spot_img
spot_img
spot_img

Kihozta 2020-ból a maximumot az a&o Hostels

-

Article Top Ad (AdSense)

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostelláncának sikerült új célcsoportokat bevonzania, közben nagyot lépett előre a digitális fejlesztésben.

„Jubileumi évünket máshogy képzeltük el, de kihoztuk belőle a maximumot” – nyilatkozta Oliver Winter, a 20 éves a&o Hostels alapító vezérigazgatója 2020 végén.

A vállalatnál összesen 2,5 millió vendégéjszakát regisztráltak egész évben, ami 50 százalék feletti kiesést jelent 2019-hez képest. A márka ismertsége mindezek ellenére folyamatosan nőtt, köszönhetően részben annak, hogy az összes házuk végig fogadott vendégeket.

Az önkormányzatokkal és különböző szociális intézményekkel folytatott együttműködés, valamint több kreatív ajánlat (pl. hotelből home office, szobák kiadása albérletként) összesen 200 ezer alternatív vendégéjszakát biztosított a vállalat számára.

A digitalizáció szempontjából „a koronavírus hajtóerőt jelentett” a vezérigazgató szerint. Míg a válság előtt a foglalások 50 százaléka futott be online, 2021 végére a 70 százalékos arányt célozták meg. A self check-in pultokat és a digitális, egy alkalmazáson keresztül átvehető szobakulcsokat a következő év végéig több helyen bevezetik. Az online becsekkolás már az a&o házak 80 százalékánál elérhető. Az új szolgáltatások közül például a social distancing (távolságtartás) vagy a higiéniai szakemberek kiképzése nagy hangsúlyt kapott.

A berlini székhelyű hostellánc további célja, hogy 2025-re elérje a zéró kibocsátást. A vendégéjszakánkénti 5-6 kilogramm szén-dioxid-kibocsátással az a&o ma már több mint kétharmados aránnyal vezet a hasonló kategóriájú szálláshelyek előtt. A lánc vendégeinek átlagéletkora 27 év körül van, ez megköveteli a vállalattól a tudatosságot ezen a téren. Oliver Winter szerint az emberek egyre jobban tudatában vannak ökológiai lábnyomuknak, és ha a jövőben is ugyanúgy szeretnénk világot látni és utazni, mint eddig, akkor mindenkinek felelősségteljesen kell cselekednie. Ezt az a&o már régen elkezdte, és hamarosan új fejlesztéseket is bemutat a témával kapcsolatban.

Európa legnagyobb hostellánca jelenleg 39 házzal rendelkezik nyolc országban, 23 városban. Idén a varsói és a budapesti piacra is sikerült belépniük, Koppenhágában pedig már a második házukat nyitották meg októberben. A jövőben pedig további létesítmények nyitását tervezik „Lisszabontól Isztambulig, Rómától Reykjavíkig”.

Oliver Winter különösen 2021 második felére várja a piac fellendülését, legalábbis a nemzetközi színtéren. Tavasztól arra számít, hogy újra beindulnak az iskolai és csoportos kirándulások, amelyeknek általában a bevétele 35% -át köszönheti az a&o.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!