spot_imgspot_img
spot_img

Meglepő váltás: László Boldizsár a szvingből került az Operaház színpadára

-

Article Top Ad (AdSense)

HanukAkusztik címmel az idei évben utoljára áll színpadra a Cotton Club Singers együttes, amely idén ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját. Öten állnak színpadra a december 26-i koncerten: Zsédenyi Adrienn, Kozma Orsolya, Szűcs Gabriella, Fehér Gábor és László Boldizsár.

A legnagyobb slágereiket adják elő megfűszerezve zsidó szerzők dalaival és akusztikus hangszerekkel. László Boldizsárral, az együttes frontemberével beszélgettünk.

– A karácsonyi koncertre más dalokkal is készültök, ez már a különleges címből is kiderül. Nem egy klasszikus Cotton Club Singers koncert lesz?

– A koncert neve egy szójátékból született, ugyanis erre az alkalomra a repertoárba bevettünk néhány zsidó témájú dalt, de a hangsúly nem ezen, hanem az akusztikus hangzáson lesz. Olyan hangszerekkel állunk színpadra, amikkel korábban nem hallhattak minket. A régi singerses dalok természetesen fel fognak csendülni, ám új hangzásban.

– Annak, hogy csak időnként zenéltek együtt, az volt a célja, hogy fennmaradjon az együttes, vagy inkább egy örömzenélésnek lehet hívni az évi pár koncertet?

– Mind a kettő. Örülünk, hogy fennmaradt a 2009-ben felbomlott együttes, ám olyan formában már nem akarunk zenélni, mint régen. Évekkel ezelőtt megállapodtunk abban, hogy nem lépünk vissza. Érdekes lenne, ha folytatná a rendszeres koncertezést egy olyan együttes, ami kimondta, hogy az eredeti formában és koncepcióval már nem működik tovább. Mindenki számára öröm, legyen szó zenészekről vagy a közönségről, amikor néha összeállunk zenélni.

– Jó döntést hoztatok a feloszlással és azzal, hogy szóló karrierbe kezdtetek?

– Igen, és mindenkinek sikerült is. A csapat azért bomlott fel, mert Gábor kivételével szinte mindenki szóló karriert szeretett volna építeni. Ő inkább maradt a háttérben, hangszerel és stúdiót üzemeltet. Talán csak ő karrierjét  nem zavarná egyedül annyira, ha visszatérne teljes formában a Singers, de a három lány önálló karriert épített. Az én operaénekesi karrieremnek sem lenne előnyére, ha teljes értékű tagként énekelnék újra az együttesben. Ám így, hogy évi pár alkalommal váltok más műfajra, még összeegyeztethető. A csapat új alapon működik, ami azt jelenti, hogy évente 3-4 koncertet vállalunk el. A koncertjeinknek megmarad az exkluzivitása, és ezáltal minden alkalommal telt házasak, még ezekben covidos időkben is.

– Amikor az évi pár koncert megtartása mellett döntöttetek az is szempont volt, hogy van egy közönség, aki továbbra is szeretne titeket hallani?

– Igen, szerencsések vagyunk, mert a közönségünk megmaradt. Azok a fiatalok, akik a koncertjeinkre jártak, amikor indultunk, idővel családot alapítottak, gyerekeket neveltek, akik mostanra felnőttek. A közönségünk, a mai 45-50 -esek, újból szívesen járnak koncertre, mert nem kell már a felnőtt gyerekeikre vigyázni. Érdekes felfedezés, hogy többen már velük jönnek el, és a fiatalokkal új közönséget is kaptunk.

– Honnan érkeznek leginkább a koncertjeitekre, főleg a fővárosból?

– Az ország minden szegletéből felkerekednek, hogy meghallgassanak minket. A nyári veszprémi koncerten rácsodálkoztunk, hogy milyen távolról érkeztek. Sok rajongónkat ismerjük, személyes kapcsolat alakult ki köztünk a hosszú évek során. Ezért tudom pontosan, ki honnan indult, és sokan most is jelezték, hogy eljönnek. A MOM-ban megrendezésre kerülő december 26-i koncertre  az interneten reklámozták a koncertet, és úgy látjuk, telt ház lesz.

