Lélektani portré Gulácsy Lajos életmű-kiállítása nyomán.
Székely Aladár fotója, Gulácsy Lajos reneszánsz jelmezben (Forrás: válasz online)
Ki volt Gulácsy Lajos, ez a valóság és fantázia között imbolygó kötéltáncos, akihez foghatót aligha találunk a magyar művészettörténetben? A Magyar Nemzeti Galéria életmű-kiállítása nem csupán a művészt mutatja be, hanem izgalmas átkelésre kalauzol a kollektív tudattalan mélységes vizein.
Költészet és valóság
A modern művészet talán éppen pszichologizáló volta miatt olyannyira megosztó, hiszen a mindannyiunk sorsát észrevétlenül formáló erőkre hívja fel a figyelmet. Ez alól Gulácsy Lajos életműve sem kivétel. Munkái a lélektan iránt fogékony néző számára leleplezik a művész belső világának feszültségeit.
Már főreáliskolai évei alatt kitűnt buja, fekete fürtjeivel és összenyomott, cilinderszerű kalapjával, melyet álomvilága, Na’Conxypan életképeinek (Utca Na’Conxypanban) szereplőin is felfedezhetünk. Mégis, a kor zseni-kultuszának leginkább azzal felelt meg, hogy mindössze 17 éves korában a Műcsarnok befogadta egyik festményét.
A szerző fotója
1902-ben Rómába utazott első tanulmányi útjára. Az örök város időtlen regényszerűségével végérvényesen magával ragadta. Első utazását hosszas külhoni tartózkodások követték Itália szerte, majd Párizsba is ellátogatott. Habár mind Budapesten, mind külföldön jelentékeny művésztársaságok tagja volt, magába forduló természete elfordította a valóságtól.
A népkonyhák párás magányában és műteremnek nem nevezhető lyukakban, társbérletekben tengődött. Ekkoriban is jellemző volt rá, hogy a valóságot színmű teremtő képzeteinek rendelte alá. Számtalanszor reneszánsz jelmezben jelent meg az utca népének csodálkozására.
Első gyűjteményes kiállítására 1907-ben került sor, csakhogy, a művészi egzisztencia vonzza a tragédiát. Gulácsy sorstragédiája 1914-ben tetőzött be. Az emberélet útjának felén – ahogyan imádott költője, Dante írja – egy sötét erdőbe jutott, ahonnan nem talált vissza.
1932-ben bekövetkezett haláláig folyamatosan idegorvosok kezelése alatt állt. Utolsó éveiben a skizofrének katatón mozdulatlanságában töltötte napjait. Legközelebbi barátait sem ismerte fel, az alkotással végleg felhagyott.
A szerző fotója
Egy töredékes alkotói univerzum
Művészként is szeretett volna tartozni valahová, mégsem foglalt állást meghatározott irányzatok mellett. Minden inspirációt egyéni mitológiájának tényezőjévé formált. Nagyszámú hiányzásai miatt a Mintarajziskolából eltanácsolták. Ezt követően autodidakta módon képezte magát.
A képtárakban, remekművek másolásával töltött idő alatt hatást gyakoroltak rá az itáliai reneszánsz nagyjai (Esti fényben, Fohász, A cselszövő). Firenzében később megismerkedett Dante Alighieri költői világával, mely szintén fontos témaadójává lett (Dante találkozása Beatricével, Paolo és Francesca). Meghatározó az angol preraffaeliták hatása, akikkel a leggyakrabban rokonítják festészetét (Dal a rózsatőről, Heléna, Emília, Firenzei lány, Kalapos nő rózsaszállal). Ugyancsak tagadhatatlan a szimbolizmus befolyása (Sonata, Várakozás, Varázslat, Szláv jósnő). Utolsó aktív alkotói periódusának munkái, melyek, mintha az álommunka lenyomatai volnának, összesűrített, kibogozhatatlan képeikkel a szürrealizmushoz közelítik (Az ópiumszívó álma, Rózsalovag,).
Nem tudott megfelelni a vágyott vátesz (próféta, látnok) szerepnek és univerzális érvényű művészetet teremteni, ellentétben Csontváry monumentális vízióival. Őrületével élete és művészi útja egyaránt megszakadt. Életét mégsem tekinthetjük kudarcnak. Sajátos küzdelmeinek – mondhatni – terápiás vizualizálása során, belső világából az emberiség ősi kincseit hozta felszínre.
