Múzeum a vérzivatarban

-

Új sorozatot indít a Budapesti Történeti Múzeum, amellyel Budapest 1945. évi ostromának állít emléket, beszámolva arról, hogy az egyes tagintézmények hogyan élték meg a történéseket. A sorozat különlegessége, hogy a bejegyzések alapjául a Székesfővárosi Múzeum (BTM elődje) egykori dolgozójának visszaemlékezései szolgálnak, aki az eseményeket a Halászbástya Kőemléktárából, a múzeum akkori épületéből kísérte figyelemmel. 

1944-1945 tele rendkívüli volt Budapest és lakosai számára, a Főváros ostroma és a hosszú hideg napok együttesen komoly megpróbáltatások elé állították őket. Az akkoriban Székesfővárosi Múzeum néven működő Budapesti Történeti Múzeum és dolgozói sem voltak kivételek ez alól, ezért a következő hetekben Budapest, ezen belül is elsősorban Buda ostromára emlékezve egy olyan összeállítással készül a BTM a múzeum Facebook-oldalán és honlapján, amelyből megtudhatjuk, hogyan élték meg az ostromot a Múzeum akkori dolgozói az intézmény falai között, és hogyan próbálták védeni a rájuk bízott gyűjteményrészeket.

A 2021 januárja és februárja során hetente többször jelentkező sorozat elindításának gondolatát és alapját egy különleges forrás adja, amit a Múzeum egykori alkalmazottja, Virágh Antal készített Ahogy én láttam címmel. A közel 200 oldalnyi gépelt kézirat, amelyet a Budapesti Történeti Múzeum Adattára őriz, 1979–1981 között született, és egy egyedi, szubjektív forrása az intézmény 1927–1967 közötti időszakának. Virágh Antal 40 éven keresztül dolgozott és lakott – családjával együtt – a Halászbástya Kőemléktárban, majd az ebből kialakult Vármúzeumban mint altiszt. Az emlékirat a négy évtized történései között igen részletesen beszámol arról is, hogyan élte meg a Virágh család a Budai Vár ostromát a Halászbástya falai között. 

A sorozat utolsó harmadában az ostromot a Kiscelli Múzeumban megélő Hamvas Béla segítségével elevenítik fel a történteket. A háború utáni hivatalos visszaemlékezéseken keresztül azt is feltárják, hogy milyen sérülések érték az Aquincumi Múzeumot, és mit tudunk az akkor szintén a Múzeumhoz tartozó Székesfővárosi Képtárban, valamint a Régészeti és Ásatási Intézetnek helyet adó Károlyi-palotában történtekről.

A sorozat elérhető:

Kategória:

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!