– Mennyit kell készülni az új koncertre?

– Nem vadonatúj a műsor, a jól ismert repertoárunkat adjuk elő jó néhány olyan régi dallal és szólókkal fűszerezve, amiket az utóbbi években nem hallhatott tőlünk élőben a nagyközönség.

– Ez azt jelenti, hogy operát is fogsz énekelni?

– Nem,  az  idegen lenne a műsorban. Tavaly szeptemberben Pécsen egy koncerten megkértek rá, hogy elénekeljem a Nessuna dorma áriát, aminek  őrült sikere volt, de nem érzem, hogy ezt folytatnom kellene. Mi egy csapat vagyunk, nem ez a helye az ilyen tipusú, egyéni sikernek. Ez olyan, mintha maratonfutók közé beleállna egy rövidtáv futó az utolsó 100 méteren. Mi szeretjük együtt megfutni a maratont.

– Ezek szerint az operaénekesi karrieredet szereti a közönség, befutottál?

– Az Operán belül vannak kisebb és nagyobb szerepek, kiemeltek. Engem már a kiemeltekre kérnek fel. Számomra ez sikert jelent, persze vannak fanyalgók, akik nem tudják elfogadni, ahonnan érkeztem ebbe a műfajba. Ezt úgy fogom fel, hogy a művészet mindig is megosztó volt, nem kell mindenkinek tetszeni, hogy azt érezze egy művész, hogy sikeres. Ha építő jellegű kritika ér, ha belülről jön, a kollégáktól vagy a művészeti igazgatótól, arra oda kell figyelni. Ám ritka, hogy azt mondja nekem a karmester, hogy ez szerep nem jó nekem. Ha az énekes a szerepeit egy álladó, magas színvonalon hozza, akkor egy-egy mellényúlást elnéznek neki. A koronavírus miatt lényegesen kevesebb külföldi előadó érkezik, így azokat az előadásokat is hazai énekesekkel láthatják, ahol ők szoktak szerepelni. Ez jót tesz a társulatnak, jobban össze tudnak kovácsolódni az emberek.

– Tervez valamit a Cotton Club Singers a jövő évre?

– Igen, már készülünk rá, az Abba Jazzt fogjuk felújítani, és Zsédenyi Adrienn is csatlakozni fog ehhez a műsorhoz, amit annak idején Orsival hoztunk létre.

– Gyakran posztolsz arról, hogy télen is tóban vagy folyóban fürdőzöl. Nem félsz, hogy alaposan megfázol?

– Tavaly télen olvastam a hideg vizes fürdőzés jótékony hatásairól. Miközben thermó ruhában evezek, a testem alatta olyan állapotba kerül, mintha szaunáztam volna. Az evezés felénél megállok, fürdőnadrágba bújok és belemerülök a vízbe. Csak annyi ideig mártózom meg, mint más a szaunázás után a jéghideg dézsában. Az immunrendszeremre jótékony hatással van.

-A családod is eljön a koncertre?

-Igen, mindnyájan készülnek. A koncert egy közös karácsonyi ajándék lesz.

Az együttes szőke énekesnőjével korábban készítettünk már interjút, itt olvashatod.

Szűcs Gabi: Alapvetően egy harmóniára törekvő, normális nő vagyok, nem pedig a végzet asszonya

Címlapfotó:Facebook/Cotton Club Singers Gazdag Éva

 

FRISS CIKKEINK

Új funkció érkezik a mobilokra, ami figyelmezteti a felhasználót, ha követik

A két tech óriás, az Apple és a Google hétfőn hivatalosan is bejelentette egy új funkció bevezetését, amely értesíti a felhasználókat arról, ha a Bluetooth-kompatibilis eszközök általi nyomkövetést tapasztalnak.

Az általános jóllét új pillére az internet lett

A Technology, Mind and Behaviourban publikált globális tanulmány az internet hatásáról eddig ismertekkel szembe menő, új eredményekkel zárult.

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!