spot_img
spot_img
spot_img

Cseh László kórházba került – kibírhatatlan fájdalmai voltak

-

Article Top Ad (AdSense)

A hatszoros olimpiai érmes úszónál nemrég elviselhetetlen hasi fájdalmak jelentkeztek – kiderült, vakbélműtétre van szüksége. Azonnal kórházba szállították, ahol néhány napot bent is töltött. Az operáció azóta sikeresen megtörtént, Cseh László épp lábadozik, de az edzésről még egy darabig le kell mondania.

A kétszeres világbajnok nyilatkozata alapján az ünnepek után azonnal újrakezdte az edzést. Fájdalmai kezdetén azt hitte, egyszerű gyomorrontásról lehet szó, de később be is lázasodott és ezt követően orvosi javaslatra azonnal kórházba ment. Elmondta, hogy már nagyon hiányzik neki a medence és a műtéttől függetlenül nem adja fel a céljait.

„Múlt hét hétfőn volt egy vakbélműtétem, azóta próbálok gyógyulni, erőt gyűjteni,
hogy hamarosan újrakezdhessem az edzéseket. Ha visszatérek a medencébe, biztos, hogy az alap állóképesség visszaszerzésén fogok fáradozni” – fogalmazott Cseh László.

A hétfői műtét zökkenőmentesen zajlott, az úszó szerdán már el is hagyhatta a kórházat. Cseh László azért nem élte meg olyan súlyosnak ezt a nehézséget, mert elmondása szerint kivédhetetlen volt – nem úgy, mint például egy gördeszkázás utáni sérülés. Arra azonban külön figyelni fog, hogy kivárja az elegendő lábadozási időt és ne hirtelen lásson neki az edzéseknek, nehogy emiatt legyen valami baj a későbbiekben. A műtéti seb nem gyerekjáték: akár fertőzés vagy felszakadás is lehet a vége, ha idő előtt megerőlteti magát.

Fotó: HVG

Hátravan még egy utolsó varratszedés, ekkor konzultál majd a orvosával a továbbiakról. Január első hetében már tervezi az edzések újrakezdését, természetesen csak akkor ha erre orvosi engedélyt kap. A műtét utáni nehézségekről és a 2020-as év hatásairól is beszélt az úszólegenda, a teljes beszélgetést itt lehet meghallgatni.

via: Infostart

Minden amit a Magyarországon jelenleg használt koronavírus oltásokról tudni érdemes

Kategória:
 

FRISS CIKKEINK

Hialuronsavas szérum száraz bőrre – hogyan használd?

A száraz bőr ápolása komoly kihívás lehet, hiszen az időjárás vagy a nem megfelelő kozmetikumok tovább ronthatják az állapotát. A jó hír, hogy a hialuronsavat tartalmazó készítmények visszaadhatják a bőr rugalmasságát és komfortérzetét, különösen, ha tudatosan illeszted be őket a rutinodba. Kis mennyiségben is látványos hatást nyújthatnak a feszesség és teltség helyreállításában, köszönhetően kiváló vízmegkötő tulajdonságuknak.

Öt ruhadarab öt különleges alkalomra – fedezze fel, mely darabok elengedhetetlenek a gardróbjából!

A ruhák a női ruhatár alapvető darabjai, amelyek segítségével bármilyen alkalomra tökéletes megjelenés biztosítható. Legyen szó időtlen eleganciáról vagy kényelmes, hétköznapi viseletről, érdemes a gardróbban különféle stílusú ruhákat tartani. Fedezze fel azt az öt alapvető ruhatípust – a mini, midi, maxi, kötött és elegáns modelleket –, amelyek minden helyzetben megállják a helyüket. Legyen felkészült minden alkalomra, és frissítse ruhatárát még ma!

Hogyan válasszunk projektort otthoni mozizáshoz?

A házimozi élmény ma már nemcsak a tágas nappalik kiváltsága. Egy modern projektor segítségével a legkisebb szoba is pillanatok alatt hangulatos mozivá alakítható. De milyen típusú projektort érdemes választanunk, ha a hely szűkös, ugyanakkor a képminőség terén nem szeretnénk kompromisszumot kötni? Cikkünkben segítünk eligazodni a projektorok világában!

Lájkold Facebook-oldalunkat,
nehogy lemaradj a
legfrissebb bejegyzéseinkről!