spot_img

Indul a közönségszavazás a Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozat pályázatán!

-

Article Top Ad (AdSense)

A szakmai zsűri kiválasztotta azt a három fiatal tehetséget, akik bekerültek a Szentkirályi Tehetségprogram divattagozat pályázatának következő fordulójába.

A hagyományosan utánpótláskorú sportolókat támogató program az idei évtől bővült ki, az új divattagozat célja a 18-25 év közötti divattervezők karrierjének előremozdítása és támogatása. A közönség december 11-ig szavazhat a fiatal tervezőkre a www.szentkiralyi.hu/tehetsegek oldalon, a fődíjat a legtöbb szavazatot megszerző pályázó nyerheti el.

A négytagú zsűri döntése alapján ezúttal Csorba Kinga, Jiang Erzsébet és Pétz Tekla pályázata bizonyult a legjobbnak, közülük választhatja ki a közönség azt az egy tehetséget, aki idén januárban részt vehet a divatszakma egyik legjelentősebb eseményén, az Olaszországban zajló Milano Unica szakvásáron. A pályázatok elbírálása során a zsűri figyelembe vette a jelentkezők korábbi munkáinak eredetiségét, a kivitelezés minőségét, jövőbeli céljaik megvalósíthatóságát, valamint a fenntarthatósági szempontok érvényesülését a pályázatra benyújtott portfólió egészében. A Szentkirályi Tehetségprogram első divattagozatának nyertesét december 15-ig hirdetik ki a program honlapján.

Pszichológussal fogott össze a két magyar divattervező

Hogyan öltözködnek a magyarok? Így lát minket a nemzetközi modell, Jeff Ghandali

 

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

„Sírás az ajtóban, izguló szülők és boldog pillanatok: így segítheted elsős gyermeked zökkenőmentes iskolakezdését”

Lehet, hogy a legkisebb még játszani szeretne, te pedig nem alszol napok óta az iskolakezdés miatt? Nem vagytok egyedül! Az első osztály nemcsak a gyereknek, hanem a szülőnek is hatalmas mérföldkő. Mutatjuk, hogyan segítheted a beilleszkedést, hogy a sírás helyett az öröm legyen az első iskolai élményekből a meghatározó.

Túlélőcsomag aktív nyári napokra: a sportos bőrápolás titkai

Napfény, szabad levegő, mozgás – a nyári hónapok igazi ajándékot jelentenek a testnek és a léleknek is. Biciklizés a városban, kora reggeli futás, SUP-ozás a vízen vagy jógázás a parkban: bármelyik aktív program mellett döntünk, a bőrünk is elkísér minket. És bizony nem mindegy, hogyan viseli a fokozott igénybevételt. Az UV-sugárzás, a verejtékezés, a szél és a szmog mind stresszt jelentenek a bőr számára, így, ha szeretnénk, hogy sokáig üde és egészséges maradjon, fontos, hogy a szépségrutinunk is lépést tartson a nyári fordulatszámmal.

Egy kis luxus a végsőkig: Miért költ a Z generáció akkor is, ha bizonytalan a jövő?

A gazdasági nihilizmus és az érzelmi vásárlás pszichológiája a Z generáció körében: hogyan lett a retail therapy az új boldogságkeresési forma, és mit lépnek a márkák?

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!