spot_img
spot_img
spot_img

Nem elég a Covid, újra Madárinfluenza

-

Article Top Ad (AdSense)

Madárinfluenza vírus jelenlétét igazolta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Komárom-Esztergom megyei nagy létszámú pulykát tartó gazdaságokban. A hatóság a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtette, az állományok leölését már a gyanú alapján megkezdték a szakemberek. A vonuló vadmadarak miatt a betegség fokozott veszélyt jelent a baromfiállományokra. A Nébih ezúton is felhívja minden állattartó figyelmét a zártan tartás és a járványvédelmi intézkedések betartásának fontosságára.

Az Ács település melletti, egymás szomszédságában lévő pulykatartó gazdaságok egyikében a múlt hét végén az állatoknál nagymértékű takarmány- és vízfogyasztás-csökkenést tapasztaltak, az elhullások megemelkedése mellett. Hétfőre tovább nőtt az elhullás és megjelentek a betegségre gyanút keltő klinikai tünetek is, ezen túl a takarmány- és vízfogyasztás egy másik, szomszédos telepen is visszaesett. A szakemberek az érintett állományokból mintát vettek, amelyekből a Nébih laboratóriumi vizsgálatai szerdán megerősítették a magas patogenitású madárinfluenza vírus jelenlétét.

Az állategészségügyi hatóság a járvány terjedésének megakadályozása érdekében már gyanú alapján megkezdte az érintett állományok, összesen mintegy 90.000 pulyka leölését. A szakemberek a gazdaságok körüli 3 km sugarú védőkörzetben és 10 km sugarú megfigyelési körzetben minden baromfitartó telepet felkeresnek, szükség esetén mintát vesznek. A területen szállítási korlátozások is érvénybe lépnek.

A vándorló vadmadarak vonulási útvonalai hazánkat is érintik, ami kiemelt kockázatot jelent, ezért dr. Bognár Lajos országos főállatorvos még 2020. november végén országszerte elrendelte a baromfik kötelező zártan tartását. A veszély jelenlétét és nagyságát jól érzékelteti, hogy egy, a tatai Öreg-tónál december végén talált kócsag hullában is igazolta a vírus jelenlétét a Nébih laboratóriuma, aminek magas patogenitása tegnap szintén megerősítést nyert.

Fotó: Unsplash

A baromfiállományok védelme érdekében tehát elengedhetetlen a zártan tartás, valamint a járványvédelmi előírások szigorú betartása. Az állatokat többek között a vadon élő madaraktól védett, teljesen fedett, lehetőleg oldalról is zárt helyen kell etetni és itatni. A takarmányt és az almot szintén zárt, fedett helyen kell tartani és a tárolás során biztosítani kell, hogy ahhoz idegen fajú állat ne férjen hozzá.

A H5N8 vírustörzs először 2014 elején, Ázsiában okozott járványt a baromfiállományokban, majd 2014 novemberében megjelent Európában is. Magyarországon utoljára 2020 első félévében kellett megküzdeni a betegséggel. Fontos kiemelni, hogy a most is kimutatott H5N8 altípus kapcsán eddig még nem fordult elő emberi megbetegedés Európában, a baromfitermékek továbbra is biztonsággal fogyaszthatók.

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!