Mikor utazhatunk?

-

A turizmus egyik legfontosabb alaptétele a szabad mozgás, a határzárak következtében azonban ez teljesen megszűnt. A turizmus jelenlegi helyzetéről és arról, hogy mire számíthatunk Fehérvári Balázs utazási szakértővel, a Multigo Tours Utazási Iroda ügyvezető igazgatójával beszélgettünk. Aki egyúttal a hét COOL embere is lett.

– A turizmus a COVID által az egyik legjobban érintett iparág. Milyen hátrányokat szenvedett el az elmúlt egy évben?

– A turizmusnak legalább 20 fajtája van a ki-és beutaztatástól kezdve az üzleti utakon és szabadidős utakon keresztül egészen a csoportos, egyéni és zöld-turizmusig.

Ami legjobban szemlélteti a jelenlegi helyzet súlyosságát az az, hogy 2020. decemberében a turisztika a 2019-es évhez képest kevesebb, mint 1%-os bevételt produkált, vagyis ez több, mint 99%-os visszaesés. Ilyen még soha nem volt a történelemben.

Februárban azért is érdekes erről beszélni, mivel minden év február elsején tartják a Turisztika Gálát, ami természetesen idén elmaradt. Ez Magyarország legfontosabb seregszemléje a turisztikában résztvevők számára. Ezen több okból kifolyólag is 2020-at Magyarországra nézve minden idők legsikeresebb évének jelezték előre. Idáig 2019 volt a csúcs év mind bevételben, mind a nemzetközi turisztikai utasforgalomban, mind fogadó országként, és 2020-ban még ennél is nagyobb számokat vártak, már csak a hazánkból rajtoló Giro d’Italia és a Futball Európa Bajnokság miatt is.

Ami viszont nagyon érdekes, hogy Magyarország és Európa 2020 első két hónapjában még nagyon jól teljesített, holott akkor már hallottuk a híreket Kínából, de még azt hittük, hogy lokális probléma lesz.

2020 csúcs lett volna a turizmusban, ha nincs a járvány

– Milyen hatása volt a leállásnak a piaci szereplőkre?

– Hazánk GDP-jének 10 %-a köthető a turizmushoz, de a válság előtt a turisztikai iparág adta a világ GDP-jének egyik legnagyobb százalékát, világszerte több százmillió embert foglalkoztatva. Az egyik legnagyobb bevételt az üzleti turizmus hozta, ami teljesen megszűnt. Egyelőre nem is látható, hogy mikor tud majd talpra állni, ha egyáltalán talpra tud, mert a home office-nak és az online konferenciáknak köszönhetően a cégek ezen sokat tudnak spórolni. Ezért szerintem ez nem is fog visszaállni a 2020 előtti szintre. Sajnos ez az egész helyzet nagyon sok mindenkit érint: az utazási irodákat, a szállodákat, a busztársaságokat, légitársaságokat, idegenvezetőket és még sorolhatnánk a szolgáltatókat, akik idáig mind a turizmusból éltek.

Aki turizmussal foglalkozik az mind szerelemből csinálja. Én is imádok utazni, új tájakat felfedezni, megismerni az embereket. Az ebben résztvevők az elhivatottság miatt is csinálják, nem csak a pénz miatt. Azonban a cégek nagy többsége várt valamilyen segítséget kormányzati szinten, amelyet nemzetközi példák alapján más országokban óriási támogatás vagy hitel formájában kaptak. Nálunk a más területeken is igénybe vehető növekedési hitel, vagy a Széchenyi turisztikai kártya létezik, amely szinte egy 0 %-os kamatozású hitelt tud biztosítani és amelyet bürokratikus eszközökkel, de igénybe lehetett venni. A moratóriumnak köszönhetően a cégeknek nem kellett fizetni a hiteleiket, azonban akik élnek ezzel a lehetőséggel, később nem kapnak hitelt. Ezért nem volt érdemes élni a moratóriummal. Ezeken kívül még létezik egy bértámogatás, de ez csak csepp a tengerben az előbb is említett sok szolgáltató miatt.

nyaralás-utazás
Fotó: Multigo Tours Facebook oldala

– Nemzetközi szinten hogyan oldják meg a turizmus támogatását?

