Kerülj képbe!

-

Kezdetét vette a nyár egyik legsokszínűbb balatoni kultúrprogramja: július 30-tól 3 héten keresztül élvezhetik a kultúra szerelmesei, valamint a kreatív alkotómunka iránt érdeklődők a Garten Balaton szervezésében megvalósuló Kortárs művészeti hetek gazdag programját három balatoni helyszínen, Lovason, Csopakon és Felsőörsön. A programsorozat létrejöttét az Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa támogatja.

2021-ben harmadik alkalommal rendezik meg a Garten Balaton kortárs művészeti heteket, három észak-balatoni község Lovas, Felsőörs és Csopak részvételével. A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészet, szobrászat áll a középpontban, de idén a fotó is melléjük lép főszereplőként.

A Garten Balaton a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. KULTHÁLÓ VEB2023 programjának első bázisa. Dr. Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 – EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos ezzel kapcsolatban elmondta: a Garten Balatonéhoz hasonló bázisok és programsorozatok kiemelten fontosak nemcsak a régió kulturális értékeinek, valamint sajátosságainak megőrzése, de az európai kulturális vérkeringésbe történő bekapcsolásuk szempontjából is, miközben a kultúra közös nyelvén megszólítva a lakosságot erősítik és építik a közösséget. A kormánybiztos hozzátette, a Balaton és környéke generációk óta vonzza a művészeket és alkotókat, akik nemcsak a természetben, de az összetartó, nyitott közösségben is inspirációra lelnek, így a mindennapokban is megjelenő kultúra és művészet mára a régió saját jellegzetességévé vált.

A művészet közösség formáló ereje

„A program során létrejövő kulturális bázisokon megtapasztalhatjuk a művészetek közösség formáló erejét; kitárulnak és mindenki számára elérhetővé válnak a Bakony-Balaton régió rejtettebb, láthatatlanabb kulturális értékei” – mondta Nagy Krisztián, a Veszprém-Balaton 2023 Zrt. KULTHÁLÓ VEB2023 projektmenedzsere. „A bázisok segítik a helyi művészek és a lokális közösség közötti kapcsolat kiépítését, erősítését, a lokálpatrióta életérzés kialakítását, miközben a helyi lakosság, valamint az arra nyitott közönség is részesévé válik a közös alkotó tevékenységnek. A közvetlen támogatáson túl a program nemzetközi kapcsolatokkal és kommunikációs támogatással is hozzájárul az egyes bázisok közép- és hosszú távú sikeréhez, fennmaradásához.”

Kortárs képzőművészet a mindennapokban

„A kortárs képzőművészet és a vizualitás egyre fontosabb szerepet játszik mindennapjainkban, hiszen egyre többet kommunikálunk képekkel. A művészetre való nyitottság a személyességen és a közvetlenségen keresztül élhető meg, amely elősegíti a művek befogadását és megértését. Programjaink a bevonódáson és a saját élmény megszerzésén alapulnak. Célunk a kortárs művészet edukatív és élmény alapú programokon keresztül való népszerűsítése a fiatal generációk körében is. Meghívott előadóink a tudomány és a művészet határterületéről érkezve értelmezik a kortárs alkotásokat, társművészeti programjaink más-más aspektusból kapcsolódnak a képzőművészethez. Idén három településen 7+1 kiállítást és 5 közösségi akciót valósítunk meg, 12 pódiumbeszélgetésen értelmezzük a képző- és fotóművészet legújabb jelenségeit a legkiválóbb szakértők bevonásával. A két kertmoziban 11 képzőművészeti témájú játék-, dokumentum és animációs film közül választhat a közönség, 8 kortárs és könnyűzenei koncert, valamint egy színházi előadás gazdagítja a programot. Emellett formabontó tárlatvezetésekkel hozzuk testközelbe a művészetet. A Garten Balaton szakmai partnere idén első alkalommal a Capa Kortárs Fotográfiai Központ. Közreműködésükkel valósul meg a Felsőörsi Fotóudvar, ahol a kortárs fotográfiáé a főszerep. Érzelmeink címmel Mucsi Emese kurátor egy szabadtéri installációt, valamint kurátori kiállítást valósít meg, melyhez számos, fent már részletezett program kapcsolódik. További partnereink a csopaki Zámbó Műterem és Galéria, a lovasi Márffy Ház, valamint a Zalaszentgróti Művésztelep alkotóközössége.

GartenBalaton2021_foto_BurgerZsolt_2
Fotó: Burger Zsolt

A Veszprém-Balaton 2023 Zrt. KULTHÁLÓ VEB2023 programja a Nemzeti Kulturális Alap és a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával valósul meg.

A program összeállításakor fontos szempont volt a közösségi bevonás, a helyi alkotók támogatása, valamint a kulturális emancipáció. Ezzel a szellemiséggel találkozhatnak a látogatók, akik ellátogatnak idén a Garten Balaton rendezvényeire.

A programból:

Ploubuter Park: Koronczi Endre köztéri installációja és közösségi projektje

Koronczi Endre köztéri művészeti projektje a természet egy legkiszámíthatatlanabb elemére, és az emberi civilizáció talán egyik leginkább természetromboló termékére, a műanyag zacskóra épít. A hatalmas fémvázra erősített több száz színes, áttetsző zacskó a fény és a szél hatására óriási, élő organizmus hatását kelti.

