnézem, hogyan működöm, mi az, ami megy, és mi az, ami nem. Mi az, amit magammal hozok, hogy azon a területen, ahol vagyok megfelelően működni tudjak. Ha tudom, hogy mire van szükségem, akkor lényegesen egyszerűbb a feladat.
– Trénerként és coachként sok mindennel találkoztál, ahogy azzal is, hogy milyen sokfélék vagyunk, és mindenkinek más a bioritmusa és a vérmérséklete. Mi a leggyakoribb hiba, ami előfordul az embereknél?
– Az egyik csoportba azok tartoznak, akik hadilábon állnak az idővel – én is ilyen voltam. Ennek sok vetülete lehet: mindig elkésnek, nem tartják be a határidőket, túlvállalják magukat, mindig túlterheltek. Ez az, ami kifelé megjelenik. Nálam például a késés jött ki legerősebben, de sokszor előfordult az is, hogy azt mondtam meglesz holnapra, de persze nagyon nem lett meg. Rossz volt a tervezésem, nem gondoltam bele, hogy mennyi idő megcsinálni.
A másik típus az, akinél kifelé nem látszik, hogy nem pontos. Ők azok, akik belülről vannak szétszakadva. A feszengés, a stressz állandó elemei az életüknek. Nem jut idejük bizonyos dolgokra, családra, hobbira, önmagukra. Ez életminőségbeli deficitet okoz, ami teljesítménybeli deficittel is együtt jár. Sokan közülük nagyon nagy teljesítményen élnek, komoly pozícióban, magas fordulatszámon pörögnek. Lehet, hogy jut idejük bizonyos hobbikra, de van bennük egy komoly adag stressz. Ebben a professzionálisan szétstruktúrált életben nincs üres járat, az elmélyülés és a nyugalom feltehetően hiányzik.
Harmadik típusként, pedig vannak azok az emberek, akiknél minden rendben van, de valamiért körbe vannak véve a fenti két csoportba tartozó emberekkel. Náluk azt érdemes megnézni, ez miért történik velük. Ha arra kényszerül valaki, hogy ilyen emberekkel dolgozzon, akkor számukra ad egy nagyobb megértést és megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket.
– Említetted az előbb az önismeret fontosságát. Önmagunk megismerése hogyan kapcsolódik az időmenedzsmenthez?
– Az önelfogadás nagyon sokat segít. Az, hogy elfogadom, én ilyen vagyok. A tréningemen különböző idő és projektmenedzsment eszközöket mutatok, de ezek mellett megtanítom azt is, hogy milyen fontos annak a megértése, hogyan ahhoz, hogy jól használjuk ezeket, meg kell ismerni önmagunkat. Lehet használni online naptárt, projektmenedzselő szoftvert, modelleket, amelyben priorizálni lehet a feladatokat, de ezek csak akkor működnek, ha tudjuk, hogy melyik illik hozzánk vagy ha lefordítjuk saját magunkra. Ezért is csinálunk több olyan gyakorlatot, amelyben lehetőségük van a résztvevőknek az önreflexióra és az önismereti megtapasztalásokra. A személyre szabás csak akkor megy, ha tisztában vagyunk azzal, milyen vagyunk és mit szeretnénk.
– Erre dolgoztál ki egy remek módszert. Mi az általad kidolgozott „Időprés tréning” lényege?
– Az önismeret segítségével azt mutatom meg, tudjuk használni a saját erőforrásainkat. A tréning egy saját élmény, amelyből mindenki azt veszi ki, amiért önmaga megdolgozik. Nem kész receptet adok, hanem megmutatok valamennyit az én utamból és a különböző eszközökből, amelyeket bőven lehet máshogy is használni. Arra segítek ráfókuszálni, hogy te magad vagy a kulcs ahhoz, hogy jobban csináld a dolgaidat. Azt tapasztaltam, hogy a legtöbben nem állítanak célt vagy éppen rosszul állítják fel. Ez sokszor vakrepüléshez vezet. A tréning során megtanítom, hogyan lehet felállítani egy jól definiált célt. Kidolgozunk egy akciótervet, amely cselekvésre ösztönöz. Úgy állítottam össze a programot, hogy a cél, a jövő és a változás álljon a központban.
– Messziről indultál, korábban nem volt jó az idővel való kapcsolatod. Most hol tartasz?
– Nem feszengek. Elfogadom magam olyannak, amilyen vagyok. Miközben azt gondolom, hogy nem vagyok kész, de sokkal kiegyensúlyozottabb és sokkal szélesebb skálán értelmezett sikeres életet élek. Ebben sok én-idő van, és sok olyan idő, amelyet arra fordítok, amire én szeretném. Minden a mi választásunk, és mindent magunkhoz tudunk igazítani. Minél autonómabbak és tudatosabbak vagyunk, annál jobban megnyílik a tér, amelyben ráhatásunk van az életünkre. Én sem ebbe születtem bele, de változtattam.