– Ausztriában tudják, hogy ott is ez egy nagyon jól működő iparág, ezért olyan mértékű a turisztikai támogatás, hogy az ebben a szektorban dolgozó cégek a 2019. novemberében elért forgalmuk 80%-át megkapták 2020. novemberében. Németországban is hasonló támogatások vannak. Ez segítség. Az osztrákok ráadásul már most léptek és több helyen olyan reklámplakátokat helyeztek el, amelyek a szép és biztonságos tájakat ábrázolja. Ha újra beindulnak az utazások, akkor ők már ennyivel nagyobb előnnyel indulnak majd, hiszen Ausztria már benne lesz az emberek tudatában, mint potenciális és biztonságos úticél.

Biztos, hogy átalakul a turisztikai piac

– Lehet már előre látni valamit, hogy mikor tud beindulni a turizmus?

– A kereslet meglesz, de nagyon szűk lesz a kínálat és sok szolgáltató megy majd csődbe, illetve nem tud majd kinyitni, és ez vonatkozik a szállodákra és az éttermekre is, hiszen nem kevés olyan szolgáltató van, aki lassan egy éve zárva tart. Egy vállalkozás újra indítása pedig embert, rengeteg pénzt és rengeteg időt igényel. Probléma az is, hogy Magyarországon a turisztikában dolgozók több, mint fele elhagyta a szakmát és ennek a munkaerőnek a pótlása nem lesz egyszerű.

Ami most látszik, hogy az emberekben dolgozik az utazási vágy. Mivel a járvány és a vele járó korlátozások miatt sok költés elmaradt és a járvány miatti válság nem minden szektort érint, sokaknak maradt tartaléka.

Így, akik mindenáron utazni akarnak, azok most is meg tudják tenni. Ez az egy szektor indult el nálunk is: az egzotikus desztinációk, ahová karantén nélkül is lehet menni. Természetesen ezeken a helyeken is vannak megkötések, de akik napra és tengerre vágynak, azok ezeket a feltételeket el tudják fogadni. Ilyen célpont a Dominikai Köztársaság, ahol annak ellenére, hogy az ország zárlat alatt van, a nagy resortok működnek. Az ide érkező emberek többsége nem is hagyja el ezeket a szállodakomplexumokat. A másik ilyen desztináció a Maldív-szigetek, de ott is csak olyan kikötésekkel fogadják a turistákat, hogy az üdülő szigetet nem hagyják el.

Nehezen jön vissza az utazási kedv

– Számíthatunk valamilyen változásra a legnépszerűbb desztinációkat tekintve?

– Ahogy lazítanak a korlátozásokon, szép lassan, de el fognak indulni az emberek. Most úgy tűnik, hogy a városlátogatások lesznek a legkevésbé felkapott úticélok, mert az emberek nagy része továbbra is próbál majd távol maradni a zsúfolt helyektől és a tömegtől. A napsütés, a tenger és a szabadság érzése viszont vonzza őket, ezért az autóval elérhető desztinációk lesznek igazán közkedveltek, a szálláshelyek tekintetében pedig az apartmanok és a kisebb hotelek.

A repülős utaknál pedig feltehetően a repülővel 1-2 óra alatt elérhető célpontok indulnak majd be, hiszen az emberek többsége már egy éve hiányolja az ilyen élményeket. De bármennyire is meg tudunk majd birkózni a koronavírussal, mert mondjuk olyan mértékű lesz az átoltottság, azért az emberekben ott marad a félelem és kevésbé utaznak majd. Főleg azok az idősek, akik korábban megengedhették maguknak az utazásokat.

multiotours-nyaralás-utazás-dominika-tengerpart
Fotó: Multigo Tours

– Milyen hatása lesz az árakra annak, hogy meglesz a kereslet, de a kínálat ezzel szemben sokkal kisebb lesz?

– A tavalyi évhez képest már most jóval magasabbak az árak, de ez a rossz forint árfolyamnak is köszönhető. Másrészt a repülőtársaságok sem mernek kockáztatni, így az előirányzatokhoz képest jóval kevesebb járattal fogják indítani a szezont, és ez vonatkozik majd a charter járatokra is. Gazdasági szakértők most már azt mondják, hogy a 2019-ben hozott számok jó esetben talán 2024-ben ha visszajönnek. Az biztos, hogy hosszútávon növekedni fognak az árak, de a piac szereplői részéről nincs közös állásfoglalás és mindenki mást prognosztizál. A Ryanair nyárra már jelentős forgalomnövekedést jósolt, míg az Airbnb vezetője csak lassú kilábalást jelez előre.

nyaralás-utazás-budapest-városlátogatás-turizmus
Fotó: Multigo Tours

– A turizmus, mint iparág résztvevői mit tudnak tenni annak érdekében, hogy beindítsák az utazási kedvet?