Fotómentés Lovason

A Garten Balatonban felállított állomáson Lovas lakóinak a település életével kapcsolatos, vagy éppen legkedvesebb családi fotóit digitalizálják, amikből aztán fotóvetítést terveznek, és a Fortepanhoz is eljuttatják a képeket.

Tárlatvezetés a Falunapon

A közel háromszáz művet bemutató tárlaton a Garten Balaton Művészeti Vásár két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János vezeti végig az érdeklődőket, és mutatja be a válogatás szempontjait egy ilyen sokszínű anyagnál.

Kőből teremtve: Zámbó Attila képzőművész szabadtéri szoborkiállításának megnyitója

Zámbó Attila 2015-ben családjával a budapesti zsúfoltságtól menekülve Csopakra költözött. Itt hozta létre egy felújított régi épületben a családi lakrész mellett galériáját. A két termes kiállítóhely egész évben üzemel. Egyik teremben a művész munkáit tekinthetjük meg, míg a másikban kortárs képzőművészek kiállításai időszaki jelleggel váltakoznak. A házhoz birtok is tartozik, mely nyáron szabadtéri kiállítótérként működik.

Biciklivel kiállításra: Tárlatvezetés két keréken három település között

A biciklitúrával egybekötött tárlatvezetésen a résztvevők a Garten felsőörsi, lovasi és csopaki tárlatait tekinthetik meg. A túra során Mucsi Emese, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátora, valamint a Garten Balaton Művészeti Vásár két kurátora, Bánki Ákos és Schneller János mutatja be az érdeklődőknek az egyes állomásokat.

Nyomás! A Garten nyomatkészítő gyerekworkshopjának kiállítása

A Stefan Osnowski és Végh Eszter által vezetett egyhetes nyári tábor alatt a gyerekek a művészi nyomatkészítési technikák legkülönbözőbb formáit ismerhetik meg. A sablonnyomástól kezdve a linóleummetszeten és a többszínű fametszeten át a „konyhai litográfiáig“. Sőt, egy nagyformátumú „végtelen nyomat“ készítésével a gyerekek széles betekintést kaphatnak a nyomtatás izgalmas művészetébe.

MONOTON MONOKROM koncert és workshop

Sós Gergő legújabb kutatásának témája a Balaton domborzati formáinak monokróm megjelenítése és notációvá redukálása. Az általa kidolgozott rendszer lehetővé teszi a vizualitás hangzóvá konvertálását a monokróm festészet kottaként való olvasását és ezáltal drone zenévé alakítását.

GartenBalaton2021_foto_BurgerZsolt_1
Fotó: Burger Zsolt

In Memoriam: Megemlékezés Nagy Gyula festőművészre és lányára, Nagy Máriára

A Nagy Gyula Alapítvány idén ünnepli fennállásának tizenötödik jubileumát. Az alapítvány majd 15 éves fennállása óta eddig több mint 100 eseménynek adott otthont. Az alapítványt Nagy Gyula festőművész hagyatékának megőrzésére és ápolására hozta létre lánya, Nagy Erzsébet Ágota és rokona, Nagy Sándor.

Ujj Zsuzsi: Régi dalok – Ujj Zsuzsi és Darvas Kristóf koncertje, előtte Ujj Zsuzsi filmjeinek vetítésével

A veszprémi születésű Ujj Zsuzsi fotóművész, költő, performer, előadóművész, a magyar zenei és művészeti underground különleges alakja. Keserédes, ironikus, depressziós szerelmes számokat ír és ad elő. ​ A nyolcvanas években készült fotográfiáin saját testével bánik el, vizsgálja, átfesti, torzítja.  Fotóit 2009-ben a bécsi MUMOK Gender Check című átfogó tárlatán, majd 2012-ben pedig londoni Tate Modern A Bigger Splash: Painting after Performance Art kiállításán is bemutatásra kerültek többek között Jackson Pollock, David Hockney és Cindy Sherman művei mellett.

A festmény határa: Pódiumbeszélgetés Gál András festőművésszel és Antal Péter műgyűjtővel

Gál András festőművész Budapesten és Lovason él és dolgozik. Festményeit kiállították már a berlini Mies van der Rohe Hausban, a New Yorki-i Hunter Collegeban és a Velencei Biennálén. A festészet igen sajátos ágát űzi, monokróm képeket készít, melyek hazai befogadása sokszor korlátokba ütközik a műfajról való tudáshiány miatt – többek között ezért is várható nagyon izgalmas beszélgetés.

Szabad ég alatt: A Zalaszentgróti művésztelep szabadtéri szoborkiállítása

A Lelkes Márk szobrászművész által szervezett kiállításon az idén fennállásának 20. évét ünneplő Zalaszentgróti Művésztelep tíz szobrászművészének munkái lesznek láthatóak. Valamennyien szorosan kötődnek a természethez, a Balatonhoz, de leginkább a kőhöz, melynek anyaga mindannyiuk számára inspiráló forrás, szellemi táplálék.

Ha tetszett, olvasd el ezt is:

Nyári hangulat apró titkokkal – 5 híres festmény és ami mögöttük van

 

FRISS CIKKEINK

Hirdetés

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!