A Star Warsban elhangzik, hogy „Luke, én vagyok az apád”, a Hófehérkében az, hogy „Tükröm, tükröm mondd meg nékem” és Tom Cruise zokniban, ingben és napszemüvegben táncol a Kockázatos üzletben. Ezek közül semmi sem igaz. Üdv a Mandela-effektus világában!
Mi az a Mandela-effektus?
Mielőtt belemennénk a definícióba és a magyarázatba, hadd kérdezzek valamit! Volt már veled olyan, hogy valamiről bizton állítottad, hogy úgy van, és az ismerőseid is alátámasztották, ráadásul neked vagy nekik még konkrét emlékei voltak az adott dologról? Például, hogy mi történt egy híres emberrel, vagy hogy néz ki egy mesefigura, mi hangzott el egy filmben, de aztán a semmiből kiderült, hogy mindenki rosszul emlékezett rá? Ha igen, akkor téged is elért a Mandela effektus. Ha nem, akkor lehet ma mégis átéled ezt az érzést.
Nelson Mandela a Dél-afrikai Köztársaság első feketebőrű elnöke és híres aktivista, aki a ’80-as években a börtönbüntetése alatt meghalt. 2013-ban sokan ledöbbenve olvasták a híreket, miszerint „Ma, 95 éves korában elhunyt Nelson Mandela”. Hogy lehet ez? Valamiért az híresült el a köztudatban, hogy Mandela a börtönben meghalt, pedig nem így volt! Hosszú életet élt. Sokkhatásként érte ez az embereket, hogy ekkorát tévedtek, úgyhogy azonnal kutatásba kezdtek és kiderült, hogy nem ez az egyetlen eset, amikor kollektíve gondolunk a világon valamit, ami bizonyítottan nem is úgy van.
Te vajon jól emlékszel mindenre?
Kíváncsi vagyok, hogy te hogyan emlékszel bizonyos dolgokra. Mit szólsz ahhoz, ha azt mondom, hogy a Star Wars filmből legtöbbet idézett ikonikus mondat „Luke, én vagyok az apád!”, soha nem hangzott el a filmben ilyen formában!? Eredetileg úgy szól, hogy „Nem, én vagyok az apád!”. Ennél a filmnél maradva az emberformájú, magas robot karakterre, C-3PO-ra mindenki úgy emlékszik, hogy arany színű. Hát eldobják az agyukat a Star Wars rajongók, amikor rájönnek, hogy az egyik lába ezüst! Órák hosszat nézzük ezeket a filmeket, mégis mindenki rosszul emlékszik a részletekre.
A mesékkel sincs másképp. A klasszikus Hófehérkéből szintén gyakran idézzük, hogy „Tükröm, tükröm mondd meg nékem, ki a legszebb e vidéken?”. Pedig az eredeti, a mesében tisztán érthető szövegnek köze sincs ehhez. Így szól: „Varázstükröm, mondd meg nékem, akad-e párom szépségben?”. És hát ki ne emlékezne a A Flinstone családra? Rájuk mondjuk senki, mert nem is léteznek. A köztudat valamiért nem fogadta be, hogy van még egy T betű a névben, tehát Flintstone család. Próbáld meg kiejteni, egészen szokatlan!
Mi a helyzet a híres dalok záró soraival? Ki ne énekelte volna már azt, hogy „Weeee are the champions, no time for losers ‘cos we are the championsss…”, és? Hiányosnak érzed a versszakot? Odakívánkozik, hogy „of the woooorld”? Sokan azt gondolják, hogy így végződik a szám. Pedig, ha meghallgatod a Queen dalát, rájössz, hogy a legvégére már csak mi képzeljük oda az utolsó szavakat.
A Kockázatos üzlet című film megvan? És benne az a jelenet, ahogy Tom Cruise zokniban, ingben és napszemüvegben táncol? A beöltözős halloweeni bulik egyik befutó karaktere, de nem úgy öltöznek be neki az emberek, mint ahogy valójában kinéz a filmben. Eredetileg nincs rajta napszemüveg, mi mégis valamiért odaképzeljük rá. Hasonló az eset Monopoly úrral. Hogyan képzeled el? Cilindert visel, dús bajsza van és az egyik szemén szemüveg, vagyis monokli van? Azt kell mondjam, hogy Monopoly úrnak tökéletes a látása, nincs szüksége szemüvegre, pedig előszeretettel öltöznek be neki is, szintén téves kiegészítőkkel.
Na akkor mi is ez az egész?
Egyes elrugaszkodott elméletek szerint egy párhuzamos univerzumból csöpögnek át ezek az információk, amik a mi világunkban nem igazak. Más, kézzelfoghatóbb, kutatásokkal alátámasztott elméletek szerint az emberi agy a „nagy egészre” emlékszik, azaz leginkább az összképre koncentrálunk. Nem tudunk minden egyes részletet megjegyezni, így kisebb hézagok keletkeznek az emlékezetünkben. Amikor felidézzük ezeket a hézagos emlékeket, akkor az agyunk automatikusan kipótolja a hiányt és ekkor esik meg, hogy téves információkat gondolunk igaznak.
Számomra ez nem egy kielégítő magyarázat, hiszen annyiféle ember van és mindenki legalább egy kicsit másképp gondolkozik. Hogyan lehet, hogy a többség mégis ugyanúgy pótolja ki az emlékek hiányzó részeit? Te mit gondolsz erről?