– Ezután minden országnak és városnak újra kell pozícionálnia magát, újfajta szlogeneket és újfajta csábító dolgokat kell kitalálni. Budapest egyik legvonzóbb tulajdonsága a turisták körében idáig a romkocsmák voltak, amit nem csak a Covid, hanem már az előtte lévő szabályozás is térdre kényszerített. Lehet, hogy ez nem volt egy minőségi turizmus, de sokan megéltek ebből, és a nagy többség soha többet nem fog már kinyitni. Sok olyan hely lesz, ahová visszatérve egyfajta háború sújtotta hangulat lesz.

A 2008-ban kirobbant gazdasági válságban leginkább az üzleti turizmus szenvedett károkat, mert az emberek azért tudtak utazni, de voltak olyan országok, amelyek nagyon megszenvedték, mint Görögország. Aki a 2010-es években utazott oda rengeteg bezárt üzletet és félbehagyott építkezést látott. Sajnos ez lesz itt is. Budapestnek és Magyarországnak ezért teljesen újjá kell építenie az arculatát, amely valószínűleg inkább a fenntarthatóság irányába mozdul majd el és ez igaz a legtöbb turisztikai helyszínre is. Kellenek majd az új attrakciók és zöldebb dolgokat kell kitalálni.

nyaralás-turizmus-utazás-tengerpart
Fotó: Multigo Tours

– Tegyük fel, hogy nyáron már utazhatunk. Előreláthatólag mire kell készülni, hogyan változnak majd az utazási szabályok, lesznek szigorúbb intézkedések?

– Teljesen elképzelhetőnek tartom, hogy oltási igazolvánnyal vagy valamilyen hasonló dokumentum felmutatásával lehet majd csak utazni, vagy repülőre szállni. Ezt a fajta biztonságot most a tesztek jelentik, de később valamilyen oltási igazolvány bevezetését, ha mások nem is, de a légitársaságok meg fogják követelni.

A föld szennyezettsége újból elérheti a vírus előtti szintet

– A covid előtt megjelent már számos aggályos probléma, mint az overturizmus és a repülőutak hatalmas ökológiai lábnyoma, illetve egyéb fenntarthatósági gondok. Ezek vajon mennyire változnak majd pozitív irányba a járványhelyzet hatására? Lesz egy zöldebb szemlélet?

A Föld most egy darabig fellélegzett és talán sokan abba az irányba fognak továbbmenni, hogy zöldebbé tegyék a mindennapjaikat, akár a műanyagok teljes elhagyásával. Ez már sok országban szállodákban és repülőjáratokon megfigyelhető, azonban hosszútávon nem tartom valószínűnek, hogy ez a zöld szemlélet nagyobb teret nyer majd. A legnagyobb szennyezők az óriás tengerjáró hajók, amelyek a járvány egyik gócpontjai is voltak, és amelyek hatalmas veszteségeket szenvedtek el (és amelyeket főleg az előbb említett jómódban élő idősebbek vettek igénybe).

Azt gondolom, hogy nem az emberi elhatározás, hanem az ilyen kényszerszülte dolgok miatt lesz kevesebb szennyezés. Valószínű, hogy kevesebb lesz a tengerentúli repülőjárat és hosszú évekbe fog kerülni, mire a repülés a 2019-es évet megközelíti, de rossz példának itt van Kína, ahol a belföldi légiközlekedés már meghaladta a járvány és a kényszerű leállás előtti szintet, és emiatt a szennyezettség is újra elérte a válság előtti szintet. Mivel egy csoda folytán egy év alatt kifejlesztették a vakcinát és minden napról-napra változik, azért lehet már látni, hogy ott a fény az alagút végén. De hogy e gazdasági ág szereplői hogyan fogják túlélni ezt az egészet, azt nem lehet megmondani. Ami biztos, hogy a piac tisztulni fog és jóval kevesebb résztvevő lesz, mint azelőtt.

Ha tetszett ez a cikk, olvasd el ezt is:

Budapest belvárosának érdekességei

KIADVÁNYAINK

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!