A szerző fotója
Egy neurotikus anya jelentősége
Gulácsy személyes lelki életének kiemelkedő figurája – saját elmondása szerint ideges természetű – édesanyja volt. Viszonyukat ellentmondásosság jellemezte. Nyomasztotta, hogy anyagi helyzete miatt nem tudta segíteni az özvegyet, ugyanakkor az is, hogy nem volt képes büszkévé tenni. Ezzel szemben ott lappanghatott az az elfojtott gondolat, hogy az asszony terhet jelentett számára a kiteljesedésben.
Legmeghatározóbb gyermek- és ifjúkori traumái is hozzá köthetők. Felnőttként tudta meg, hogy unokatestvérei, azután vesztették életüket diftériában, hogy anyja a már fertőzött mostohanővéreit apja testvéréhez száműzte. Egy életén át neheztelt rá ezért. Később, házassági szándékát is – elvesztésétől rettegve – ő hiúsította meg. Elvette az önrendelkezés szabadságát sorsa felett. Fia szerelmi élete a továbbiakban is szerencsétlenül alakult, gyermeke soha nem született.
Paradox anyakép a kor mélylélektanának olvasatában
Carl Gustav Jung analitikus pszichológus szerint tudatos szülőképünkbe gyakran belevegyülnek a kollektív tudattalan archetípusai (őskép). Gulácsy nőábrázolásai jól példázzák az anya-archetípus két ellentétes aspektusát. Preraffaelita ihletésű nőalakjai éteriek, megfoghatatlanok, már-már illékonyak. Akár a tápláló, önmagát adó anya, aki a koraszülött gyermeke életben maradásért küzdött. Ezzel szemben a bibliai Salome alakját ábrázoló grafikáiban a vérszomjas, mindent elnyelő anya jelenik meg, aki féltékeny, birtokló, színpadias, hisztérikus alak.
A szerző fotója
Az anima és az anyakomplexus
A lelki életet ellentétek (fény és árnyék, jó és rossz stb.) határozzák meg. Az egyik ilyen motívum az istenpár. A kínai bölcseletben jin és jang formában ismert. A szüzügia (összekapcsolódás) istenpárjának női fele az anima, férfi fele az animus (a latin „lélek” szóból). A Gulácsy festményein szenvedélyben vagy éppen fájdalomban egybeforró alakok (Varázslat, Eksztázis, Don Juan kertje, Veronai szerelmespár, Paolo és Francesca) a szüzügia lírai kifejezései.
Minden férfiban ott lappang az anima, és minden nőben ott rejtőzik az animus, s tudattalan életükben szoros egymásra hatásban működnek. Az anima archetípusa kapcsolódik az anyához, és áttételesen az anyakomplexushoz. Túlsúlya rajongásra való hajlamhoz, alkalmazkodásra való képtelenséghez, korai halálhoz vezet. Pozitív oldala ugyanakkor a művészeti, szellemi és vallásos áramlatok iránti fogékonyság, érzékenység forrása.
Úton önmagunk felé a művészet által
Jung felhívja a figyelmet, hogy a kollektív tudattalan tartalmai relatíve autonóm entitások, betolulásuk a tudatba végzetes következménnyekkel járhat. Ezért fontos, hogy integráljuk őket. Tudat és tudattalan konjunkciójából (összekötés) születik meg egyfajta új tudatosság. Legmélyebb önmagunk, a Selbst (mély-én) megélése. E folyamat sikertelensége szélsőséges esetben elmebetegséghez és neurózishoz, legenyhébb formájában boldogtalansághoz vezet. Mély-énünk elérése aktív önismereti munkával veszi kezdetét.
Gulácsy munkái az önvizsgálatra tett kísérletek mementói. Olyan mindnyájunkban jelen lévő tartalmakra hívják fel a figyelmet, melyek önismeretre sarkallnak minden nézőt a jelenben és a jövőben egyaránt. Gulácsy világa rólunk szól. Mert a mindenség megismerése az emberrel kezdődik.
Szerző: Lázár Dániel
Források: Marosvölgyi Gábor: Gulácsy Lajos Gulácsy. Na’Conxypan hercege kiállítási katalógus Carl Gustav Jung: Analitikus pszichológia, Két írás az analitikus pszichológiáról, Aión, Az archetípusok és a kollektív tudattalan
